Csak a szerző neve volt pontos!

Eszter könyvének, Purim történetének egyik nagy tanulsága a Talmud szerint, hogy ha idézünk valamit, akkor a szerző nevét fel kell tüntetni. Eszter így cselekedett, amikor elmondta a perzsa királynak, Ahásvérosnak, az ellene irányuló összeesküvést és hozzátette, hogy mindezt Mordehájtól tudja. Azáltal, hogy nem hallgatta el a forrást, ahonnan az értesülést szerezte, és a leleplezés dicsőségét nem magának tulajdonította emeli ki a Talmud -, megváltást hozott a világra, mert ennek következtében menekült meg akkor a zsidóság a rá leselkedő vésztől.

Úgy látszik, akadnak emberek, akik a fenti tanulságot olyan sajátságosán értelmezik, hogy már csak a szerző nevét árulják el, és amit mondott, azt tetszésük szerint alakítják, rá sem hederítve a tényekre, s a szerző torzítás elleni tiltakozására. Ezt tette az Új Élet is, amikor a budapesti gettó felszabadulásának évfordulóján tartott megemlékezésről számolt be. Ebben a beszámolóban hírt ad arról, hogy e sorok írója mondta az emlékbeszédet,

„amelyben rövid történeti visszatekintést adott a budapesti gettó történetéről… majd a felszabadítással kapcsolatban, a szovjet hadsereg tevékenységét értékelve azt mondta, hogy ’útba ejtették a gettót’…”

Az itt idézett sorokból csak annyi igaz, hogy valóban én mondtam az emlékbeszédet. Egy negyedórás beszéd tartalmát úgy adni vissza, hogy két szót rosszul idéz belőle, összefüggéséből kiragadva, enyhén szólva minősíthetetlen eljárás.

Annak bemutatására, hogy milyen torz képet ad néhány szó kiragadása összefüggéséből, idézem a beszéd idevágó részletét:

„Hálásak vagyunk a Hitler elleni szövetség katonáinak és tisztjeinek, akik kemény, nehéz harcokban törtek előre, hogy a saját barlangjában semmisítsék meg az emberiség szégyenét. És közben útjukba ejtve felszabadították a budapesti gettót, ahol 70 ezer ember állt a pusztulás szélén, kiéhezve, agyonfagyva és emberi méltóságától megfosztva.”

Mint kiderült, a beszámoló írója főleg az „útjukba ejtve” kifejezésen akadt fenn, mert szerinte nyílván a Volgától egyenesen azért kergette a Vörös Hadsereg a hitleri hordákat, hogy majd Budapesten felszabadítsa a gettóba zárt zsidóságot, nem pedig azért, hogy nyugati szövetségeseivel együtt megdöntse Németország és csatlósai hatalmát.

Nézzük meg hát, hogyan emlékezik vissza a gettó felszabadítására maga a hivatalos Szovjetunió. 1985-ben jelent meg Moszkvában A második világháború története, amelyet magyarul a Zrínyi és Kossuth Kiadó publikált. A könyv részletesen foglalkozik Budapest ostromával. Íme az idevágó rész: „A szovjet csapatok január 18-án felszabadították Pestet, és a városrész teljes hosszában kijutottak a Dunához.” Mi lett a gettóval? Azt nem tudhatjuk meg a vaskos könyvből, mert egy szót sem ír róla!

Az Új Élet szerkesztőségétől kértem, hogy miután ilyen különleges figyelemben részesítették beszédem két szavát, legalább az előtte és utána álló néhány mondatot is közöljék. Ám ehelyett egy levelet közöltek a következő szám első oldalán, amelyben valaki azt kifogásolja, hogy nem mondtam ki a Vörös Hadsereg nevét. „… a Hitler ellenes szövetséges, úgymond véletlenül ’útba ejtette’ a gettót, amelynek falai ezután ’ledőltek’. Csak úgy maguktól.” – írja a szerző. Önkényesen, a saját szavaival egészíti ki a beszédemet, sőt egész mondatót hozzátold utána a saját állításán viccelődik: „Talán, mert erős szél fújt ki tudja?”

Nyilván ő tudja, honnan fúj a szél.

Domán István