Tóra és gondolkodásmód — Beresit hetiszakasz

Chaim Levi

Tóra és gondolkodásmód*

Beresit hetiszakasz

John Adams, az Egyesült Államok második elnöke írta: „Bolingbroke és Voltaire ellenére kitartok amel­lett, hogy a zsidók sokkal többet tettek az emberiség civilizációjáért… (és) többször és ügyesebben befolyásolták annak történéseit, mint bármely más nép.” (Levél F. A. Van der Kempnek, 1808, Pennsylvania Historical Society) Tóra-tanulmányunk elején leszögez­hetjük, hogy a Tóra nem történelemkönyv, hanem alapszabály, amely meg­határozza, mi az ember küldetése a vi­lágban. Ekképpen idézi Rasi legelső kommentárjában Rav Jichakot, aki a következőt mondja: mivel a Tóra elsőd­legesen törvénykönyv, az új hónap pa­rancsolatával kellett volna kezdődnie (Smot 12:2), az első olyan törvénnyel, melyet az egész zsidóságnak mint nép­nek címeztek. Magyarázata szerint a te­remtéstörténet elbeszélésének célja le­szögezni, hogy Isten a világ uralkodója. „Tetteinek hatalmát megismertette né­peivel, hogy nekik adta nemzetek birto­kát.” (Zsoltárok 111:6) Ha a népek az­zal vádolják Izraelt, hogy elfoglalta hét kánaáni nemzet földjét, Izrael azt vála­szolhatja: „Az egész világ Isten tulajdo­na, Ő hozta létre, és annak adományoz­ta, akiről úgy gondolta, hogy megér­demli. Az Ő akarata volt, hogy nekik ad­ta, és az is az Ő akarata volt, amikor el­vette tőlük és nekünk adta.”

Ramban megjegyzi, hogy még azután is, hogy elolvastuk, miként jött létre a világ és annak központi szereplője, az ember, még mindig nem értjük meg a teremtés titkát és folyamatát. A terem­tés nagy rejtély, amit nem lehet felfog­ni. Annyit tudunk, hogy az emberiség előfutárainak, Ádámnak és Évának volt a küldetése a teremtés beteljesítése, ha végrehajtják Isten parancsait. Vét­keztek, ezért száműzetésbe kerültek.

Az ember küldetése azonban nem változott, csak a végrehajtás feltételei. Isten megbüntette a vétkezőket, de nem szakított velük. Megbánhatják bű­neiket. Lényegében a bűnbánat elve előfeltétele volt az ember létezésének, mivel enélkül nem élhetett volna to­vább. Ádám és Éva megtért. Így tettek a későbbi vétkezők is: Káin és Lámech. A teremtés történetének egyik legfőbb tanulsága is ez: az ember vétkezhet, de megtérhet, Isten megadja neki ezt a le­hetőséget.

Mindez csak bevezeti Izrael történe­tét. Isten tíz generáción keresztül tü­relmes volt Noétól Ábrahámig, de egyik generáció sem teljesítette külde­tését, amire teremtetett. Ezután Isten kiválasztotta Ábrahámot és leszármazottait annak a küldetésnek a teljesíté­sére, amely eredetileg univerzális volt (lásd Pirke Avot 5:2). Ramban úgy vé­li, ezért hívják a Genezist A teremtés könyvének. A teremtés lényege első­sorban nem a hegyek és völgyek, óce­ánok és sivatagok, és nem is az embe­rek és az állatok története. A teremtés Izrael születésének története, azé a népé, amely megörökölte Ádám és Éva feladatát.

„Beresit bara E-lohim” – „Kezdetben teremtette Isten”

A világegyetem két legfontosabb té­nyezője található meg a Tóra első sorá­ban: 1. a Teremtő; 2. az a tény, hogy Ő teremtette a világot a semmiből, kizá­rólag az Ő akaratából. „A bölcsesség kezdete az istenfélelem” (Misle 9:10), mely tulajdonképpen Isten tudomásul­vétele. Ezért kezdődik a Tóra ezzel a két tényezővel.

Ez a két dolog valójában egy: a világ­egyetemet Isten találta ki, és nem létez­het Tőle függetlenül; csak azért létezik, mert megalkotója továbbra is akarja annak létezését!

A két tényező más értelmezésben is egyet jelent: a teremtés célja tanúbi­zonyság tétele a teremtőnek. „Az egek beszélik Isten dicsőségét, s kezének művét hirdeti a boltozat.” (Zsoltárok 19:2)

Ezért „Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet” – bizonyítékul, hogy megtanítsa az embernek a Teremtő nagyságát, hatalmát, bölcsességét és jóságát.

Miért akarta Isten megtanítani az em­bernek ezeket az ismereteket? Miért volt szükség létrehozni a magasztos kozmikus hátteret? Mivel az ember leg­nagyobb hozománya ennek a tudásnak a megszerzése! „Ez az egész ember.” (Kohelet 12:15) Ábrahám felismerte a teremtésnek ezt az alapelvét és hasz­nosította azt, ezért lett naggyá, és ezért lett az ő magjából a kiválasztott nép.

E-lohim – Isten

Rasi magyarázata szerint ez a név Is­ten igazságosságára (midat hadin) utal, aki a világ irányítója, törvényalkotója és bírája. Az, hogy a Tóra ezt a nevet kizá­rólag a teremtés elbeszélése során használja, arra mutat, hogy az igazsá­gosság a világ ideális állapota. Ez azt je­lenti, hogy az embert pontosan úgy kell kezelni, ahogy megérdemli: a cseleke­detei alapján. Azonban az ember nem elég erkölcsös ahhoz, hogy túléljen egy ilyen szigorú vizsgálatot, ezért Isten a teremtés történetét kiegészítette a könyörületesség tulajdonságával (midat harahamim), hogy az ítéletet irgalom­mal enyhítse. Ezt a két összekapcsoló­dó tulajdonságot fejezi ki a „HaSem Elokim” név, és a Tórában először a te­remtés utáni elbeszélésekben jelenik meg (2. fej. 4. szakasz), ahol Ádám te­remtését mondja el, és teljes figyelmét rá és cselekedeteire fordítja.

Az „E-lohim” pontos jelentését Nachmanidész így magyarázza: el=erő, him= ők, így az „E-lohim” jelentése: erő min­den erők felett.

„Bara” – „teremtette”

A „bara” (teremtette) szót itt abban az értelemben használja, hogy a sem­miből teremtette. Az Isten hozott létre mindent. Előtte semmi sem létezett, még az alapvető elemek sem, energia­részecskék sem, és az idő sem. Isten parancsára minden hirtelen jött létre.

Ezek a látványos csodák szintén a történelem legalapvetőbb jelenségei, mivel megerősítik, hogy Isten kivételé­vel semminek sincs belülről származó lényege, és minden dolog folyamatos létezése kizárólag Isten akaratán múlik, fia visszavonná parancsát, az egész valóság megszűnne létezni, „nincsen Raj­ta kívül senki” (Dvarim 4:35), „ez azt je­lenti, hogy semminek sincs igazi léte­zése, csak Neki” (Maimonides, Jesode HaTora 1:4).

Ezért minden dolog létezése egy cso­da! Minden tárgy és esemény – a termé­szet és az egész történelem – Isten mű­ve, tehát mindennek Istentől való célja van.

Erre céloz a „bara” szó, mely Nachmanidész magyarázata szerint az egyet­len héber szó, amely visszatükrözi az alapelvet, hogy „teremtés a semmiből”.

„Et hasamaim veet haarec” – „az eget és a Földet”

Úgy tűnik, az állítás két része nincs egyensúlyban, mivel a Föld teljesen je­lentéktelen az ég végtelenségével összehasonlítva, melyben hatalmas vi­lágok trilliói vannak. A Tóra itt fekteti le az igazi tudás alapját: ez a Föld van a Teremtő érdeklődésének középpontjá­ban, mivel Isten végcélja az ember és a Föld, az ember tartózkodási helye. Va­lójában, ha ez az állítás nincs egyen­súlyban, ez azért van, mert az ég a Földdel összehasonlítva végtelenül je­lentéktelen.

Ezt demonstrálja a következő szakasz: „És a Föld volt…”, ahol az eget többet nem említi, és a teremtés elbeszélése a továbbiakban csak a Földre fordítja a fi­gyelmet. De nem sokáig! Amint az ember megteremtetett (1:27 és tovább) a Tóra teljes figyelme egyedül őrá irányul. A ten­gerek és földek tömegei a háttérbe kerül­nek. Tehát a Tóra az ember nagyságát és központi szerepét tanítja.

Az igaz, hogy számunkra egy egész hegy arany sem olyan értékes, mint az emberi élet, és hatalmas összegeket ál­doznánk egy kisbaba megmentésére is, mégis, gondolatainkban van valamiféle összehasonlítás – milyen nagy összeget fordítottunk egy élet megmentésére. Azonban a Teremtő gondolatában – ahogy a Tóra rávilágít – bármekkora tö­meg és energia semmi az emberrel összehasonlítva. Szembe kell fordul­nunk a világ modem, materialista magatartásával, melyre óriási hatással van az univerzum nagysága, lekicsinyli a Földet, és figyelmét az űrre fordítja.

A Tóra alaptétele, az ember és külde­tésének központi szerepe megköveteli, hogy átgondoljuk azt a meglepő állí­tást, hogy egy kis darab protoplazma megtöltve emberi lélekkel – ez az egyetlen célja ennek a gyakorlatilag végtelen világnak.

„Vehaarec haita” – „…és a Föld volt”

A Tóra (valójában a Szentiratok) jel­legzetessége az a tény, hogy szinte minden szakasz a héber kötőszóval, a „vav” betűvel kezdődik, melynek jelen­tése „és”. A Szentiratok elbeszélésének ez a stílusa kifejezi Isten tervének tö­retlen folytonosságát, amely az egész történelem folyamán nyilvánvaló. Min­den eseményt korábbi események ala­kítottak és azok egyben előzményei az elkövetkezőknek. Ezt fejezi ki az „és”. „Maradandó a Te uralmad örök időkre, s kormányzásod fennmarad minden nemzedékben.” (Zsoltárok 145.13)

Goldi Szabó fordítása

© Chaim Levi – Moreset Alapítvány a magyarországi Tóra-oktatás újjáélesztéséért. A Moreset köszönetét mond a Mesorah Publicationsnek, hogy engedélyezte részletek közlését a „Chumas – Stone Edition”-ból.