B betűs helyek jelzik a rabbi életútját

Raj Ferenc szerint csak abban kell egyetértenünk, hogy nem muszáj egyetérteni

2007. szeptember 16. Az örökzöld anekdota szerint Kohn elhatározza, hogy kivándorol Izraelbe. Reményekkel telve ül fel egy bevándorlókat szállító hajóra, alig várja, hogy ősatyái földjére léphessen. Már a partok közelében járnak, amikor szemből feltűnik egy másik hajó, fedélzetén a régi ismerős, Grün, aki szemmel láthatóan éppen most hagyja el Izraelt.

Döbbenten merednek egymásra, és egyszerre kiáltanak fel: – Te megbolondultál?!

A 65 éves Raj Ferenc rabbi nagyot nevet, megköszöni, hogy a zsidó folklór ilyen klasszikus darabjával szeretném illusztrálni a beszélgetést, majd fejét rázva közli: keressek valami mást, rá sehogyan sem illik a történet. Már csak azért sem, mert ő nem Izraelben, hanem az Egyesült Államokban él, és egyelőre nem gondol arra, hogy visszatelepüljön Magyarországra. Túlságosan is sok szállal kötődik Amerikához.

Az viszont tény, hogy néhány rövid látogatás után most először tölt hosszabb időt szülőhazájában. Egy alakulófélben lévő zsidó szervezet, a Bét Orim (Fények Háza) kérésére jött, hogy rabbiként megszerzett, több évtizedes tudásával segítsen túljutni a kezdeti buktatókon. Már nyugállományban van, jobban ráér. Egészen a közelmúltig a kaliforniai Berkeley zsidó közösségének a rabbija volt. A közösséghez mintegy ötszázhatszáz család tartozik, ez a munka egész embert kívánt. Amerikában úgy mondják, hogy “huszonnégy órás szolgálat a hét minden napján”.

Raj Ferenc 1960-ban érettségizett a zsidó (az egykori Anna Frank) gimnáziumban. A rabbiképzőben folytatta, és engedélyt kapott arra is, hogy ezzel párhuzamosan állami egyetemre járjon. Arabul akart tanulni, a nyelvtanár a nála alig idősebb, azóta tévés riporterként megismert Chrudinák Alajos volt. Az utóbbi években a rabbi is elég sok “érdekességet” hallott Chrudinákról (és a valóságot sajátos nézőpontból ábrázoló közel-keleti riportjairól), de annak idején – kár lenne tagadni – szimpatikus, barátságos embernek találta. Az is igaz, hogy kapcsolatuk rövid életű volt. Kiderült, hogy az ELTE nem indít arab szakot, Raj Ferenc ezért átpártolt a perzsákhoz, az iranisztikára. Vörös diplomával, azaz kitűnővel végzett 1972-ben.

És még ugyanebben az évben elhagyta az országot.

“A bátyámmal együtt nem fogadtuk el az állam és a szolgalelkű hitközség irányvonalát” – meséli az előzményeket Sem bátyja (Raj Tamás, akiből aztán országszerte híres rabbi vált), sem ő nem akart semmi különöset, csak azt, hogy fiatalokkal foglalkozhasson. De akkoriban ez maga volt a képtelenség. Raj Ferenc egyébként is kihúzta már a gyufát, mert egy Dohány utcai istentiszteleten megemlékezett Szenes Hannáról, a mártírhalált halt izraeli-magyar lányról, aki a vészkorszak idején önként visszajött, hogy harcoljon a nácik ellen. A szocializmusban hősként kezelték az antifasiszta ellenállókat, de közöttük is válogattak: a cionista Szenes Hanna nem illett a képbe. A helyi hitközség elnöke demonstratív módon kivonult az istentiszteletről, és valaki a biztonság kedvéért fel is jelentette. Raj Ferenc így nem lehetett a Dohány utcai körzet rabbija, aminek egyedül az újpesti hitközség tagjai örültek: kikövetelték, hogy hozzájuk kerüljön.

Távozási szándékában megerősítette a legváratlanabb helyzetekben tapasztalt antiszemitizmus is. A “zsidó” esetenként a primitív utálat tárgyaként, máskor egyszerű szitokszóként bukkant elő. Egyik gyerekétől például a játszótéren megkérdezte egy kisfiú, hogy állítanak-e otthon karácsonyfát. “Nem? Akkor te biztosan egy büdös zsidó vagy!” A tatai Öreg-tó partján sétálgatva látott egy apát, aki dühösen szaladt a fia után, közben meg azt kiabálta: “Állj meg, te zsidó!”

Raj Ferenc az úgynevezett reformirányzat képviselője, amely – szemben sok ortodox közösséggel – kevésbé mereven kezeli a vallási előírásokat, nyitott a világra, toleráns és elfogadó más felekezetekkel. A rabbi eredetileg Izraelbe szeretett volna költözni, de ismerősei óva intették: a hetvenes évek elején még különösen nagy befolyásuk volt az ortodoxoknak. Így az Egyesült Államokat választotta.

Testvére az üldöztetést, a börtönt is vállalva itthon maradt. Raj Ferenc nem érzi megfutamodásnak, hogy ő végül a “disszidálás” mellett döntött: “Tamás akkor egyedül élt, nekem feleségem és két gyerekem volt. Rájuk is gondolnom kellett.”

A jelek szerint a b betűvel kezdődő helyek határozzák meg a sorsát. Budapest után Brooklyn jött, ahol egy éppen rabbi nélkül lévő közösség kissé gyanakodva fogadta az angolul tökéletesen beszélő, de mégiscsak a “kommunista blokkból” érkező idegent. Gyorsan megkedveltette magát. Először csak hat hónapra, amolyan próbaidőre szavaztak neki bizalmat, aztán évek múlva is alig akarták elengedni. Brooklyn után Belmont, Boston elővárosa következett, majd a már említett kaliforniai Berkeley.

Raj Ferenc általában jó benyomásokat szerzett Magyarországon, és csak kevéssé ront a hangulatán az árpádsávosok szervezkedése: “Szomorú dolog, de nem tudom elképzelni, hogy egy olyan komoly parlamenti párt, mint a Fidesz, támogassa őket.”

Örömmel látja, hogy rengeteg könyv jelenik meg, sok a művészeti esemény, Budapesten pezseg az élet. A különféle szervetek és világnézetek között azonban mintha túl éles lenne a határvonal. A Mazsihisz például elutasítja a reformzsidókat, legfőképpen azért, mert nőt is hajlandók rabbivá avatni. Pedig az amerikai vallásos zsidóság körében a reformirányzat a legerősebb, legalább egymillió tagot számlál. A rabbi elmondása szerint az Egyesült Államokban ma már a konzervatív zsidók is egyre megengedőbbek, sok hitközség már nem csupán a női, hanem – ez új fejlemény – a meleg rabbik ellen sem emel kifogást.

Örülni kell annak, ha minél több szervezet alakul, akkor jó, ha mindenki talál egy közösséget, ahol boldognak érzi magát – foglalja össze nézeteit Raj Ferenc. – Egyáltalán nem baj, ha vitatkozunk egymással: csakis abban kell egyetértenünk, hogy nem muszáj egyetérteni.

Czene Gábor

(Forrás: www.nol.hu)