Berlin kárpótlást fizet a gettók kényszermunkásainak

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. szeptember 19. Egyszeri, kétezer eurós kárpótlást igényelhetnek Németországtól azok a túlélők, akik a náci rezsim zsidó gettóiban végeztek kényszermunkát, és mostanáig semmilyen kárpótlást nem kaptak munkájukért – jelentette be szerdán a német kormányszóvivő.

Becslések szerint az intézkedés 50 ezer embert érint, akik kárigényüket azonnal benyújthatják a rendezetlen vagyonjogi kérdések bonni hivatalához (BADV). A német kormány gyors és bürokráciamentes megoldást szeretne biztosítani – mondta Ulrich Wilhelm.

A gettókban végzett kényszermunkáért járó egyszeri kárpótlás nem függ azoktól a korábbi kárpótlásoktól, amelyeket az áldozatoknak esetleg már kifizettek az abból származó szenvedésekért, hogy gettóba kényszerítették őket.

Júniusban a náci hadiipar rabszolga- és kényszermunkás áldozatainak kárpótlásával megbízott német alapítvány bejelentette, hogy befejezte tevékenységét, miután csaknem 4,4 milliárd eurót folyósított közel 1,7 millió túlélő áldozatnak és örököseiknek több mint száz országban.

A mostani egyszeri kifizetésre azok jogosultak, akiket “a (Harmadik) Birodalom által ellenőrzött területeken arra kényszerítettek, hogy gettókban éljenek, és ott dolgozzanak, de a kényszermunkáért nem vehettek fel kárpótlást” – pontosított a szóvivő, arra utalva, hogy nem estek az előző kárpótlási program hatálya alá.

A berlini pénzügyminisztérium szerint azokról az áldozatokról van szó, akiknek a tevékenységét rosszul határozták meg, s ezért esetükben nem teljesültek mindazok a feltételek, amelyek alapján nyugdíjért folyamodhattak volna Németországban.

(Forrás: MTI)

[popup][/popup]