Csendes megszólítás, csendes válasz
„A Mazsikének komolyan kell venni a feladatát” 2000. december
Csendes megszólítás, csendes válasz
A Szombat című folyóirat elmúlt számában interjú készült a Mazsike új elnökével, akinek kinevezéséhez ismételten gratulálok. A cikkben kritika hangzott el a Mazsihisz hatékonyságára és a vezetés minőségére vonatkozólag. Ezúton reagálok az engem és a hitközség teljes vezetését ért bírálatra. Előre bocsátom, nem tartom méltónak, hogy személyes kontaktus híján újságok hasábjain fejtjük ki egymásról véleményünket Nem elegáns dolog, de ha már ily módon megszólíttattam, válaszolok.
Sajnálatos, ha kívülről úgy látszik, mintha a Mazsihisz érdekképviseleti tevékenysége gyenge volna (de miért kell kívülről nézni?). Érdekes hasonlatosság, mert régebben, kb. nyolc évig én is így láttam, én is azt gondoltam, ha én vezetném a hitközséget, jobban csinálnám. Amikor egyszer majd nem leszek elnök, akkor biztosan nem fogok – ahogy Szabolcsban mondják – „visszaköpködni a kulcslyukon”.
Nézzük, mi is a valóság úgy, hogy közben én nem szeretném az elmúlt nyolc évet kritizálni. A Mazsihisz új vezetésének szembe kell néznie azzal a ténnyel, hogy egy gazdaságilag teljesen korszerűtlen, szabályozatlan állapotot vett át. A vidéki hitközségek fejlesztése ügyében vallási és gazdasági vonalon nem sok történt a rendszerváltás kezdete óta, így aztán le is maradtak, méghozzá jócskán a hamarabb észbe kapó többi egyháztól. Valószínűleg akkor is a belső torzsalkodással voltunk elfoglalva. A múltunkon való hangos siránkozás miatt nem hallhattuk meg azt sem, hogy mi készül a kárpótlás ügyében, vagyis váratlanul érte a hitközséget a harmincezer forint. A kárpótlás finisében ugyancsak „jobb a békesség” alapon jó néhány ingatlant hagytunk ki a kárpótlási körből, amelyekért most már az új vezetés valóban hiába öltene vértezetet. Kérdés, kit terhel a súlyos felelősség ezért a mulasztásért?
Miért van az, hogy az elmúlt évtized során sem tudott a hitközség élni a lehetőségeivel, lazítani régi kötöttségein, nyitni a társadalom szélesebb rétegei felé, és vonzóvá tenni a zsidó életformát, a hitéletet. Talán bizony az is az új vezetés hibája, hogy a korábbi kormány idején sem sikerült átütő megoldásokat találni a párbeszédhez. Elgondolkodtató, hogy talán ezért is volt szükség vezetőségváltásra 1999 tavaszán. Akkor és azóta is úgy gondolom, hogy szükség van minden értelmes, segítőkész emberre, aki hajlandó a zsidóság érdekében pozitív módon cselekedni, aktívan dolgozni. Megnyitottuk kapuinkat a civil kezdeményezések előtt (pl. a Civil Fórum vagy a Füst Milán Páholy).
Ha jól emlékszem, mindenkinek – beleértve a távozó vezetést is – felajánlottam együttműködésemet és kértem, hogy a tapasztalatokat hasznosítva dolgozzunk együtt közös célunk érdekében. Mi is történt azóta? Kétségtelen, hogy a régi vezetés nem segített az új vezetésnek. Többek között ezért is indokolatlan és etikailag vitatható a kritikus kritikája, amelyet a Szombat közölt.
Tudom én, mennyire fájhat, hogy a régi vezetés által kezdeményezett, ám általunk végigvitt eljárásban az Alkotmánybíróság mégiscsak elfogadta a hitközség érvelését, és megsemmisítette a harminc ezres kárpótlás törvényét, amelyet a korábbi vezetés hagyott megszületni. Azt sem lehet kellemes leköszönt jogász-elnökként olvasni, hogy a hitközségnek sikerült egy korszakos megállapodást kötni a kormánnyal, amelyben a hitközség magára nézve valamennyi területen teljes elismerést vívott ki. Dühítő lehetett hallgatni az előző közgyűlésen azt a hozzászólást, amely azt méltatta, hogy először kaptak a küldöttek olyan elnöki tájékoztatót (35 pontból állót), amely bemutatta a hitközségért végzett tevékenység eredményeit és a legutóbbi idők történéseit. Vérnyomást növelő tényezőként hathat az is, ha halljuk, hogy a kormány esetleg visszaadja kedvező feltételekkel harmadik legnagyobb zsinagógánkat, a Rumbachot. Sorolhatnám még hány és hány pozitív kezdeményezés és fejlesztés van kibontakozóban Pesten és vidéken egyaránt, ami az elmúlt másfél évben indult Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató úr és az új vezetőség támogatásával. Ehelyett inkább azt írom le, ami a legfontosabb; úgy tűnik, külső kapcsolatainkban kialakult az, hogy ha mi nem bántunk másokat, nem replikázunk, akkor mások is elismernek, és békén hagynak minket. Működésem megkoronázása lenne, ha ezt a zsidó belső közéletben is elérhetném.
E helyütt és ezúton megteszem tehát az első lépést, békejobbot nyújtok, és megismétlem a másfél évvel ezelőtti együttműködési ajánlatomat. Megígérem azt is, hogy több csipkelődésre már nem fogok válaszolni, bármi legyen is az, és rajtam nem múlik majd az együttműködés sikere.
Tordai Péter
a Mazsihisz megválasztott és megkritizált elnöke
Címkék:2001-02