Bál tsuva – a megtérő ember

Bál tsuva – a megtérő ember

Vitaest a Sirályban

Október 19-én a Király utcai Sirály­ban a konzervatív, vallásos zsidó if­júsági szervezet, a Marom vitaestet rendezett „Visszatérés… de mihez? Bál tsuva – kerekasztal-beszélgetés. Fiatalok, akik ortodoxok, neoló­gok vagy haszidok lettek” címmel.

A vitavezető Vincze Katalin Zsófia, bevezetőjé­ben leszögezte: többfajta visszatérő létezik Magyarországon. Úgy véli, a halacha szerinti értelmezés mellett bál tsuvának lehet azt az embert is te­kinteni, aki eggyel több zsidó hagyo­mányt követ, mint a szülei. Vincze azt kérte a vitaest négy meghívott vendégétől, hogy mutassák be e szempontból magukat.

A vita négy, harminc év körüli résztvevőjének bevezetőjéből kide­rült: mindannyian szekuláris családból érkeztek, és múltjuk közös eleme az, hogy a vallásosság mindennemű for­májától meglehetősen távol voltak.

A konzervatív Vári György egy ne­ológ zsinagógába jár, mert Magyarországon igazi konzervatív zsidóság és konzervatív zsidó hitélet nincs. Hozzátette: a szabályokat úgy-ahogy betartja. Nem hiszi, hogy a halacha őt ne kötelezné, de „egyszerűen lusta­ságból” nem tart meg minden tör­vényt: például kósert eszik, de éde­sanyjánál abból a tányérból, amiből mások tréflit.

Gárdos Bernadett, aki egy reform­ zsidó közösség tagja, hatévesen a szomszéd kislány ágya fölött meglá­tott egy feszületet. Nagyon megtet­szett neki, majd megkérdezte édesap­ját, hogy nekik miért nincs ilyen, aki erre lecsapta a polcról a hanukiát az asztalra, és azt mondta: „Kislányom, ez a te kereszted, te zsidó vagy, az is maradsz mindörökké, és a nagyma­mád meghalt Auschwitzban.” In­nentől Gárdos számára a zsidó identi­tás egyik meghatározó eleme a holokauszttrauma volt, és később komoly küzdelmet kellett azért vívnia, hogy zsidó identitását ne ez határozza meg. Utóbb a Szim Salomban találta meg saját spirituális közösségét, ahol har­mincegy éves korában volt a bát micvája. Azért volt erre szükség, mondta, hogy „magamnak és a közösségemnek megfogalmazzam, elérkeztem az utamnak egy bizonyos pontjára”. „A saját vallásgyakorlatomban a spiritualitás és a parancsolatok megértése és megélése sokkal fontosabb, mint a pa­rancsolatok puszta betartása” – tette hozzá. Gárdos számára kérdés, és egyelőre megválaszolatlan kérdés, hogy igazi zsidó-e, ha nem él a paran­csolatok szerint.

Az ortodox fiatalember (aki nem kí­vánta magát megnevezni) vitatta Vincze azon megállapítását, hogy az ortodox visszatérés halachikus, a töb­bi pedig nem az lenne. Szerinte a halacha értelmében akkor „bál tsuva”, amikor rájön, hogy amit csinál, az helytelen, eldönti, hogy nem csinálja tovább, és valóban felhagy a helytelen cselekedettel. Ezzel szemben az orto­dox társadalom napi szóhasználatában aki a szombat és a kóserság szabálya­it mint társadalmi szempontból leg­fontosabbakat nem tartja be, majd utóbb betartja, az a bál tsuva. „Az az időszak, amikor ateista voltam, és a halacha az életmódomra semmilyen befolyással nem volt, az a megtérés­történetem előzménye, és nem része” – hangsúlyozta.

A neológ árnyalatot képviselő fiatal, aki szintén nem kívánta magát megne­vezni, közölte, hogy édesanyja nem zsidó. Tudta, hogy édesapja az, de nem jelentett a dolog számára semmit, egészen addig, amíg anyai nagynénjétől karácsonyra nem kapott egy Talmud-idézeteket tartalmazó kötetet. Később alijázott, de mivel teljesen szekuláris, a vallást a legkevésbé sem ismerő oroszországi zsidók közé ke­rült, a judaizmussal továbbra sem ta­lálkozott. Utóbb visszatért Magyaror­szágra, elkezdett lépésről lépésre a zsidósághoz közelíteni, és egy három és fél éves folyamat végén betért.

Mivel többször felbukkant a kará­csony meg (nem) ünneplésének prob­lémája, a moderátor azt kérte a vita résztvevőitől: fejtsék ki ezzel kapcso­latos álláspontjukat. Kiderült: a koráb­ban megünnepelt karácsony elhagyá­sának két oka lehet: egyrészt a hala­chikus megfontolás, másrészt az, hogy a karácsony elvesztésével megjelenő űrt betölti a hanuka. A neológ fiatalember szerint megoldhatatlan, hogy édesanyja életéből kivegye a kará­csonyt, ráadásul – hangsúlyozta – erre nem is lenne semmiféle alapja.

Vári György számára a karácsony­ról való lemondás nagy trauma, de – tette hozzá – „kötelezőnek tartom ma­gamra nézve az Ég Királyságának igá­ját.” Legalább ekkora probléma volt egyik legjobb, nagyon szeretett barát­jának katolikus esküvőjén részt venni, ahol – fogalmazott – „a bálványimá­dás csimborasszója zajlott”, ám sze­rinte a halacha tekinti bálványimá­dásnak a misét, ez nem a magánvéle­ménye. Végül nagy lelkiismeret-furdalás árán ott volt az esküvőn, de hoz­zátette: ha nem lett volna ott, az még nagyobb lelki problémát jelentett vol­na számára.

Az ortodox résztvevő egyetértett Várival: a katolikus egyház szertartá­saira érvényesek a bálványimádást tiltó törvények, hiszen azok egy te­remtményt azonosítanak a Te­remtővel, bár – hangsúlyozta – egy­szerre imádnak Istent és bálványt, így enyhébb megítélés alá esnek, mint az igazi bálványimádók. Szerinte a hala­cha még azt is tiltja, hogy egy zsidó szakadó esőben egy katolikus temp­lomnak az eresze alá is behúzódjon. Egy olyan templomból, amelyben a szertartás – akár részben is – „bálvá­nyimádónak” számít – ugyanis nem szabad hasznot húzni és a bőrig ázás elkerülése ebben a példában haszon­nak számít. Ő ezt nem mindig veszi ennyire szigorúan, de egy katolikus esküvőre semmi esetre sem menne el. Számára az a dilemma, hogy – példá­ul turistaként – belépjen-e egy katoli­kus templomba akkor, amikor nincs ott semmilyen szertartás.

A vitaest utolsó nagy témaköre a zsidó törvénytartásnak a külvilághoz fűződő viszonya volt. Vári György egyrészt toleranciáról tudott beszá­molni: tanárként ragaszkodott ahhoz, hogy neki szombaton semmi esetre se kelljen tanítania, és ezt sikerült is elér­nie. Ugyanakkor úgy látja, hogy léte­zik egy szekuláris fundamentalizmus: barátai – túlnyomórészt zsidók – szándékosan a szombat kimenetele előttre szerveznek programokat, mindezt ne­velő célzattal teszik: „szeretnék, ha a babona és az előítéletek hatalmából végre felszabadulva rendes, felvilágo­sult polgár lennék.”

Az ortodox fiatalember elmondta, annak ellenére szokott elmenni nyáron egy hétre evezni, hogy tudja, a buda­pesti kóser-infrastruktúrától távol kénytelen lesz olyan – feltételez­hetően, de nem ellenőrizhetően kóser – termékeket is megenni, amelyeket itthon nem enne meg.

A vitaesten hallgatóként megjelent Radnóti Zoltán rabbi hozzászólásában, vitatkozva Gárdos Bernadettel, aki azt mondta, három évvel ezelőtt elsősorban közösséget keresett – kifej­tette: nem közösséget kell találni, ha­nem rabbit. Egy olyan mentort, akinek a szavát, a filozófiáját követi az em­ber. „Szabad rabbiválasztás van, mint ahogy szabad orvosválasztás is” – szögezte le. Szerinte mindenkinek ad­dig kell keresni a számára megfelelő rabbit, ameddig azt meg nem találja, s ő úgy érezte, hogy megtalálta.

Bár a vitaest címében szerepeltek a haszidok is, őket senki sem képvisel­te. Ezzel kapcsolatban Schönberger Ádám, a Marom igazgatója a Szom­batnak azt mondta: ez az ő hibájuk, de egy vitasorozatot terveznek, és legkö­zelebb a haszidok is jelen lesznek. Hozzátette: a vitaest helyszínéül szol­gáló terézvárosi Király utca 50. alatt található Sirály a Marom otthona, irodájuk is ott van. A kávé- és színház­ként is működő Sirályt a Városi Szín­ház Kht. üzemelteti, programjait pe­dig a Marom szervezi. Budapesten több implicite zsidó szórakozóhely- kávéház van, de ez a Sirály explicite az, ezért van mezüze a bejáratán, és ezért van zsidó könyvtára – tette hoz­zá az igazgató.

A Marom rendezvényei között gye­rekprogramok, előadások – például Ba­lázs Gábor filozófiatörténész előadásai többek közt Szodomáról, kollektív fe­lelősségről, illetve a kabaláról – izraeli filmek vetítése, illetve a filmeket kö­vető beszélgetés is szerepel. A helyszín a legtöbb esetben a Sirály.

Szegő Péter