Belgium közreműködött a zsidók II. világháborús deportálásában

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

2007. február 14. A belga állam aktívan közreműködött a zsidók II. világháborús deportálásában, s ezen időszak alatt olyan készséges magatartást tanúsított, amely méltatlan egy demokráciához – szögezi le egy tanulmány, amelyet Guy Verhofstadt belga miniszterelnök felkérésére készítettek történészek.

A történészcsoport kedden nyilvánosságra hozott jelentése bírálja a korabeli belga politikai elit idegengyűlöletét, időnként nyílt antiszemitizmusát. A csoport vezetője, Rudi Van Doorslaer a belga szenátusban – ahol a jelentést ismertette – úgy vélekedett: “azt a határt, amely a passzív kollaborációt az aktívtól elválasztja, hamar átlépték”.

Az 1100 oldalas tanulmány három kulcsmomentumot emel ki a II. világháborús belga kollaboráció történetéből. Az első 1940 októbere-novembere: ekkor a belga hatóságok a megszálló németek követelésére bevezetik, hogy a zsidóknak regisztráltatniuk kell magukat. A második fontos időszak 1942 nyara, amikor – Brüsszel és Liege kivételével, ahol a helyi vezetés nem hajlandó sárga csillagot osztani a zsidó lakosságnak – a többi belga település aktívan együttműködik az elnyomásban. Antwerpenben a belga rendőrség odáig megy, hogy saját kezdeményezésére letartóztat 1243 zsidót, akiket azután átad a németeknek. Amikor pedig megkezdődik a belgiumi zsidóság tömeges deportálása, a belga hatóságok ezt elfogadják, mindenféle nyílt tiltakozás nélkül – szögezi le a tanulmány. Végül a harmadik periódus már a felszabadulás utánra esik: 1945 végén a hatóságok úgy döntenek, hogy nem szankcionálják a közigazgatásban végbement kollaborációt, s hogy a belga államot nem terheli semmiféle felelősség saját zsidó állampolgárainak üldöztetéséért.

A II. világháború elején 56 ezer zsidó élt Belgiumban. Közülük mintegy 25 ezret vittek a németek Auschwitzba, s mindössze 1200-an élték túl a koncentrációs tábor borzalmait. Guy Verhofstadt 2005 márciusában – Jeruzsálemben járva – már szólt néhány szót Belgiumnak és különösen “egyes tisztviselőknek és adminisztrációknak” a zsidók deportálásában játszott felelősségéről. Mindezért az ország nevében bocsánatot kért.

(Forrás: MTI, Magyar Hírlap)

[popup][/popup]