„Barlangrajzok”

Szinte barlangrajzoknak tűntek Kováts Albert festményei a Budapest Galéria Lajos utcai kiállítótermeiben. A katakombákra emlékeztető, apró helyiségekből álló terem­sor falairól egy következetes művészegyéni­séget ismerhetünk meg, aki a közelmúlt ha­zai művészetét épp úgy forrásnak tekintette, mint időben és térben távoli korokét. Az eszményi mester, a példakép Vajda volt ta­lán, de ez a mindvégig egységes, izmusok uszályában nem forgolódó képi nyelvezet ugyanolyan biztonsággal merít az aztékok, vagy az ausztráliai őslakók művészetéből, mint a szentendrei iskolából. Többfókuszú művek ezek, hiszen bizonyos távolságtartás nélkül aligha leszünk képesek egységbe gyúrni a kusza formákat. De ha közelebb lé­pünk, nyüzsgő hangyabolyra emlékeztető látvány ejti rabul tekintetünket. Térképszerű úthálózatok bontakoznak ki arasznyi távol­ságból, testszövetekben áramló mikroszko­pikus képződmények tűnnek fel és buknak le a mélybe. A szavakba nehezen önthető képi fantazmagóriáknak sajátos anatómiai rendszerük van, áttetsző bőrük alatt látjuk lüktető, elrajzolt szívüket. Festmények-e ezek, vagy festészeti alapanyagokra rajzolt grafikák? Nem a besorolás bürokratikus té­nye, inkább az érzelmi és a szakmai megkö­zelíthetőség miatt okozott gondot ennek eldöntése.

(m. i.)