Célunk egy nyitott társadalom

Interjú Soros Györggyel

A Soros Alapítvány 1984 és 1991 között Magyarországon magánszemélyeket 2 800 000 dollár és 165 000 000 forint, több száz intézményt pedig 22 495 500 dollár és 661 173 000 forint támogatásban részesített. És ez az összeg még nem tartalmazza az 1992. évi támogatásokat, amelyek már az első félévben meghaladták a hárommillió dollárt, illetve a százmillió forintot, nem tartalmazzák ezen kívül a Közép-európai Egyetem, az iskolai tejprogram, a Nemzetközi Menedzser Központ és a felsőoktatást támogató program ugyancsak több millió dolláros költségeit.

Soros György október elején Magyarországon járt. Sajtótájékoztatót tartott az őt ért támadások kapcsán. – Ma még rendelkezésükre állok – mondta de holnaptól lezárom az ügyet, hiszen ezek az emberek több hírnevet szereznek maguknak azzal, hogy engem támadnak, mint amennyit valaha is megérdemelnek majd.

Szerencsénkre a Szombat számára még ezen a napon lehetőséget adott egy interjúra.

• Soros Úr, Ön az az ember, aki egyik oldalról a magyar tudományos élet, a magyar kultúra egyik legismertebb mecénása, ugyanakkor olyan ember, akit az utóbbi időkben számos támadás ért. Sokan megpróbálták visszalépésre kényszeríteni. Am ahelyett, hogy ezt tette volna, még több pénzt költ erre az alapítványra. Egyfajta sértett dac, vagy netán a megdobnak kővel, dobj vissza kenyérrel elv lenne ez?
• Egyik sem. Az alapítvány zökkenőmentesen működik tovább. Egyetlen megtorpanásunk akkor történt, amikor a Közép-európai Egyetem működését attól tettem függővé, hogy kapunk-e a kormánytól e célra épületet. Később rájöttem, hogy jelen körülmények között erre hiába várok, így rászántam magam arra, hogy ingatlant vásároljak. Mára mindezen már túltettem magam.
• Mint Ön is említette, Magyarországon divat ma az alapítvány. Ugyanakkor egy másik oldalról némi alapítványellenes hangulat érződik, amely az alapítványokat pusztán a piszkos pénzek tisztára mosását szolgáló intézményként fogja föl. A magyarországi támadások pusztán az ön személyének szólnak, vagy része van benne egy általános alapítványellenességnek is?
• Nincs közük az alapítványellenességhez, de nem is személyem ellen szólnak, hanem konkrétan az én alapítványom ellen. Ami általában az alapítványokat illeti, magam is kritikus vagyok velük szemben, és nem is szeretném, ha a többi alapítványt a miénk szerint ítélnék meg. Mert a mi alapítványunk tényleg tiszta és nyitott, de korántsem biztos, hogy a többi is ilyen. Az alapítványokat átmeneti képződményként tekintem, és tartózkodom tőlük mint szervezeti módtól, ám úgy tűnik, szükség van még rájuk, így tevékenységük is fölértékelődik.
• Milyen értelmét látja az Ön alapítványának ebben a régióban?
• Hihetetlenül nagy szükség van rá, és ebben a támadások is megerősítenek, hiszen célunk egy nyitott társadalom fönntartása. Magyarország ehhez igen közel áll, amit érdemes megvédeni. A környező’országokban sok a nehézség, egy totalitárius diktatúra lerombolta a térségben a társadalmakat, ezért sok mindent föl kell itt építeni. Ez az én energiámat sajnos túlhaladja, tényleg jóval nagyobb erőket kellett volna a nyugati államoknak mozgósítani, ám amit magam megtehetek, azt megteszem.

Két út kínálkozik

• Miközben egyre a nyitott társadalomról beszélünk, ez a térség kezd egyre inkább bezáródni.
• Igen, ez volt a félelmem, amit mindig hangoztattam is! A kommunizmus univerzális zárt társadalmat produkált. Ez azonban most szétesett, és két út kínálkozik a jövő felé. Egyrészt átléphetne a régió egy nyílt társadalomba, a szabad államok világába, másrészt kisebb, zárt egységekre eshet szét, amelyeknek a nacionalizmus lenne a bázisa. A nacionalizmus egy igen pozitív, mindenütt szükséges emberi érzést, a nemzeti öntudatot használja föl, ám eltorzítva, dogmaként kihasználva. A nacionalizmushoz ellenségre van szükség, ha pedig nincsen ellenség, ki kell találni. Ez adja az alapját Romániában a magyargyűlöletnek, Magyarországon például az antiszemitizmusnak, az egykori Jugoszláviában a szerbek és a horvátok ellentéteinek.
• Hogyan érzi magát az az ember, aki rengeteget tesz ezért a régióért, mégis néhány országban nem kedvelik, sőt gyűlölik? Romániában a magyarsága, Magyarországon többek között a zsidósága miatt.
• Remekül érzem magam, örülök, hogy ezek az emberek az ellenségeim, néha inkább a barátaimmal adódnak nehézségeim. Nem Magyarországon, mert úgy érzem, itt van egy nagyon egészséges társadalom, amely visszautasítja ezt az irányzatot. De más országokban, például érdekes módon Csehszlovákiában, nehezebben sikerült baráti kört kialakítanom. Ami Romániát illeti, ott csak sértegetések történtek, ez azonban egészen más dimenzió, mint amikor egy szűk réteg koncepciót fogalmaz rágalmaihoz, például úgy, hogy az alapítvány működését egy nemzetközi összeesküvés teóriájába építi bele.
• Ön nem politikus, mégis tud-e tenni valamit ezek ellen az egyre elharapódzó indulatok ellen?
• Nagyon kell vigyázni, hogy az ember ne kerüljön közvetlen vitába – amit én sajnos nem tudtam teljesen elkerülni -, mert ezeket az indulatokat nem lehet közvetlen vitában legyőzni. Egyedül a műveltség színvonalának fölemelésével vehetjük föl a harcot, és az alapítványnak éppen ez a célja kezdettől fogva.
• Van-e olyan ország itt a környéken, mól nem hozott még létre alapítványt?
• Nem sok. Csehszlovákiában visszaléptem a Charta 77 támogatásától, itt csupán irodánk van, nem alapítványunk. Másutt azonban majd mindenütt van; Macedóniában most indulunk, de Albániában, Szlovéniában, Horvátországban is rövidesen megteremtődnek a félté- telek és tervezzük, hogy Belorussziában szintén felállítunk egy irodát.
• Melyek azok a kérések, amelyeket egyértelműen elutasít? Most már nem vagyunk annyira nyitva, mint annak idején, amikor olyan sokféle kezdeményezést támogatunk. Ma már inkább meghatározzuk, melyek azok a területek, ahol segíteni tudunk. Például a felsőoktatás. Ha valaki egy kutatási javaslattal áll elő, általában nem fogadjuk már el. Szűkítettük, ugyanakkor elmélyítettük támogatásainkat.

Csurka is kapott ösztöndíjat

• Igaz-e, hogy a kezdeti időkben Csurka István is kért, sőt kapott az alapítványtól támogatást?
• Kért, és kapott egy ösztöndíjat.

Utána mást is kért, egy különleges támogatást, amit senki másnak 1em adtunk, így őt is visszautasítottuk, ekkor ő azt hiszem nem vette igénybe a már odaítélt ösztöndíjat sem.

• Igaz-e, hogy saját rokonait viszont elutasítja, ha támogatást kérnek?
• Azt, hogy ők a rokonaim, azt többnyire csak ők mondják. Ám ha valóban rokonaim fordulnának hozzám, tényleg nem adnék, hacsak valamely pályázaton egy pártatlan zsűri meg nem ítélné nekik. Ez esetben nem rekeszteném ki, illetve nem fosztanám meg őket a támogatástól, de rajtam keresztül, személyes protekcióval valóban nem lehet kapni.
• Nagyon sokrétűek, szerteágazóak a projectek, hogyan tud mindent egymaga kézben tartani?
• Nehezen, és egyre több nehézségbe ütközik, hogy egymást értesíteni tudjuk az ügyekről. Ennek persze van egy előnye is: nálunk nem alakul ki központi irányítás, tekintve, hogy az én ideálom egy sokrétű és pluralisztikus társadalom, érthető, ha maga az alapítvány is ilyen, ennek modellje. Kissé kaotikus, de működik.

-Annak ellenére, hogy sokan támadják, tegnap megkapta a Pro Scientia kitüntetést, amelyhez ezúton is gratulálunk. Hogyan érintette?

• Örömmel töltött el, és itt szeretném hangsúlyozni, hogy sokan támogatnak is, rengeteg elismerő levelet kapunk, s ez őszintén nagyon jólesik.

-Itt, a sajtótájékoztatón említette az East-East programot…

• Minden alapítványon belül törekszünk a környező országokkal való kapcsolat ápolására. Utazásokat, tanfolyamokat, összejöveteleket szervezünk. Az egyik országban sikert aratott kezdeményezéseket áttesszük más országokba. Például Csehszlovákiába amerikai docenseket küldtünk, hogy a különböző egyetemeken angolt tanítsanak. Mert sikeresnek bizonyult, ezért más országokban, többek között Magyarországon is bevezettük, ma már mintegy 84 docens van jelen.
• A jelenlegi helyzetben lehet-e egyáltalán Kelet-Kelet kapcsolatról szó?
• Hogyne, és nagyon fontos is. A kelet-nyugati kapcsolatoknak sok az istápolója, ám a Kelet-Kelet program elhanyagolt terület, ezért is vettük szárnyaink alá.

Ugyanerre szolgál maga az Egyetem is. Meg kell persze említeni a Bethlen Alapítványt és az Európa Klubot, ugyanis ők kezdeményezték a kérdést.

• Most zajlanak a „Soros napok”, és ennek keretében a Merlin Színházban a 2000 című folyóirat estjén a „Sztoritelling”-en Ön is részt vett. Megkérdezhetem, milyen történetet mesélt el?
• Hármat. Többek között, hogy hogyan utasítottam vissza az Akadémia díját, amikor Grósz Károly Amerikába érkezett. A nagykövet értesített, hogy a miniszterelnök egy kitüntetést akar átadni, mire azonnal mondtam, hogy azt nem fogadom el. Sajnos akkor Grósz Károly nem tudja Önt meglátogatni – válaszolta a nagykövet. Mire én azt feleltem, hogy nagyon sajnálom, de meg tudok élni nélküle. Grósz Károly azért eljött, ám a kitüntetést tényleg nem hozta magával.
• Mikor volt könnyebb, helyesebben mikor volt nehezebb az alapítvány helyzete? A rendszerváltás élőit, vagy napjainkban?
• Érdekes módon, a kommunisták idején könnyebb volt, hiszen akkor az alapítvány mögött ott állt egy egész társadalom, így valóban a civil társadalom intézménye lehettünk. Sok energiát is fektettek bele. Ma mindenkinek a megélhetésével kell foglalkoznia, nincs az embereknek idejük és energiájuk társadalmi kérdésekkel, célokkal törődni. Annak idején mi az önkéntes munkát támogattuk, ma azonban nem kívánhatjuk, hogy bárki önkéntes alapon csináljon bármit is, hiszen nem akarjuk az embereket kizsákmányolni.

De nehezebb ma a helyzetünk más okoknál fogva is. Az alapítvány munkája ma sokkal drágább, bizonyos összegből, sokkal kevesebbet tudunk teljesíteni, mint annak idején.

Levelemre az amerikaiak felhördültek

– Ha már az életszínvonal romlása került szóba, mi a véleménye az ország gazdasági helyzetéről, és annak jövőjéről? Mivel a miniszterelnök nem határolja el magát kellőképpen a szélsőségektől, ezzel az egész országról alkotott kép olyanná válhat, mintha e szólamok intézményes rangra emelkednének. Ez a tény és az önt ért atrocitások vajon nem riasztják-e majd

el azokat a nyugati befektetőket, akik megjelenésétől a magyar gazdaság föllendülése várható?

– Amikor a miniszterelnökhöz írt levelemet a New York Times közreadta, az amerikaiak valóban felhördültek. Az általam intézett nyelv, amit ezek a szélsőséges elemek 50 év után is használnak, még angolra lefordítva is rossz emlékeket idéztek, megdöbbentően heves volt a reakció. Habár ezzel megadtam a miniszterelnök úrnak – aki egyébként szerintem szintén elítéli ezt a vonalvezetést – a lehetőséget, amellyel elhatárolhatta volna magát tőlük, sajnos ezt nem tette meg! Ezzel sokat ártott az országnak, hiszen dacára, hogy a térségben ennél sokkal nagyobb atrocitások történnek, a civilizált világ nem fogja ezt eltűrni.

Mégis nagyon remélem, hogy mindez nem befolyásolja majd senkinek a befektetési politikáját, mert az komoly veszteséget jelentene. Nagyon fontos, hogy az ország gazdaságilag sikeres legyen, és ha ilyen szélsőségekkel elüldözik a befektetőket, az éppen a szélsőségek erejét növelheti meg. Akik pedig visszavonulnak, épp az ellenkezőjét érhetik el vele, mint ami a céljuk lenne. Remélem tehát, nem engedik, hogy a történtek befolyásolják döntéseiket.

• Milyen visszhangot keltett, hogy a közelmúltban nagyobb összegért részvényeket vásárolt a magyar tőzsdén?
• Korábban sosem fektettem be Magyarországon, mert úgy éreztem, ez konfliktusokat okozna az alapítványom tevékenysége körül. Már így is megrágalmaztak, hogy azért foglalkozom olyan sokat az ország eladósodásával, mert olcsón akarok hozzájutni az állami kötvényekhez. Mindez idáig tartózkodtam tehát attól, hogy olyan országban fektessek be, ahol alapítványom működik. Ugyanakkor van azonban egy befektetési vállalatom, mely az új, most születőpiacokra specializálta magát. Úgy éreztem, kárt okoznék a befektetőimnek, ha személyes gátlásaim miatt megakadályoznám, hogy ők a dolgok érdeme szerint választhassanak. Amikor az egyik elemzőnk a Fotexet javasolta, és magam is úgy értesültem, hogy ez egy jól működő cég, vásároltunk a részvényekből. Persze hangsúlyoznom kell, hogy ez passzív befektetés, nem kívánom befolyásolni a Fotex jövőjét. Másrészről sajnos ez sem teljesen igaz, hiszen tapasztalható és jelen esetben is várható, hogy vásárlásunk esetleg fölhajtja a Fotex-részvények árát. Ez sajnálatos, és némiképpen tartóztat is, de mégsem állunk ellen, sőt, azóta már más részvényekből is vettünk, és a jövőben is szándékozunk vásárolni, ha jónak tartjuk a céget. Egyetlen érdekellentétet érzek ezzel kapcsolatban: ha esetleg eladunk majd ezekből a részvényekből, akkor azok értéke zuhanhat, ez pedig nekünk is megnehezítheti a helyzetünket, mint befektetőkét. (Lapzárta után érkezett a hír, hogy a Fotex részvények, ha minimálisan is, de estek. A szerk.)
• Ha tőzsdei befektetései nyereséget hoznának, azt itt szándékozik visszaforgatni, vagy kiviszi az országból?
• Kivisszük, hiszen az a befektető cég tulajdona, amelyet vagy elad, vagy máshol fektet be.
• Mint kiváló befektetési szakember, milyen ötletet, milyen vállalkozást javasol a kisemberek számára?
• Mindenki azon a területen vállalkozzon, amihez ért!
• Látja-e a mai pénzügyi helyzetben a non-profit szektor, azaz az Önéhez hasonló kezdeményezések jövőjét?
• Nem, hiszen ez az ország még nem érett meg az alapítványokra. Az embereknek ugyanis először vagyonra kell szert tenniük, és csak utána lehet bőkezűnek lenni. Én sem tennék így, ha nem lettem volna előbb vagyonos.
• De erre nincsen receptje?
• Csak a sikeren múlik…

Marton Éva Szegő Krisztina