Deportált könyvek

Magyarország megszállása után a németek az Országos Rabbiképző Intézetet „kisegítő toloncházzá” alakították át, ott gyűjtötték össze de­portálás előtt a legvagyonosabbakat, az újságírókat és ügyvédeket, különféle vallású németellenes politikusokat. Az intézet 1877-ben alapított és Európa három legjelentősebb hebraika-judaica gyűjteménye egyikének tekinthető könyv­tárából Adolf Eichmann kereken háromezret külföldre szállíttatott . A háború után, sokáig mit sem tudtak az állományrész sorsáról. Hiteles hírt róluk először 1970-ben Scheiber Sándor adott, szerinte az 1944-es végcél a nácik Frankfurt am Main-i Zsidókutató Intézete lett volna, de a préda csak Prágáig jutott el, ahol évekkel később a zsidó hitközség anyagának rendezésekor bukkantak rá. Scheiber professzor azt is közölte, hogy „Vagy száz kötet vissza is került hozzánk, a többi hazaszállításra vár…”

Bürokratikus akadályok, anyagiak hiányában mégis csak 1989 szeptemberében szállították a könyveket Budapestre, és 1991 végén kezdődött előrendezésük. Már az első szem­revételezés cáfolta a korábbi bizonyára hallomáson alapuló információkat, amely szerint Eichmann a magyar zsidóság történetére vonatkozó anyagokat vitte el, mert a történeti művek csak harmadát tették ki az egésznek, azon belül is csak mindössze 5-6 százalék magyar vonatkozású, a többi héber, német, olasz, latin, angol, francia, spanyol, dán, holland stb. nyelvű.

Az elrabolt állománnyal kapcsolatos korábbi híradások azzal vigasztalódtak, hogy a könyvtár legféltettebb kincsei, az ős-nyomtatványok és kéziratok a Kőbányai Sörgyár bombabiztos pincéjében átvészelték a háborút. Kiderült, hogy a Gestapo 1944-ben sok kommerciális értéket is rabolt: már eddig 5 darab XVI. századi antiqua és 70 darab XVII-XVIII. századi régi nyomtatvány került elő. Számuk növekedhet, ugyanis a héber kiadványok revíziója még nem fejeződött be. A hazakerült régiségek közt sok a 600-1000 oldalas fólió nagyságú, bőr,- illetve pergamentkötésű nyomtatvány. Ezek között vannak Josephus Flavius művei az eredeti latin nyelven, azok német fordításai és egy spa­nyol variáns 1554-ből.

A Nyugat-Európában megjelent magyar vonatkozású kiadványok több darabja a politikai antiszemitizmust nálunk elindító 1882-es tiszaeszlári vérvád koholmányát leplezte le. Ismét a kutatók rendelkezésére áll nagytekin­télyű tudósok, rabbik héber nyelvű életrajzait tartalmazó, több sorozatban kiadott gyűjtemény. Bizonyára hagyaték­ból kerültek a Rabbiképzőbe szépírók: Goethe, Schiller, Lessing, Tasso, Thackeray stb. művei.

A magyar időszaki kiadványok illusztrálására említjük az 1847-ben Pesten kiadott Első Magyar Zsidó Naptár és Évkönyv 1848-ra című az 1860-ban megjelent Allgemeine Illustrierte Judenzeitungot (Pest), az ugyanazon évből való Israelitisches Jahrbuchot, az Unterhaltungsbuch für Israelitent (1866), az Izraelita Közlönyt (1869), a hamvába fúlt Antiszemita Párt vezére, Istóczy Győző „Tizenkét röpirat” című pamflet sorozatának 1884-1886-os köteteit.

Elvitték és visszakerült a könyvtárba a keresztény teológiai részlegéből csaknem félszázad munka közte, Károli Gáspár Bibliafordítása, az Új Testamentum héberül, németül, franciául, latinul, valamint XVII-XVIII. századi teológusok tanulmányai.

A szaloniki zsidókról hitközségük 1935-1936-os leve­lezését tartalmazó 500 lapos dossziét is „deportálták”. A városban kétezer éve éltek zsidók, és ott 1941-ben a Görögországot megszálló nácik 50 ezres közösséget talál­tak. A megsemmisülés elől egyeseknek sikerült elmenekül­niük, néhányan Magyarországra is elvergődtek. Ezek egyi­ke hozhatta Budapestre az iratcsomót. Még sok hasonló érdekességű és értékű dokumentum, könyv tért vissza az 1944-es vagonból, maradt meg a magyarországi zsidóság, a világ zsidósága, az egész emberiség közös kincseként.