Bocsánat, de ez nem tetszik!

– Ha fölhív telefonon, ne mondja meg, honnan beszél, csak a keresztnevét említse – tanácsolja V. úr bizalmas hangon a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület munkatársának. – Tudja, esetleg más is belehallgat…

– Szeretnék belépni az egyesületbe – szól Z. úr a fönt említett munkatársnak -, de volna egy kérdésem: Ki lehet-e állítani a tagsági igazolványt álnévre? És azt is szeretném, ha a programot és más kiadványokat nem a lakásomra küldenék, hanem a barátom címére…

– Micsoda dolog az, hogy nyitott borítékban küldték el nekem a Szombatot? – háborog X. úrhölgy a szóban forgó munkatársnak, aki nem győz mentegetőzni amiatt, hogy a lapot tartalmazó boríték oly rosszul záródik.

– Hogy jönnek ahhoz, hogy ilyeneket küldözgessenek? – lobogtatja egy mérges úr a Chabad Ház Egység című kiadványát. – Ki adta meg ezeknek a címemet? Tiltakozom!

Miért ez a sok méltatlankodás, tiltakozás?

A válasz roppant egyszerű: az illetők el akarják kerülni, hogy a hivatali kollégájuk, a szomszédjuk vagy akár a postás megtudja, hogy ők zsi… (ó, dehogy, bocsánat az obszcén szóért), hogy ők izraeliták. Ezt persze nem illik így mondani, sokkal szebb, ha diszkrécióra, személyiségi jogokra hivatkoznak.

Megkérdezhetnénk: ha ennyire takargatják zsidó mivoltukat, akkor miért léptek be egyesületünkbe, mely a nevében hirdeti zsidóságát? Nem kérdezzük, ismerjük a választ is, az okot is. A holocaustot túlélt diaszpóra-zsidóság tipikus, szkizofrén megnyilvánulása ez. A pszichológus megérti, a szociológus tudomásul veszi és objektív tényként tanulmányozza, a novellista megírja. Mindez azonban nem teszi elfogadhatóbbá ezt a magatartást számunkra, akik azt szeretnénk, hogy a zsidók Magyarországon is egyenlő jogaik biztos tudatában vallják magukat zsidónak.

Ideje, hogy a zsidó szervezetek ne vegyék megértőleg tudomásul, az egyének pedig leküzdjék végre magukban ezt a gyávaságot. Nem tetszik.

ggy