búcsú

fehér zászló a babakocsira

tűzve

megáll a holtponton

a hópomponos csille

gázkamrák szellőzőturbinája

kikapcs

sissstereg a béléstégla

a krematóriumba vizet lőnek

egyet meghagynak

s melegedni

félénken de köréje dűlnek

albínó árnyak

emberek

az asszonyok korpalevest

hoznak

föltisztul a szó

a megeskető

a jó

már szabadon

de még fölszabadítatlan

mint az ősz petőfi Szibériában

kettőt a király utca 10/b felé

lépve

hisz ende babám ende

megszűnt a nullásgépzene

nem jön az a billencs

a hídról a hamut

a Visztula cúgos futószalagján

szórni

nincs több ezüstös sziget

nem úszik el több pilleszárnyú

transzport

ende babám ende

lemossa sárga gumiköpenyét a

hajnal

a tegnap istrángba fogott

értelmiség

már újra ceruzát hegyez

s gümösen

ráktejes fogolypizsamákon

párocskák szeretkeznek

a szűk sötétzárkákban

mert a copfon húzott

lekurvázott

ékszereiért

megujjazott

pókokcsípte

étlen-itlan

felébe ölt

mocskos szappan

zsidó nő él

hív egy gnóm

lárvás ürülékbucka

tán épp a kárpátok tejüveg

kontúrja

és mi megyünk

se sziréna se reflektor

kibattyogunk a táborból

visszafordulni nem szabad

dereng a bibliás tapintat

s ahogy a maratoni hírnökök

hulláit

egy aknatölcsérbe

belebuldózerezik

hát nem is túl érdekes

a lételválasztásunk aztán

lassacskán megindul

de nem a lengyel

misszionáriusoktól

kiknek megmondanám hogy

nem lehet

üvegmedvéknek dicsérni a

vasmézet

ám nem értenek csak lengyelül

a felhők vékonyak

mint a kivágott paprikaerek

elpállok elsíródom huszonhat

évesen

akár egy teli pénztárca a járdán az életem

csak a szív fáradhatatlan

szétcsipkedi bambuszkalickáját

a testet

de hát neked nincsen már

szerelmed

ez a szentostyával lepecsételt

rozsdás vagon elment vadászni

ez a porosz mócsing meglőtte

haza ugyan nem hozta senki

viszont alaposan megsütötte

és ez az iciri-piciri kis kemence

pedig

hamm

teljesen megbolondultam

kalóriahiány

és ende babám ende

mint a ropin a sószem

csak bámulok a térbe

s hömpölyög csöndlik

az átellenes mámor

a nemlét nagy kórusa

az auschwitzi lapályból

RÖHRIG GÉZA

magyarország

gémes kútra feszítve

hisz máshol nem lehet ma már

igen

te onnan is csak mulatnál

de nincs kivel

tán épp ez orosz és német szögekkel?

te ménesbe zuhant

mindahéterétfölvágta

vicsorgó szivárvány

ki még a kereszten is

őrjöngve csak mulatnál

de a nyűtt vonóbul bot lett

a vén cigányból nyű

s hol van már az a

vagonba tessékelt dalszövegíró!

neked minden porcikád részeg

hidászaid elmentek révésznek

a hányinger forró íze

a fejedet lóbálja

ám fölfeszítve lenni

az öngyilkosok tragédiája

hisz ott nem lehet előidézni már

csak nézed a halál

káprázatos hastáncát meredten

rejtekhelyen és magaslesen

gémeskútra feszítetten

s hogy házsongárd

vagy buchenwald ruszki tankok

vagy szivárgó tusrózsák:

neked már egyre megy

hisz az a veled született feszület

mellyel vizet merítesz gyilkosaidnak

kik hálából mindég

éppenhogy csak életben hagynak

a gémeskút örök

ábrahám tevéinek

és devla elefántjainak

miért nem ad inni

a te örök gémeskutad hazám?

jöjj le a keresztről és járj!

megigéz a sarj

ki nem belőled

ám utánad származom vadul

s viszlek mindenhova

mint a gyerek a nemjóját

ismerj bennem magadra

te áldott szép magyarország

hisz bujdokoltam mint a kurucok

a gyökerem fordított ki

akár egy fát

ismerj bennem magadra

te alattomos magyarország

mert az egylábú végzet

sarkantyúvágása

meztelünk mellünk

már fölsárgacsillagozta

és noha ti vagytok többen

a legerősebb elmúlik

de a legtisztább nem

hisz a legtisztábbakat

egy felhőoszlop támasztja ki

nem kő acél

vagy pozsonyi kifli

tudom

ma üvöltve nyújtjuk ki kezünk

a gettó palánkjának réseiből

s mint makákómajmok

követünk egy kenyeret vivő

alakot belülről

ám a zsidó név megint szép lesz

ha itt nem

akkor majd máshol

mert inkább űzessünk ki

százszor a hazánkból

mintsem a szövetségbe

ereink pecsétviaszába köpve

Istenből szenvedjünk megalkuvást

kinek súlyává

titeket koloncolt az élet

de úgy jár a Mindenható rajtunk

fölzsilettezett lábbal

mintha són járna

nem táncol

a ti óvodakerti tapsotokra

sőt ráncokat vet minden szívedob-

banása

csontját töri minden szemepislantása

vérét veszi minden lélegzetfújása

ám te is meghalsz majd egyszer

gémeskútra feszített

egyetlen barátom

magadra vizelsz a kereszten

és oldalsebed a balaton

kiönti majd e mélyen fekvő pusztát

ítéletre kész

halhatatlan magyarország

ki fogja húzni akkor a te nótád?