Dávid tornya

Az önfelmutatás gyermeki örömével lapozgatom a Modern héber költők antológiát. Ez vagyok, ezek vagyunk.

Próbálom, forgatom a szavakat, nem túlzó-e a pátosz (mert valamennyi kell, ünnepi a

könyv, van-e, lehet-e közünk hozzá, van-e, lehet-e közük hozzánk a borító közé simuló szövegeknek Bialiktól Odéd Peledig? Zárvány vagyunk, vagy szerves rész, pars (pro toto tehetem hozzá nyomban); része ennek, az otthonnak, ahol szín-jav: Csóori Sándor, Lakatos István, Lator László, Nemes Nagy Ágnes, Tandori Dezső; vagy akiknek ez egyébként is szívügy: Gergely Ágnes, Székely Magda, Mezei András s a többiek hajoltak az eredeti kvadrátírás, vagy gondos nyelvfordítás fölé, hogy legyen, hogy meglegyen ez a dolog, azon a nyelven, mely egyedülvalóan minden ízében a miénk. S része annak a hazának, az ős-újnak, ahonnan valaha vétettünk, aminek hajszálerei érzékeny idegeinkben folytatódnak. Ama nyelvnek, az „apanyelvnek” (mely inkább nagyapai, déd, vagy talán ükapai imanyelvünk), s mely gyermekeink, unokáink, vagy dédunokáink számára talán újra mindennapos tudássá szervesülhet világnézetet rejtő, tiszteletet parancsoló kalligráfiájával.

Ez a könyv itt és most rólunk szól, nekünk szól, értünk szól. Hogy mondhassuk: van egy másik Magyarország (kopik már e kifejezés, gyakori használata szükséget, ezért bajt jelez), mely nyelvének legjobbjait adta, hogy ama másik nyelvből hozzáférhető” horribile dictu: átélhető” legyen egy újjászületett — születő nép mindennapi érzéseinek esszenciája. S hogy mondhassuk: újjászületett egy nyelv, s általa egy nép, egy nép, s általa egy nyelv: a néped, a nyelved, potenciális menedéked (hisz végsőfokon minden közösség menedék, ha kell, a tiéd is).

S én itt téblábolok megilletődve között, mindig csak között, az önfelmutatás gyermeki örömével -, hogy van ez a könyv, ha nehezen jött is világra, az enyém, egyként tartozik hozzám költő” és fordító, s én szintúgy hozzájuk. Bár közöm s jogom nincs hozzá — mert nem az én művem -, büszke vagyok rájuk, s az antológiára, amit izraeli rokonnak, magyar barátnak egyaránt ajándékozhatok, hogy megértsen, szó nélkül is.

Mert e könyv arról beszél, amit érzünk, ami fontos. Arról, amik vagyunk, ami, ahogy én vagyok hogy vagyok: magyarul héber, ebből száműzhetetlenül, innen szétszórhatatlanul.

Szántó T. Gábor