Bill Clinton, Dávid király és Mose Dajan

Bill Clinton, Dávid király és Mose Dajan

1959-ben egy dühödt férj levélben felszólította David Ben Gurion miniszterelnököt: büntesse meg – az akkor katonai pályafutása csúcsán álló – Mose Dajant, mert viszonyt folytat a feleségével.

• Miként lehet az ország vezetői között egy ilyen erkölcs­telen ember? – háborgott a felszarvazott férj, és követelte, hogy a miniszterelnök vonja meg támogatását Dajantól.

• Dávid király államférfiúi érdemeit sem csökkentették Batsevával kapcsolatos viselt dolgai – válaszolt határozott hangon a miniszterelnök. – Egy vezető közélete és magán­élete két külön tartomány – szögezte le, és méltatta Mose Dajan katonai érdemeit, önfeláldozását.

Izrael állam első miniszterelnökének hozzáállását egy háló­szobaügyhöz azóta is példa értékűnek lehetne nevezni Iz­raelben. A zsidó állam sajtója csak akkor foglalkozik efféle liaisonokkal, ha felmerül a gyanú, hogy az érintett magas rangú vezető államtitkokat fecseghetett ki a pásztoróra so­rán. Ilyen összefüggésben jutottak a nagyközönség tudomá­sára Rafael Eitan mezőgazdasági miniszter vagy Amnon Sahak vezérkari főnök nőügyei, de amint bizonyossá vált, hogy nincs a háttérben politika, „ejtették” az ügyet, és az érintettek karrierje egy pillanatra sem került veszélybe. Az izraeli újságírók persze számos politikus kujonkodásairól is tudnak pikáns részleteket, de nem tartják ezeket az újságba valónak – legfeljebb a komolytalan pletykalapok kapják fel őket. Az amerikai elnök nőügye körül támadt hatalmas hír­verést az izraeliek csodálkozva, gúnyosan szemlélték, némi lenézéssel a szenzációhajhászó amerikai sajtó iránt.

Az erősen amerikanizálódó izraeli társadalom e tekintet­ben az európai hagyományokhoz áll közelebb. Utóbbiak szép példája volt Mitterrand elnök hosszas házasságon kívüli kapcsolata. A francia közvélemény nem botránkozott meg azon, hogy az elnök temetésén megjelent szeretője és házasságon kívül született gyereke is,

A Clinton elnök iránti megértés persze Izrael barátjának is szól. „Veled vagyunk, chavér!” – tudatták a botrány nap­jaiban nagy plakátok Tel-Avivban, utalva az elnök Jichak Rabin temetésén elhangzott szavaira: „Salom chavér!” Még a radikális baloldali és feminista Sulamit Aloni sem szólt egy szót sem a szexbotrány ügyében – sokkal fontosabb volt az, hogy Clinton támogatja az Aloni elképzelése szerint helyes békefolyamatot.

Amilyen árgus szemmel figyeli az izraeli közvélemény a politikusok közéleti botlásait, annyira nem érdeklik a ma­gánügyek. Amikor Benjámin Netanjahu olyan főügyészt ne­vezett ki, aki hajlandó volt a Sasz-párti koalíciós partner korrupt ügyeit elsüllyeszteni, a baloldali közvélemény egy emberként hördült fel és követelte a miniszterelnök lemon­dását (aki végül megúszta annyival, hogy vissza kellett von nia a kinevezést). Amikor Netanjahu a leleplezéstől félve nyilvánosan meggyónta egy házasságon kívüli kapcsolatát, a közvélemény hamar napirendre tért az ügy felett és még az ultraortodox szavazók bizalma sem rendült meg (Netan­jahu ettől félt igazán).

Egyes izraeli szociológusok az országban meglévő erős macho férfiszemlélet számlájára írják a balkézről folytatott kap­csolatok fölötti jóindulatú szemhunyást. A feminista mozga­lom itt jóval gyengébb, mint a legtöbb nyugati országban, a házasságon belüli erőszak kérdése viszonylag rövid ideje fog­lalkoztatja a közvélemény liberális részét. A békefolyamat, az ideológiai-etnikai megosztottság kérdései olyan súllyal nehe­zednek a köztudatra, hogy mellettük a boldogabb nyugati or­szágokat foglalkoztató ügyek másodlagosnak tűnnek. A nyu­gati országok polgárai unalmukban foglalkoznak mindenféle nőügyekkel. Ám Izraelben az ország védelméért felelős Amnon Sahak tábornokot, ha jól végzi a dolgát, nem fogják hol­mi szoknyahistóriák miatt pellengérre állítani.