Bayer Zsolt, Jud Süss és Fortunátus Imre

2007. június 19. Nincs könnyű helyzetben a jelenleg kormányzó baloldali pártkoalíció: a beígért reformokból kevés látszik, viszont a jóléti rendszerre mért csapásai egyre inkább ellene hangolják a közvéleményt. Gyurcsány Ferencnek nagy szüksége van arra, hogy újra és újra kibontsa az antifasizmus sokszor lejáratott, de még mindig használható lobogóját. Bayer Zsolt a Magyar Nemzet június 16-ai számában feldobta a labdát: elővette a „magyar Jud Süss”, Fortunátus Imre történetét.

Bayer Zsolt, bár utal rá, hogy a 16. századi históriát Jókai Mór és Móricz Zsigmond is feldolgozta, azt a hungarista történetíró, Málnási Ödön szellemében tálalja. „A magyar nemzet őszinte története” című hírhedt opusz szerzője, Málnási véli úgy, hogy a tragikus mohácsi csatavesztésről, a középkori magyar királyság bukásáról legfőképpen II. Lajos király kincstárnoka, Fortunatus Imre tehet. Fortunatus Spanyolországból elűzött szefárd zsidó család sarja volt, eredeti neve Slomo ben Efrajim. Tudnivaló, hogy a nyilasok a harmincas évek végén kaptak rá a sztorira, amikor a náci Németországban megfilmesítették Lion Feuchtwangernek még Hitler hatalomra jutása előtt, Jud Süss címmel írt regényét. A film a regényben ábrázolt, 18. századbeli, ellentmondásos karakterű zsidó bankár figurájából egy kivételesen gonosz, gyűlölnivaló figurát teremtett, s a film – a regénnyel együtt – antiszemita kultuszművé vált. A zsidó származású és emigrációba kényszerí-tett  Feuchtwanger nevét persze a náci érában tilos volt emlegetni.

Bayer, aki már számos alkalommal kikérte magának, hogy bárki „ordas eszmékkel” gyanúsítsa, tudomást sem vesz arról, hogy a 19. századi emancipáció előtt az európai zsidók egészen sajátos, külön világban éltek, szinte áthatolhatatlan falakkal elválasztva a feudális társadalmaktól. Kívül álltak a hűbéri hierarchián, amely összefonódott a katolikus egyházzal. A magyar királyságban a hungarus alattvalók uralkodójukhoz és a vallásukhoz kötődtek, nemzetiségükre és a társadalmi helyzetükre való tekintet nélkül. A távolsági kereskedelemmel és pénzügyekkel foglalkozó, országról-országra vándorló zsidók akkor még valóban „hazátlanok” voltak, magas kamat fejében pénzt kölcsönöztek királyoknak és arisztokratáknak, és ennek fejében adók behajtására vállalkoztak. Hasonlóan kockázatos ügyeleteket bonyolítottak az Oszmán Birodalomban, mint a keresztény Európában, vállalva, hogy a hatalom urai, megunván törleszteni az adósságot, elkergetik, vagy ha ahhoz támad kedvük, máglyán megégetik őket.

Fortunatus Imre ugyanúgy „eladósította” az örökös pénzhiányban szenvedő II. Lajos királyt, ahogy százötven évvel későbbi utódai a budai pasákat. Bayer (és Málnási) szerint II. Lajos király halála és a mohácsi csatavesztés oka nem az volt, hogy II. Szulejmán vezetésével az akkori világ legerősebb katonai hatalma támadt Magyarországra, hanem Fortunátus Imre „pénzügyi machinációi” miatt buktunk el. Ugyanilyen logika szerint viszont a törököknek pénzt kölcsönző, és őket eladósító zsidóknak volt érdeme, hogy 1686-ban a keresztény seregek elfoglalták Budát. Igaz, Lotharingiai Károly csapatai nem értékelték szolgálataikat, mert akiket nem hánytak kardélre, fogságba vetették, ahonnan prágai hitsorsosaiknak kellett kiváltaniuk őket.

Bayer persze csak azért idézi fel a fél évezredes históriát, hogy huszadik századi utódaikon, bankárokon és közgazdászokon verje el a port. Fortunatus volt a mi első Fekete Jánosunk, vagy ha úgy tetszik, az első Surányi Györgyünk – írja. Mint hozzáteszi: „ha Fortunátus feltámadna, a Magyar Nemzeti Bank elnöke, vagy tanszékvezető lenne a CEU-n. Persze, tudom, én jól, 1526 messze van már nagyon. (…) De példának azért jó. Mint valami népmese…”

Ezután idéz a demokratikus ellenzék tagjainak és reformközgazdászok egy csoportjának 1987 szeptemberében írt, szerinte mai is aktuális nyílt leveléből, hogy azután ismét neki menjen Fortunatus Imre utódainak, akik a rendszerváltás után 20 milliárdról 80 millárd dollárra növelték az ország külföldi adósságát. Eladtuk (külföldieknek) a bankszektort, a teljes élelmiszeripart, közműveinket, az energetikai szektort. Rajtunk kívül ezt egyetlen ország tette meg: Argentína, össze is omlott – írja, hozzátéve:  „Az összeomlás után Argentína azonnali hatállyal kiparancsolta az országból a Világbankot, a Fortunatus Imrét, és azóta, köszöni szépen, egészen jól van.”

Nehéz megmagyarázni

Egy ilyen példázat nyomán a Fidesz vezetői, mindenekelőtt Varga Mihály, de Orbán Viktor is beláthatatlan ideig mosakodhatnak, győzködhetik a pénzvilág hazai és nemzetközi prominenseit, hogy ők ezt nem így gondolják, csak egy felhevült képzeletű publicista hordott össze hetet-havat. Nagyobb gond viszont, hogy Bayer a radikális ellenzéki közgazdász, Bogár László közgazdasági nézeteiből merített, neki is ajánlja a cikkét. Tény és való, hogy a magyar jobboldalon erős a kapitalizmusellenesség, és az ellenzék hívei közül sokan Magyarország viszonylagos lemaradásáért, a konzumidiotizmus dühöngésért, a társadalmi és gazdasági polarizációért a „finánctőke” uralmát teszik felelőssé. Természetesen sok baloldali szavazó is így érez, de kár tagadni, hogy jobboldalról – ahogy ez Bayer Zsolt cikkéből is látható – némelyek hajlamosak mindezt antiszemitizmussal fűszerezni, az atavizmusként, szellemi regresszióként felbukkanó régi recept szerint.

Nem a bankárok tehetnek valóban súlyos gazdasági nehézségeinkről, az Európai Unió által Magyarország számára előírt és könyörtelenül végrehajtott konvergencia-programról, hanem a politikusok. Akik – midőn kissé enyhült a külső szorítás a magyar gazdaságon – , úgy érezték, hogy túl vagyunk a nehezén, és nyomban könnyelműsködni kezdtek, költséges programokba fogtak, adósságokat halmoztak fel, melyeknek törlesztését a következő kormányzati ciklusra hagyták. Ezáltal a takarékosság, a kényszerű áldozatok hiábavalónak bizonyultak: ez történt a nyolcvanas évek első felében bevezetett megszorítások után, melyet az 1985-es pártkongresszuson elfogadott megalapozatlan program követett. Hasonló könnyelmű rövidlátást láttunk 1993-94-ben, melynek böjtje a Bokros csomag volt. Bármilyen visszás jelenségek kisérték is csomagját, Bokros visszafordította lejtőn a magyar gazdaságot. Az ekkor elért eredményeket a Fidesz-kormány 2001-ig megőrizte, azután lazított, és Medgyessy Péter alatt végkép elszaladt a szekér. De nem a bankárok irányították a politikusokat, hanem a politikusok a bankárokat, ugyanúgy, mint mindig is a történelem folyamán.

El kellene jutni addig, hogy a hatalmon lévő kormány ne kezdjen újra osztogatni, ne tékozolja el a fájdalmas áldozatok által elért gazdasági eredményeket, akkor sem, ha tudja, hogy emiatt elveszíti a választásokat. Erre nem volt képes kormányzati ciklusának utolsó évében Orbán Viktor, sem pedig a hatalma megtartásához foggal-körömmel ragaszkodó Gyurcsány Ferenc, ahogy ezt az őszödi beszéd beismerése nyilvánvalóan bizonyítja. Nem tudni, hogy 2010-ig meghozza-e eredményét a konvergenciaprogram, illetve a választási kampány a kormány részéről nem torkollik-e jól ismert osztogatásba, ahogy ettől az EU illetékesei tartanak. Gyurcsány helyzete nem könnyű, a jobb jövő ígéretében egyre kevesebben bíznak. Napjainkban egy antiszemita ellenségképet felvázoló ellenzéki publicista a lehető legnagyobb szolgálatot teszi a kormánynak. Így azt sem csodálnám, ha valaki előállna azzal, hogy a Magyar Nemzet Fortunátus Imre ármánykodásától Gyurcsány Ferenc bérmálkozásáig ívelő publicisztikájának honoráriumát egy titkos baloldali pártkasszából folyósították a szerzőnek…

Pelle János

(Forrás: www.hvg.hu)