Bächer Iván és Elek István levélváltása

Forrás: Népszabadság

2008. május 18.

Viszonválasz: Bächer Ivánnak. Kedves Iván! Az április 26-i lapszámban néhány kérdést intéztem Hozzád, arra ösztökélve általuk, hogy találd meg a módját a nyilvános megkövetésemnek. Reméltem, hogy hűvösebb fejjel elolvasva, amit a Hollán utcai tüntetésről írtál, belátod, hogy ez súlyosan méltánytalan volt velem szemben.

Válaszod csalódást okozott. A visszavonulás, az elnézéskérés helyett még tetőzöd a bajt. Egy-két lépéssel még előrébb rugózol a vívópáston, Te teszel fel nekem kérdéseket, mielőtt az enyéimre érdemben válaszolnál.

Rendben.

Tanulságos az eset, kérjünk még egy kis figyelmet az olvasótól.

Előbb megvádolsz azzal, hogy az “elekisták” – gondolom, azt kell e kifejezésen érteni, hogy a nézeteimet osztók, a magatartásomat mérvadónak tekintők – is ott voltak a veletek szembenálló csapatban, “a kórusban ordító” gárdisták, körösök, sávosok között. Hiszen azt írod, “testközelben voltunk a bayeristákkal, elekistákkal, a világszövetség gárdistáival”. Néhány sorral odébb pedig azt kérded: “Nácik? Fasiszták? …Nemzetiek? Polgáriak?… Nem mindegy? Egy a lényeg, hogy amint azt a vezér a tőle megszokott árnyaltsággal, mélységgel és differenciáltsággal kifejtette: egy a tábor, egy a zászló. Egy a csapat Elektől Tomcatig.”

Előbb tehát durván megvádolsz. A nyílt levelem után pedig kérdésbe csomagolod a vádat. “Most akkor egy a tábor és egy a zászló, avagy sem?” Nyilatkozzam. Mert ha a válaszom igen, akkor nincs több szavad Hozzám.

A legkomolyabban mondom, nem a felháborodás kérdezteti velem, csak a puszta kíváncsiság, miért gondolhatod vajon még a levelem után is, hogy Te velem szemben abban a lelki, morális, szellemi helyzetben vagy, amelyből természetes, hogy ilyen hangütéssel vonjál kérdőre, és próbáld kiutalni nekem a magyarázkodó szerepét.

De menjünk sorba.

Nem kell feltétlenül ismerned a szóban forgó tárgykörökben számos alkalommal papírra vetett nézeteimet. Kivéve egyetlen esetet: ha épp az én felfogásom, illetve a nézeteimet osztókét óhajtod minősíteni. Akkor kötelező.

Ha az írástudói tisztesség elemi követelményeinek eleget teszel és tájékozódsz, mielőtt vádolsz, akkor nem írhattad volna le az idézett sorokat. Mert a megnyilatkozásaimból a logika elemi szabályai szerint csak arra következtethettél volna, ha már választanom kéne a két szembenálló tüntető csapat között, nem lehetne kérdés, hogy melyiket választanám. Ezért ép ésszel a nézeteimmel egyetértőket sem lehet a Hollán utcai, kórusban ordító gárdisták, körösök, sávosok közé képzelni.

Megjegyzem Bayert se, és talán a bayeristákat se. A Hollán utcai szélsőjobbos tüntetést szervező Kurucinfo és a hozzá társult szervezetek aktivistái elszánt hívei szemében ugyanis Bayer is csak egy áljobboldali szelep, egy nagy pofájú habverő, és természetesen ő is zsidóbérenc.

Röviden a lényegről. (Az olvasó ugyanis Veled ellentétben nem köteles tisztában lenni azzal, hogy mit gondolok a kérdésről.) Kezdettől nem értettem egyet azzal a stratégiával, amelynek jegyében a Fidesz – Magyar Polgári Párt vezetői a korábbi MDF örökét átvevő jobbközép pártjukból a teljes jobboldali mezőnyt lefedni akaró gyűjtőpártot kívántak, kívánnak létrehozni. Tartottam tőle, hogy e törekvés több kárral jár majd, mint haszonnal. A jobboldal választási esélyeit tekintve is és közviszonyainkat, Magyarország, a magyar nemzet érdekét nézve is. Az elmúlt nyolc-tíz év a szememben cáfolhatatlan bizonyíték. Kudarc kudarc hátán, politikai kultúránk lepusztulása, országunk süllyedése, nemzetünk életerejének gyengülése. Esélyeink elvesztegetése.

A nagyobb felelősség ezért természetesen a balliberális koalíciót terheli. Mert mindig azoké a nagyobb felelősség, akik kormányoznak. De az ellenzék, mindenekelőtt a Fidesz is komolyan hozzájárult ehhez a gyászos mérleghez. A jobboldalon ráadásul igyekezetük ellenére sem lett egy a tábor, és pártzászlóból sem csak egyfélét látni.

Ami a második kérdésed illeti, hogy “Hol az a “vonal, csík, árok, szakadék, valami, amely félreérthetetlenül elválasztja a magyar jobb- és bal- és bármilyen más oldali konzervatívokat, liberálisokat, szocialistákat, minden- és bármilyen féle-fajta magyar, magyarországi és egyéb embereket a magyar jobboldalhoz tartozó antiszemitáktól, náciktól, nyilasoktól, fasisztáktól?”

Ez bizony nehéz kérdés. De nekem csak azért nehéz, mert nem fogalmazol pontosan. A viszonyainkat nem ismerő idegen arra következtethetne a mondataidból, hogy ezeknek a szavaknak – antiszemita, náci, nyilas, fasiszta, zsidózik – közmegegyezés övezi a jelentését a nyilvánosságunkban. Legalábbis a mérvadó politikai erőket, a meghatározó szerepű, véleményformáló köröket illetően. Több mint húsz év vitái bizonyítják, hogy ez sajnos nincs így.

A mondataid azt sugallják: szerinted az az alapkérdés, hogy hajlandó vagyok-e ebben a tárgykörben a magamévá tenni a Te fogalomhasználatod és – ez a lényeg – a benne kifejeződő értékrendet, illetve az ebből következő értékítéleteket. Ettől függ tehát, hogy lesz-e még több szavad hozzám.

Nem, kedves Iván, erre nem vagyok hajlandó, és nem is leszek. Bármikor kapható vagyok azonban a vitára, az eltérő fogalomhasználatok értelmezésére és egymáshoz közelítésére – valamiféle közmegegyezést kifejező nyelvhasználat reményében. Azt javaslom Neked is, legyél realista, vedd tudomásul, hogy a konszenzus nem áll fenn. És párbeszéd helyett ne próbálkozz nyelvi hódoltatással, nyelvpolitikai agresszióval. A demokrácia, a sajtószabadság feltételei között ez csak rossz vért szül. A nálamnál kevésbé türelmes “jobboldali” olvasóidat inkább csak megvadíthatja.

Az antiszemiták, nácik, nyilasok, fasiszták – vagyis azok, akik az én fogalomhasználatom szerint is annak nevezhetők – szerintem nem tartoznak a magyar jobboldalhoz. Legfeljebb a szélsőjobbhoz. Vagy a szélsőbalhoz. Hiszen, legalábbis, ami az antiszemitákat illeti, oda is tartozhatnak. És hidd el nekem, erről nem csak én gondolkodom így, hanem a jobboldaliak igen nagy többsége is.

Az persze nem kétséges, hogy e szélsőjobboldaliak kiélezett választási helyzetekben, amikor már csak két alternatíva marad a színen, egy bal- és egy jobboldali, nagyobb valószínűséggel szavaznak az utóbbira a kisebb rossz elvén. De ebből nem következik, hogy onnantól a jobboldali konzervatívok, liberálisok, kereszténydemokraták vagy keresztényszociális elkötelezettségűek mind “összetartoznak” velük. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy vannak kérdések, amelyekben közös nevezőn vannak. Más kérdésekben azonban – a demokrácia alapkérdéseiben, és ezért nyugodt lehetsz, a Hollán utcai erőszak elutasításában is – bizonyosan ellentétes álláspontot képviselnek.

Válasszak, írod. Nekem – “a jobboldalinak és nem antiszemitának” – kihez van több közöm, hozzád, a baloldalihoz és nem antiszemitához, “vagy Bayer Zsolthoz, aki jobboldali és antiszemita”.

Azért is rossz a kérdés, mert Bayer Zsolt az én fogalmaim szerint nem antiszemita, ugyanis Veled ellentétben azt gondolom, nem mindenki antiszemita, aki “zsidózik”, vagyis időnként előítéletes szemléleti sémákat használ a zsidósággal kapcsolatban, illetve ellenszenvvel nyilatkozik bizonyos zsidó vagy zsidónak vélt személyek, csoportok nézeteiről, magatartásáról.

A zsidózás sem élvezi a rokonszenvem, pláne nem, ha alpári stiláris eszközökkel társul, de e magatartást akkor sem helyes, akkor sem okos egybemosni az antiszemitizmussal, vagyis az elkötelezett zsidóellenességgel. Ha eluralkodik a nyilvánosságunkon ez a különbségtételre érzéketlen beszédmód, az szerintem a tényleges antiszemitizmus elleni védekezés hatékonyságát is inkább gyengíti, mintsem erősíti.

Bayer Zsolt közönségesen zsidózott, Te meg közvetetten legalábbis csúnyán lefasisztáztál, leantiszemitáztál a Hollán utcai tüntetésről adott beszámolódban.

Vagy-vagy? Vagyis, hogy közületek kéne választanom? Ez a két szellemi magatartás volna a kínálat?

Nem, kedves Iván. Ez még viccnek is rossz.

Barátsággal üdvözöl: Elek István

 

*

Szerbusz

Kedves Elek István, válaszolhattam volna talán a Vélemény rovatban megjelent, hozzám intézett leveled alatt is, de ott pár sor állott volna rendelkezésemre csupán. Itt több a hely, és különben is: ez az én helyem.

Előrebocsáthatom: leveled egyetlen egy passzusával sem tudhatok egyetérteni.

Elsőül ezt írod: vívok. Hát én mindöszszesen két – igaz tömeg – sportot – űzök. Az egyik a boltba járás, a másik a kocsmában lecsengetés. Soha még kard nem volt kezemben. Nem szeretem a küzdősportokat. Nekem nincs Harcom.

Azt írod: csapatban vagyok. Nem vagyok. Egyáltalán: én nem vagyok mi. Én a magam szabad elhatározásából tiltakoztam az ellen, hogy a pesti utcán náci szervezetek és jobboldali publicisták által bőszített rohamcsapatok terrorizálják a polgárokat.

Különben is: nem két “csapat” volt. Nem egyik kutya másik eb!

Elítéled a gárdistákat, de rögtön karon fogod és magad mellé veszed Bayer Zsoltot is, mondván, hogy ő nem olyan antiszemita, mint más antiszemiták. Erről még legyen szó.

Ezután a “lényegre” térsz. Azt írod, te kezdettől nem értettél egyet az egy a tábor egy a zászló “stratégiával”, de nem hallgattak rád, és ennek meg is lett a konzekvenciája: gajra ment az ország.

De rögtön ezután ezzel folytatod: “A nagyobb felelősség ezért természetesen a balliberális koalíciót terheli.” Mert azé a felelősség, aki kormányoz.

Az egyik oldal elrontotta az országot, ez sajnos lehet.

A másik viszont elordasította, és ez bizonyos.

És ez nagy különbség.

Arról értekezel eztán, hogy hol a vonal, van-e vonal, amely nem a jobb- és baloldaliakat, hanem a demokratákat és nem demokratákat választja el egymástól. Azt írod: ilyen vonal ma nem lelhető fel. Tévedsz ebben is.

Tegyük fel, tanúi vagyunk annak, hogy egyik embertársunk a strandmedence vizébe fújja ki taknyát. Na most itt azt kell mondanom, hogy kétféle az ember. Az egyik az undorító cselekedetet azzal magyarázza, hogy annak elkövetője tahó. A másik azzal, hogy az illető zsidó. Vagy tót, vagy sváb, vagy cigány, vagy ír. Ez mindegy.

Itt a vonal.

Az egyik oldalon állanak azok, akik polgártársaik vélt vagy valós fogyatékosságait az illetők származásából vezetik le. A másik oldalon állanak azok, akik nem onnan. Ilyen egyszerű ez, kedves István.

Minden más – igazad van – bonyolult: ki a bal, mi a jobb, ki a csúnya náci, ki nagyon jobboldali, ki csak kicsit stb.

Nem is bíbelődsz leveledben ilyesmikkel, te csak egy kérdést veszel górcső alá: az antiszemitizmust.

Amelyből – szerinted – kétféle létezik: úgymint közönséges és elkötelezett. Az első se jó, de a második rosszabb. Bayer Zsolt csak közönséges zsidózó. Nem szép tőle, de azért leantiszemitázni nem szabad. Ő egy zsidózó nem antiszemita.

Tudod, kedves István, Bayer Zsolt nem Havranek Sanyi bácsi, az egykori Magyar-Mongol Örökbarátság Mgtsz mázsaházának nyugdíjas őre, aki tizenhét éve a Családi Fészek söntésében tölti napjait, és harsány “mocskos zsidók” kiáltást hallat, ahányszor csak az utolsó golyóját is elnyeli a flipper.

Nem, kedves István, Bayer Zsolt nadrágos ember. Főiskolát végzett, sokat olvasott, tehetséges, szorgos. A legnagyobb ellenzéki párt legszűkebb elitjének tagja, a volt és alighanem leendő kormányfő örökös cimborája, beszédírója. Amikor Te tanácsadó szoktál lenni, akkor ő állami médiumokban szokott betölteni magos stallumot. Bayer ma is – “ellenzékben” is – naponta osztja meg gondolatait magyar olvasók, hallgatók és nézők százezreivel, s mivel szorgos utazó, fáradhatatlanul hinti az igét a határon túli magyarok között is, ahol mindig hatalmas és rajongó publikum várja őt.

Bayer Zsolt egész népét tanítja “közönségesen zsidózni”, kedves István.

Ebből a leveledből is az érződik, kedves István, amit másutt ki is fejtettél: szerinted, aki az antiszemitizmus ellen szót emel, annak valami hátsó szándéka van: csatlakozik, elterel, szalámizik, bőszít és így tovább. Te elképzelhetetlennek tartod az őszinte, mélyből fakadó fölháborodást.

Amikor megvetésemnek adok hangot az antiszemita megnyilvánulások kapcsán, akkor én nem szavazatokat akarok “maximálni” vagy “elvenni” Akkor én szarok a szavazatokra, az oldalakra, pártokra, kedves István. Ha zsidózásba botlom, akkor nekem gyermekek jutnak eszembe. A magyar zsidó és lezsidózott magyar kis gyerekek arca; azé a több mint százezer egy-, két-, öt- nyolcéves gyereké, akik még mosolyogva néztek a fényképezőgép lencséjébe a vasútállomás peronján, miközben pár méterrel odébb édesanyjuk nemi szervében bábák kutakodtak, nagyapjuk heréjét pedig éppen húscafattá verték a derék csendőrök. (Akiknek a te kormányzatod oly szép emléktáblát állított.)

Tudod, kedves István, minden gázkamrához hosszú út vezet. És annak az útnak köveit hosszú munkával lehet lerakni csak. De aki az utat építi, az ne csodálkozzon azon, mi van végén az útnak.

Az nem úgy van, hogy polgártársaink származását mind gyakrabban emlegetjük, hogy lajstromokat készítünk róluk, hogy megbélyegezzük őket, csak úgy, közönségesen. Hogy korlátozzuk jogaikat, nem engedjük őket iskolába járni, hogy megfosztjuk őket munkahelyüktől, hogy elvesszük tulajdonukat, hogy kitessékeljük otthonukból, hogy kiraboljuk, gettóba zárjuk és vagonra rugdossuk őket – közönségesen -, és aztán csodálkozunk, hogy e polgártársainknak nyoma vész. Hogy megölték őket. Jaj, de szomorú. Ezt mi nem akartuk. Ezt azért nem. Persze, a németek csinálták. Azok a csúnya németek, ejnye, ejnye. Azok, úgy látszik, elkötelezett antiszemiták. Mink pedig csak közönséges antiszemiták vagyunk.

Hát ez nem így megy, kedves István.

Bayer Zsolt utat épít. Íme egy – már e lapban is idézett – utcakő a sokból:

“A híres hírhedt berlini kabarékban estéről estére azon röhögött a törzsközönség, hogy kifigurázták Trisztán és Izolda legendáját. Levizelték, kigúnyolták, kiröhögték mindazt, ami a németeknek fontos volt és szent. A cinizmus és a múlttalanság tobzódott minden este Berlin fülledt lokáljaiban. Aztán egy este megjelentek a nagyon szőke, nagyon kék szemű, horogkeresztes karszalagot viselő német fiúk, és felismerhetetlenre verték a bártulajdonos arcát a pult szélén…”

Ez a te Bayered, kedves István.

Tudod, mikor a Családi Fészekben időzve látom, hogy Havranek bácsi nagyon neki van már keseredve, akkor meghívom egy kisfröccsre, és bedobok a flippermasinájába egy százast. Akkor egy kis időre megnyugszik szegény.

De rajtad nem tudok segíteni. Politikai szövetségeseidbe való görcsös kapaszkodásod közben elveszítetted emberi tartásodat. Sajnállak.

Mindazonáltal nagyon nem kell kétségbeesned. Nem gyűlöllek, nem utállak, nem is haragszom rád, nem tagadlak ki se a magyarságból, se a demokratikus emberek közösségéből, nem bántalak, nem fütyülök rád, nem dobállak meg tojással, nem teszem közkinccsé telefonszámodat, címedet, nem küldök gárdát ablakod alá.

Nem tartalak se idegennek, se idegenszívűnek, se marslakónak, se hébernek, se palesztinnak, se semmi másnak.

Egyszerűen csak nem kérek tőled bocsánatot. Nem tehetem.

Ezzel tartozom a magyar irodalomnak, a magyar nyelvnek, hazámnak és magamnak. No meg a százezer elpusztított és a milliónyi élő magyar gyereknek is.

Szerbusz: Bächer Iván