Azt szabad?

A ROMÁNIAI FORRADALOM első napjaiban helyszíni sajtójelentések nyomán hírek kaptak lábra arról, hogy a diktátort idegen zsoldosok vagy kommandók is védelmezik. Egyesek bizonytalan állampolgársá­gú arabok részvételéről vélték tud­ni, mások irániakat emlegettek. A magyar televízió képernyőjén is fel­bukkant egy palesztin fiatalember, akit ismeretlen eredetű sebesüléssel ápoltak egy bukaresti kórházban.

Noha ezeket a híreket nem erősí­tették meg, a magyar közvélemény­ben feltűnést és ellenszenvet keltettek. A Budapesten akkreditált arab nagykövetek tanácsa ezért jónak látta, hogy sürgősen közzétegyen egy sajtóközleményt, amelyben azonban nemcsak cáfolta a híreket, hanem mindjárt arabellenes sajtókam­pányról panaszkodott, sőt azt állí­totta, hogy „bizonyos felelős pozíció­ban levő személyek” részt vettek ebben és hogy a ,,kampány” szán­dékos és megfontolt csapást jelent „az országaink között fennálló ba­ráti kapcsolatokra”.

A magyar sajtó helyt adott ennek a sajtóközleménynek, amit önmagá­ban – a diplomáciai megfontoláso­kat méltányolva – nem is kifogá­solnánk, de senki sem szögezte le, hogy a nagykövetek nyilatkozata in­dokolatlan túlzást tartalmaz és olyanfajta, a totalitárius rendszerek­ben megszokott gondolkodásmód jel­lemzi, amely szerint minden sajtójelentés, lapvélemény és újságcikk mögött valami központi akarat mun­kál. Ez a szemlélet képtelen tudo­másul venni, hogy létezhet függet­len sajtó és sajtószabadság is.

Ugyancsak totalitárius közelmúl­tunk gondolkodásmódjára és szóhasználatára emlékeztetett az arab diplomaták nyilatkozatának az a mondata, mely az inkriminált híre­kért a cionizmust tette felelőssé, és inszinuatív módon emlegetett „a cionizmus által bizonyos tájékoztatá­si eszközökön keresztül csempészett hazugságokat”.

Épp ezért is kell fölösleges buzgóságnak minősítenünk a magyar kül­ügyminisztériumnak azt a nyilatko­zatát, mely sajnálatosnak mondta, hogy a magyar sajtó híradásaiba be­kerültek a szóban forgó, nem bizo­nyított hírek. Annál is furcsább volt ez, minthogy maga Horn Gyula je­lentette ki a televízióban, hogy (kö­zelebbről meg nem határozott) ide­gen állampolgárok részvétele a bu­karesti harcokban Ceauçescu olda­lán – tény.

A magunk részéről természetes­nek tartjuk, hogy háborús vagy for­radalmi események közepette téves hírek is felröppennek. A sajtónak nem az a kötelessége, hogy ezeket már az első pillanatban minősítse vagy éppen elhallgassa, sokkal in­kább az, hogy közölje őket, és így tegye lehetővé a helyzet későbbi, reális megítélését.

Az egész ügy csattanója az volt, hogy az arabokkal kapcsolatos bu­karesti hírek hallatán megszólalt a líbiai diktátor is, a nemzetközi ter­rorizmus támogatásában és szerve­zésében nyakig sáros Kadhafi ezredes, aki azt állította: nem arabok, hanem izraeliek támogatták fegyve­resen Ceauçescut, és különben is: a Conducator felesége zsidó származá­sú.

A magyar sajtó természetesen ezt is közölte, de ez után a magyar kül­ügyminisztérium nem fejezte ki saj­nálatát. Azt kérdezhetnék : csak az arabok érzékenységét kell kímélni? Izraelről bármit szabad állítani? De nem kérdezzük. Ki veszi komolyan Kadhafi szavait?