Be kellett volna vallaniuk, hogy ők voltak megmentőjük gyilkosai…

Ember Máriával Wallenbergre vonatkozó kutatásairól és új könyvéről

beszélget Vadász Ferenc

Hol veszett el, kik gyilkolták meg és milyen körülmények között? Netalán élt még eltűnése után évtizedekig? Raoul Wallenberg tragédiáját a titokzatosság lengte körül. A szovjet titkosszolgálat archívumai zárva voltak a hozzátartozók és a világ demokratikus közvéleménye, az emberi jogokat védő szer- vezetek képviselői előtt. Az ottani illetékesek szerint 1945 februárjában a svéd diplomata náluk volt, 1946- ban már semmit sem tudtak róla,

1957-ben Gromiko közölte, hogy 1947-ben egy moszkvai börtönben meghalt. Az ötvenes évek elején ezzel szemben azt állították, hogy ő is a nyilas terror áldozata lett. A Szovjetunió legtekintélyesebb zsidó orvosprofesszorai ellen indított koncepciós perek idején az ÁVH is letartóztatott különböző beosztású ismert zsidó személyiségeket, köztük orvosokat, hogy a szovjet példát követve rákényszerítse őket a beismerésre: részt vettek világméretű cionista imperialista összeesküvésben, s ők voltak megmentőjüknek, Raoul Wallenbergnek a gyilkosai is.

Ember Mária, e témáról szóló új könyvével és a budapesti Wallenberg-kiállítás megrendezésében való részvételével nagyban hozzájárult, hogy napvilágra kerüljenek újabb dokumentumok, közelebb kerüljünk a teljes igazsághoz.

– Hadd kezdjem azzal, hogy nyolc-kilenc éve egészen véletlenül ismerkedtem meg az egyik alkotóházban Bolmányi Ferenc kitűnő festőművészünkkel és rokonszenves feleségével. Ebben a halk szavú finom asszonyban bizalom ébredt irántam és beszélgetésünk közben elejtett néhány szót, aminek jelentőségét nem ismertem fel azonnal. Valami olyasmit mondott, hogy „amikor a szegény apukát haldokló állapotban kidobták az ÁVÓ-ról . Másnap kérdezősködni kezdtem, mi is történt Bolmányiné édesapjával, Domokos Miksával az Izraelita Hitközségnek a háború után már nyugalmazott és visszavonult főtitkárával. Megtudtam, hogy ötvenhárom áprilisában két nyomozó jött érte, s udvariasan felkérték, menjen velük hivatalukba néhány 1944-es probléma tisztázá­sa végett. A család ezt követően hónapokig nem kapott sem tőle, sem felőle értesítést, mígnem novemberben telefonon tudtukra adták, melyik kórházban találják meg. A hatalmas termetű, erőteljes férfi – az első világháború sokszorosan kitüntetett honvédszázadosa – sárgára aszott roncsként, alig negyven kilósan, eszméletlenül feküdt ágyában, halálos betegen. Világos perceiben hozzátartozóinak elmondta, hogy hosszú időn át naponta vért vettek tőle a börtönben, ily módon gyöngítették fizikai erejét és így akarták megtörni lelki ellenállását. Ezt nem tudták elérni, de nem sokkal élte túl a megpróbáltatásokat.

Semmi reményem nem lehetett rá, hogy én akkor ezekről a szívszorító értesülésekről írásban közreadhassak bármit is. De érthető, hogy nagyon felzaklatott mindaz, amit hallottam.

• Mikor és hogyan folytatta a Wallenberggel és a Domokos Miksa üggyel kapcsolatos kutatásait, melyeknek jóvoltából új könyvét az olvasók kézbe vehették?

–Nyolcvankilenc végén váratlan és meglepő telefonhívást kaptam. Egy Szalai Pál nevű, Amerikából hazalátogatott magyar jelentkezett. Azt mondta, találkozni kíván velem, hogy beszéljünk az általa negyvennégyben ismert és nagyra becsült Domonkos Miksáról és az üldözött zsidóság több más akkori képviselőjéről. Találkoztunk. Több órán át hallgattam őt, s abból amit elmondott, egy addig teljesen ismeretlen drámai eseménysorozat elevenedett meg előttem. Szalai fiatal éveiben, huszonévesen, Szálasi híve volt. Ifjúsági vezetőként nyolc hónapra börtönbe került. Időközben felismerte a nyilas mozgalom emberiségellenes jellegét és negyvenkettőben kilépett a pártból. Két évvel később, hatalomátvételüket követően a „nemzetvezető” hozzájárult, hogy a korábban eszményükben megingottak- félretéve a régi nézeteltéréseket – különféle beosztásokat kapjanak. Ő a párt összekötője lett a budapesti rendőr-főkapitányságon. Tisztségében mindvégig arra törekedett, hogy befolyását és információit, amennyire erre lehetősége nyílt, az állandó életveszélyben lévő zsidók mentésére használja fel. Régi barátja, a svéd követségen alkalmazott Szabó Károly révén került összeköttetésbe Wallenberggel és a budapesti zsidóknak Eichmannal és különítményével kapcsolattartásra kényszerült képviselőivel. A hitlerista megszállást követően a népirtás bűnösei elleni perek során ő is bíróság elé került. Felmentették és dicsérettel szabadlábra helyezték. Itthon maradt, könyvkereskedő lett. Ötvenkettő nyarán munkából hazamenet az utcán letartóztatták. Akkor még élt Sztálin, börtönben voltak a fehérköpenyes gyilkosokként emlegetett szovjet orvosprofesszorok. Szalaival oroszul beszélő kihallgatói közölték az Andrássy út hatvanban, hogy koronatanú lesz azok perében, akik Wallenberget az USA nagykövetségének pincéjében negyvenöt januárjában megölték. – Saját szemével látta – mondták neki a kihallgatók -, hogy a svéd diplomata holtteste mellett még füstölgő revolverrel a kezükben ott álltak Domonkos és Stockier Lajos, a hitközség korabeli elnöke. Rajtuk kívül sok neves zsidó közéleti ember ellen folytak egy nagy cionista ellenes monstre pert előkészítő kihallgatások. Köztük volt Benedek László, a zsidókórház igazgató főorvosa is. Minthogy Domonkos vélhetően semmit sem vállalt a terhére rótt cselekményekből – hősiesen viselkedett, ahogy 1944-ben, úgy ezúttal is – helyette a fél évig kéz- és lábbilincsben görnyedő Benedek főorvost vélték kellően előkészítettnek a fővádlotti szerep betöltésére. (Ő ötvenhatban Svédországba ment s ott halt meg, Stöckler elborult lélekkel hetvenben fejezte be életét Ausztráliában.)

• Szalaival folytatott beszélgetése, Szalai megpróbáltatásai az ÁVH fogságában, ott tett vallomásai, majd szabadulásának körülményei és távozása Magyarországról, ezek mind olvashatók a most kiadott könyvében.
• Igen. Ez a könyv, kiegészítve a birtokomba került hiteles dokumentumokkal, arról szól, hogy fehéren-feketén bebizonyosodott: a Szovjetunióban elkövetett Wallenberg gyilkossággal annak végrehajtói először a magyar nyilasok számláját kívánták megterhelni. Ez abból derült ki, hogy előkerült Visinszkij-nek egy Sztálinhoz írt levele 1952 márciusából. Ehhez mellékelte a budapesti igazságügyi és belügyi hatóságoktól beszerzett jelentést, amely szerint Bokor Sándor, Kun András, Dési Dregán Miklós és tömeggyilkosságokért elítélt nyilas társaik a vádlottak padján bevallották: megszámlálhatatlan zsidó áldozatukkal együtt az őket védelmező svéd diplomatát is megölték. Később, amikor a koncepciós perekben elítélt vádlottak és a perek nélkül elpusztítottak tömegei után a szovjet elhárítási szervek a hitleri-göbbelsi propagandát folytatva felújították a „cionista világösszeesküvés” leleplezésére irányuló hadjáratot, a demokratikus közvélemény számukra mind szorítóbbá váló nyomása alól azzal a képtelen ötlettel próbáltak szabadulni, hogy Raoul Wallenberg megölésével és kirablásával az életben maradt magyar zsidók néhány ismert és megbecsült vezetőjét vádolták meg. Ennek a primitív „ötletnek” aztán szörnyűséges következményei lettek. Ezekről szól Ránk akarták kenni című könyvem.

*

A Wallenberg kiállítás a Legújabbkori Történeti Múzeumban október 4-ig látható.