Csendes megszólítás, csendes válasz

Írta: Tordai Péter - Rovat: Archívum

A Mazsikének komolyan kell venni a feladatát” 2000. december

Csendes megszólítás, csendes válasz

A Szombat című folyóirat elmúlt számá­ban interjú készült a Mazsike új elnökével, akinek kinevezéséhez ismételten gratulá­lok. A cikkben kritika hangzott el a Mazsihisz hatékonyságára és a vezetés minőségére vonatkozólag. Ezúton reagálok az engem és a hitközség teljes vezetését ért bírálatra. Előre bocsátom, nem tartom mél­tónak, hogy személyes kontaktus híján új­ságok hasábjain fejtjük ki egymásról véle­ményünket Nem elegáns dolog, de ha már ily módon megszólíttattam, válaszolok.

Sajnálatos, ha kívülről úgy látszik, mintha a Mazsihisz érdekképviseleti tevé­kenysége gyenge volna (de miért kell kí­vülről nézni?). Érdekes hasonlatosság, mert régebben, kb. nyolc évig én is így láttam, én is azt gondoltam, ha én vezet­ném a hitközséget, jobban csinálnám. Amikor egyszer majd nem leszek elnök, akkor biztosan nem fogok – ahogy Sza­bolcsban mondják – „visszaköpködni a kulcslyukon”.

Nézzük, mi is a valóság úgy, hogy köz­ben én nem szeretném az elmúlt nyolc évet kritizálni. A Mazsihisz új vezetésének szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy egy gazdaságilag teljesen korszerűtlen, szabályozatlan állapotot vett át. A vidéki hitközségek fejlesztése ügyében vallási és gazdasági vonalon nem sok történt a rendszerváltás kezdete óta, így aztán le is maradtak, méghozzá jócskán a hamarabb észbe kapó többi egyháztól. Valószínűleg akkor is a belső torzsalkodással voltunk elfoglalva. A múltunkon való hangos si­ránkozás miatt nem hallhattuk meg azt sem, hogy mi készül a kárpótlás ügyében, vagyis váratlanul érte a hitközséget a harmincezer forint. A kárpótlás finisében ugyancsak „jobb a békesség” alapon jó néhány ingatlant hagytunk ki a kárpótlási körből, amelyekért most már az új veze­tés valóban hiába öltene vértezetet. Kér­dés, kit terhel a súlyos felelősség ezért a mulasztásért?

Miért van az, hogy az elmúlt évtized során sem tudott a hitközség élni a le­hetőségeivel, lazítani régi kötöttségein, nyitni a társadalom szélesebb rétegei fe­lé, és vonzóvá tenni a zsidó életformát, a hitéletet. Talán bizony az is az új veze­tés hibája, hogy a korábbi kormány ide­jén sem sikerült átütő megoldásokat ta­lálni a párbeszédhez. Elgondolkodtató, hogy talán ezért is volt szükség ve­zetőségváltásra 1999 tavaszán. Akkor és azóta is úgy gondolom, hogy szükség van minden értelmes, segítőkész ember­re, aki hajlandó a zsidóság érdekében pozitív módon cselekedni, aktívan dol­gozni. Megnyitottuk kapuinkat a civil kezdeményezések előtt (pl. a Civil Fó­rum vagy a Füst Milán Páholy).

Ha jól emlékszem, mindenkinek – bele­értve a távozó vezetést is – felajánlottam együttműködésemet és kértem, hogy a ta­pasztalatokat hasznosítva dolgozzunk együtt közös célunk érdekében. Mi is tör­tént azóta? Kétségtelen, hogy a régi veze­tés nem segített az új vezetésnek. Többek között ezért is indokolatlan és etikailag vi­tatható a kritikus kritikája, amelyet a Szombat közölt.

Tudom én, mennyire fájhat, hogy a régi vezetés által kezdeményezett, ám általunk végigvitt eljárásban az Alkotmánybíróság mégiscsak elfogadta a hitközség érvelé­sét, és megsemmisítette a harminc ezres kárpótlás törvényét, amelyet a korábbi ve­zetés hagyott megszületni. Azt sem lehet kellemes leköszönt jogász-elnökként ol­vasni, hogy a hitközségnek sikerült egy korszakos megállapodást kötni a kor­mánnyal, amelyben a hitközség magára nézve valamennyi területen teljes elisme­rést vívott ki. Dühítő lehetett hallgatni az előző közgyűlésen azt a hozzászólást, amely azt méltatta, hogy először kaptak a küldöttek olyan elnöki tájékoztatót (35 pontból állót), amely bemutatta a hitköz­ségért végzett tevékenység eredményeit és a legutóbbi idők történéseit. Vérnyo­mást növelő tényezőként hathat az is, ha halljuk, hogy a kormány esetleg visszaad­ja kedvező feltételekkel harmadik legna­gyobb zsinagógánkat, a Rumbachot. So­rolhatnám még hány és hány pozitív kez­deményezés és fejlesztés van kibontako­zóban Pesten és vidéken egyaránt, ami az elmúlt másfél évben indult Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató úr és az új vezetőség támogatásával. Ehelyett inkább azt írom le, ami a legfontosabb; úgy tűnik, külső kapcsolatainkban kialakult az, hogy ha mi nem bántunk másokat, nem replikázunk, akkor mások is elismernek, és békén hagynak minket. Működésem megkoro­názása lenne, ha ezt a zsidó belső köz­életben is elérhetném.

E helyütt és ezúton megteszem tehát az első lépést, békejobbot nyújtok, és megis­métlem a másfél évvel ezelőtti együttmű­ködési ajánlatomat. Megígérem azt is, hogy több csipkelődésre már nem fogok vála­szolni, bármi legyen is az, és rajtam nem múlik majd az együttműködés sikere.

Tordai Péter

a Mazsihisz megválasztott és megkritizált elnöke

Címkék:2001-02

[popup][/popup]