Cseresznye

Auschwitz után, úgy mondták, többé már nem lehet

a cseresznyéről írni. De a cseresznye ott volt,

szemben az elhagyatott levendulaolaj préssel,

körülölelten a mák és bogáncs és citromfű

és kakukkfű mezőktől, Montmorin régi, majdnem elfeledett

falujában.

– egykor a mórok uralták -, és amikor szedni mentünk,

a levegőnek levendula, rozmaring és hársfavirág illata volt

és fiam feleségem mellén aludt,

aki különösen szépnek tűnt Haute Provence hegyeinek

késői fényében, és a cseresznye ízletes

volt szánkban, bíborvörösre festette nyelvünket,

leve állunkra csöpögött, a szarkák mint

papok köröztek felettünk, a varjak a kaszálót fosztogatták,

s én nem tehettem mást, mint áldottam a cseresznye,

és a szarka és a gyermek és a házasság

kétarcú Istenét, áldottam különc anyósom,

a magasban cseresznyét szedő Yvette furcsa istenét,

és átkoztam Auschwitz és Treblinka és Birkenau

és Dachau sötét Istenét, számban ízlelve a cseresznyét,

és nem hittem, hogy ők ugyanaz az Isten.

Füzéki Eszter fordítása