Bundapálinka és magyar jövő

CSURKA ISTVÁN ÚR, a Magyar Demokrata Fórum jeles tagja, valószínű képviselőjelöltje, az Új Esztendő 14. napján sokféle reagálást kiváltó eszmefuttatást adott elő a Vasárnapi Újság mikrofonja előtt. Utóbb nyilatkozatában elhatárolta magát az antiszemitizmus vádjától. A 20. század gyalázatának ítéli zsidó atyánkfiainak kitagadását és lemészárlását. Ezzel így rendjén is lehetnénk, hogy mégis távol tartom magam mind a január 14-i beszédtől, mind pedig annak magyarázatától, annak több oka van. Csurka István úr akként vélekedik, hogy az újságírók bírálták, a más foglalatosságot űzők elégedettek vele. Nos, nem újságíró, hanem történész vagyok, a magyar őstörténet felől faggatódzom immár negyven esztendőnél hosszabb ideje. Pontosabban, azt a művelődési környezetet igyekszem bemutatni, amelyiknek jegyeit honfoglaló eleink behelyezték a közös európai ház alapjaiba. A divatszólamoktól eltérően, a közös európai ház fundamentumai mély történeti rétegeken nyugszanak, melyek eredetiségéhez honfoglaló eleink hozzájárultak, bárhogyan is tagadták azt Nemes Dezsők és más párt-bölcsek.

Még kisiskolás koromban azt tanultam, hogy az írók a lélek mérnökei. Többféle csalódásaim ellenére, ragaszkodom a régen megtanult tételhez. A mérnöki munka pontosságot követel. Vonatkoztatom ezt a lélek mérnökére is. A szavak önálló életre kelnek, szerzőjük nem tudja követni önálló életüket és hatásukat, mindazonáltal felelősséggel tartozik. Tisztában voltak a szavak varázsával a korai századok bibliatudósai is, szigorú szabályokhoz kötötték a bibliai szövegek másolását, hát még fordítását. A szónoklat is nehéz mesterség, az intonálás különböző köntösbe öltözteti a szavakat. Szeretném, ha ezekben a dolgokban egyet tudnánk érteni Csurka István úrral.

A január 14-i beszédben elhangzott részlet a nemzeti kisebbségnek sem nevezhető csoportról színe- és értelemváltoztató, holott szerzője nem annak szánta. Azokban a szavakban én is sanda antiszemitizmust véltem, ami azért aggaszt, mert a zsidó hitvallású és magukat zsidó nemzetiségűnek valló atyánkfiai elleni durva atrocitások szaporodnak. Zaklatott társadalmunkban múltja van az antiszemitizmusnak, a maguk mögött tisztázatlanságot hátrahagyó szavak fel nem mérhető indulatokat lobbanthatnak fel.

*

ERDÉLYI, ŐSI református ághoz tartozom. Ószövetségi, szép Eszter nevet viselő nagynéném a Biblián tanított betűzni, magyarázta, hogy az ószövetséget zsidó bölcsek jegyezték le, és Krisztus úr – így mondta – zsidóként született. Sok-sok év múltával tanultam meg, már honfoglalás előtti műveltségünket is bibliai zsidó és keresztény tanítások szőtték át. A zsidó vallás és írásbelisége, a héber nyelv a szláv és a régi török nyelvekkel közösen a nemzetközi érintkezés eszköze volt. Egy évezrednél hosszabb idő után következett be a nemzeti tragédia, a magyar zsidóság és kultúrájának kitagadása. Miután Csurka István úr ugyanígy vélekedik, távolságtartásomat feladhatnám, legalábbis egy kérdés erejéig.

Tiszteletre érdemes történész kollégám. Antall József, az MDF elnöke, valamint Csengey Dénes, az MDF eminens tagja rosszhiszeműségnek minősítik az antiszemitizmus gyanúját Csurka István úr fellépésével kapcsolatban. Felmerül a kérdés, miért kellett két jeles személyiségnek is eligazítást mellékelnie Csurka István úr vélekedéséhez? A rosszhiszeműség feltételezése igen nagy tévedés. A január 14-i beszéd ugyanis vitathatatlanul gyűlölködést szított, az antiszemitizmust is élesztette. Ha nem így lenne, szükségtelenek lennének az értelmező magyarázatok.

Legyenek zsidó atyánkfiái biztosak, az írástudók tántoríthatatlanul küzdenek a színre lépő gonoszság ellen. Az MSZMP-bölcsek szőnyeg alá söpörték a zsidó-nem zsidó párbeszédet. Mást nem tehettek, mivel megtagadták a katonákat, a rabszolgaságnál nagyobb nyomorúságra, a Szovjetunióba hurcolt százezreket is.

A szovjet írószövetségben sokan követelték a zsidó szerkesztők és írók elzavarását. Fasiszta csőcselék antiszemita jelszavakat ordítozva inzultálta a demokráciáért küzdő írók tanácskozását. A métely nem ismer országhatárokat. A kelet-európai társadalmak ragályos betegsége, hogy az elkeseredettek a zsidók ellen fordulnak. Csak azért, mert mások. Mintha a zsidók bántalmazása gyógyítaná a társadalmi betegségeket.

*

ÍRÁSTUDÓ TÁRSAK, Önökhöz fordulok! Véleménykülönbségek megoszthatnak bennünket, mégis közösen szálljunk szembe mindenfajta vallási, faji, nemzetiségi és politikai gyűlölködéssel! Vajon ez az ország másként nem, csak alantas indulatok jegyében tud küzdeni bajai ellen? Sikertelenül?

Van más példa is. Egy 10. századi tudós bizánci császár feljegyezte a magyarokról, hogy új hazájukba érkezésük előtt a kabarok három törzse csatlakozott hozzájuk, akiket maguk közé fogadtak és kölcsönösen megtanulták egymás nyelvét. A kölcsönös nyelvismeret magával hozta a műveltségi javak, a szokások cseréjét, a másság türelmes elviselését. Úgy vélekedjem tehát, hogy a honfoglalás előtti magyar törzsek hadnagyai nagyobb szabású, messzebbre látó államférfiak voltak, mint az MDF publicistája? A történelem nem példatár az aktuálpolitikai cselekvéshez. A bölcs Cicero mondotta: „Historia vero testis temporum, lux veritatis, vita memoriae, magistra vitae, nuntia vetustatis.” A történelem az idők tanúja, az igazság világossága, az emlékezet élete, az élet tanítómestere, a múlt idők hírnöke. Ősi törzseink hadnagyai tudták, a nagy közösség érdekében félre kell tenni a pártérdekeket, „Hoc opus, hic labor est”. – Ez aztán a küzdelmes feladat!

*

AZ ÉRTELMEZŐK szemszögéből kevésbé szorult magyarázatra a marxista-lukácsista gyökerekből táplálkozó baloldal elleni kirohanás. Merő véletlen, hogy Karl Marx és Lukács György zsidók. A gondolkodás szabadsága európai vívmány, nem múlik el nap, hogy ne hallanánk, visszatérünk az európai szellemiséghez. A gondolatszabadság Európájához tartozik, az MDF publicistájának szóhasználatával, a marxista-lukácsista gyökerű baloldaliság is. Annál az anyagi oknál fogva is, hogy Lukács György termékenyítette meg gondolataival a kritikai európai szellemiséget. Ott soha nem tagadták Marx és Lukács európaiságát. A Csurka István úr által kitagadott baloldaliság egyébként is más elbírálást kíván meg. Nemzeti tragédiánk jelképében, a 301-es parcellában nyugvók közül is több jeles személyiség táplálkozott a gyűlölettel emlegetett gyökerekből és vált az egyetemes európai és a magyar szabadság hősévé. A Francia Köztársaság szocialista elnöke tisztelgett Nagy Imre sírjánál. Nem ismerte volna az ott nyugvó hős eszmei indíttatását? Ez lehetetlen. Kérdésem, az európai baloldaliság ne tartoznék az európai szellemiséghez? Ettől a szellemiségtől tragikusan távol áll Csurka István úr januári beszédének lélekmérnöksége. Kora ifjúságomtól távolságot tartok a lélekmérnökségnek gyűlöletet szító megnyilvánulásától, meggyőződésem, nem csak én vagyok ezen a nézeten, és még csak nem is csupán az újságírók.

*

CSENGEY DÉNES ÚR eligazító magyarázata szerint nem a baloldaliságra emelt pallost, egyébként rozsdaette flingát Csurka István úr – a kufárokat és a hamis pénzváltókat akarja kiűzni a nemzeti vagyon templomcsarnokából. Akkor egyenes beszéddel ezt kellett volna mondania. A valóban vétkeseket, a nemzeti vagyon herdálóit és megdézsmálóit kérdőre kell vonni. Ezen a téren nekem is van mit kérdeznem. Európa-szerte, némely szomszédos országban is igen nagy erővel folyt és folyik nemzeti identitásuk ősi, eredeti rétegeinek feltárása. Gondoljunk csak a dáko-román kontinuitás elméletére, a román nemzeti öntudat elméleti megalapozására. Nálunk tanulatlan tudományirányítók egy fillért sem áldoztak népünk őstörténetének kutatására. Azt, ki tudja, miféle önkényből, kitagadni igyekeztek történelmünkből. De ha már puszta hitünkre és tudósi meggyőződésünkre hagyva, tettük, amit tehettünk, akkor legalább a tollat ne ütötték volna ki kezünkből. Hiszen egyéb fegyverünk már nem maradt a magyarság elleni gyilkos, soviniszta őstörténeti elméletek elleni küzdelemben.

Nem az elprédáltatott évek és lehetőségek, a történelmi jövő aggaszt. A pártharcok barbár csataordítozása, politikai krakélereskedése, az agyagba taposás, a múlthoz fohászkodás dominál, mintha a 21. század küszöbén század közepi vagy még régebbi állapotok restaurálásával lehetne történelmi jövőt építeni. Ez nem más, mint az európai politikai eszmények és kultúra arculcsapása. A tudós elme megteremtette büszke legényét, a tudományos-technikai forradalmat, csodás gazdagodást, emberséget, új társadalmi viszonyokat hozott létre. A világtörténelem legcsodálatosabb forradalma megy végbe a tőkés országokban, de az már nem az a tőkés társadalom, amelyiknek elemzését Marx a múlt század közepén elvégezte. Itthon egyetlen párt sem vette programjába az ember büszke legénye, a tudományos-technikai forradalom eredményeinek meghonosítását. Azt, hogy hozzuk ide mindazt, ami jó, ami szép és ami nemes. A természet csodálatos rendjét, az elme elvont eszméit iparban, mezőgazdálkodásban és oktatásban meghonosító tudományos-technikai forradalmat nem látom a jelszavakban. Minden nemzeti tragédiánk tragédiája, hogy kiváló embereink, akik a világ tudományos és technikai forradalmának az élén haladnak, tőlünk távozni kényszerültek. És ha van történelmi felelőssége a Rákosi és Kádár névvel jelzett éveknek, akkor az, hogy kiváló embereink menekülésre kény­szerültek a fojtogató tehetetlenségből, a magyar elme nem a hazát gyarapította.

*

HISZEM ÉS TUDOM, a tudományos-technikai forradalom fordítja jóra a haza sorsát. Tudom és hiszem, vannak hasonlóképpen gondolkodók, de hangjuk elvész a barbár hallaliban. A Britanniás tisztek, a nyilas, az ÁVH-s és a GPU-gyilkosok egy tőről fakadtak. A márciusi választás programjaiból hiányzik a nemzeti és egyetemes történelmi felelősséggel megfogalmazott távlat. Itt a nagy alkalom arra, hogy a politikai történelmünket sok évszázados bilincsben tartó erőszak láncát széttörjük és kihajítsuk történelmünkből. Már kiskocsmákban osztogatják a még meg sem szerzett stallumokat. Csapszékek bundapálinka-gőzében alakul a magyar jövő?

Tisztelt Csurka István úr! Nem lenne jó a lélek mérnökeként a jövő iránti felelősségre inteni?

 

keretes:

ÉLESEN REAGÁLT Csurka István megnyilatkozására és a többek szerint abban kifejezésre jutó politikai manipulációra Béri János bázeli olvasónk, aki már többször hozzájárult írásaival a magyar zsidóságot foglalkoztató kérdések megvilágításához. Dr. Béri szándékos túlzással a magyar Le Pennek nevezi Csurkát – nem mintha nem látná, miben különbözik a francia jobboldal demagóg zászlóhordozójától, csupán bizonyos módszer- és stílusbeli jegyek kiemelése végett. Idézzük levelét:

„Akár vett franciaórákat a magyar Le Pen, akár nem, elsajátított egy bizonyos leckét: azonos módszerrel dolgozik, mint az. (Józan állapotban) ki nem ejti a „zsidó” szót, legalábbis szidalmazólag nem. Tiltakozik az ellen, hogy antiszemitának tekintsék, vagy legalábbis „meglepi” az ilyen minősítés. Mindkettőjük művészete abban áll, hogy nagyon is nyilvánvaló mondanivalójukat rejtjelesen, szemhunyorító célzásokkal, pontosan a kiváltani kívánt reagálást előhívó szavakkal, azok gyakori ismétlésével, a sorok közötti közlésekkel hozzák közönségük tudomására. Mindenki tudja, milyen érzelmekre spekulálnak és milyen érzelmek hullámain nyargalnak.

Mindketten tudják, hogy mondandójukat nem közölhetik nyíltan. Tehát közvetve, stílusfordulataikkal fejezik ki. Így csomagolják a tulajdonképpeni üzenetet…

A nagy, a végtelen, az elszomorító különbség a francia és a magyar Le Pen föllépése között abban a visszhangban van, amelyet az őket körülvevő társadalomból kiváltanak. Mert Franciaországban Le Pen a társadalom és annak mértékadó képviselői részéről újból és újból felháborodott rendreutasításban részesül. A magyar Le Penre azonban csak az újságíró-társadalom reagál kínosan elképedő megütközéssel… Meg a nyugati diplomaták. A pártok, pedig idestova hatvan van belőlük, az egyházak, amelyeknek immár szabad beszélniük, a kiemelkedő keresztény értelmiségiek, írók stb. – fülsiketítően hallgatnak. Erre nincs hetvenhét magyarázat, csak egyetlenegy: visszariadnak attól, hogy a magyar Le Pennek adott kellő válaszokkal szavazataikat, befolyásukat, népszerűségüket kockáztassák. Az egyik nem meri kockáztatni, a másik nem is akarja.

Így vagy úgy, a magyar társadalom egészére, annak eszme- és érzelemvilágára vetődik ezáltal bántóan éles fény.