Az új zsinagóga árnyékában

Az elmúlt fél évszázadban számtalan magyarországi zsinagóga pusztult el, néhány tucatot méltatlan célok szolgálatában hasznosítottak, és csupán egy épült Siófokon. Ott is csak azért, mert a régi épület telkére szüksége volt a Postának, és a lebontott szomszédságában emelték a szépnek mondható fa és kő kombinációjából készült, az imádkozok létszámához szükséges kis templomot. 1986-ban avatták fel, s azóta nyári péntek tériként, szombatonként általában összejön a minje is, olykor harminc-negyven ember, hazaiak, külföldiek együtt dicsérik Örökkévalót. Az idei szezonban rabbiképzősök közreműködtek az istentiszteleteken, de volt, hogy egy Wesselényi utcai gimnazista vállalta az előimádkozást. Szeptember óta ismét elhagyott a zsinagóga.

Nem volt mindig így! Az 1875-ben alakult hitközség nemcsak a településért tett sokat az idegenforgalom és a kereskedelem felvirágoztatásával, hanem az innen elszármazott kiválóságok révén a nagyvilágba is elvitték a helység hírét. Jeles szülöttei között volt Kálmán Imre komponista, Révész Géza pszichológus, az amszterdami egyetem professzora, Róna Ármin is itt, a magyar és osztrák zsidóság egyik kedvelt üdülőhelyén tanította a vívást, s akit innen hívtak meg az ausztráliai Testnevelési Főiskola rektorának. Bár a zsidók a lakosságnak csupán 10%-át tették ki, jelenlétük annyira meghatározó volt, hogy a nagy ünnepeken a néhány keresztény kereskedő sem nyitott ki. Azokban a napokban leállt a forgalom, a környékbeliek sem utaztak a városba.

1944-ben a mintegy félezres közösség sorsa beteljesedett. A háború után hetvenketten tértek vissza, de azok többsége is vándorbotot vett a kezébe. A zsinagógát ugyan helyreállították, de a hívek lassan elfogytak…

Mindezeket – és még sok más adatot – a Kálmán Imre Múzeum igazgatójától, Matyikó Sebestyén Józseftől tudtam meg. Egy Somogy megyei tudományos-ismeretterjesztő folyóiratban megjelent tanulmánya tudományos alapossággal, sok jegyzettel tárgyalja a siófoki zsidóság történetét. Jelenleg a város egykori jeles személyiségeinek, köztük Révész Géza és egy tekintélyes zsidó polgár, Acél Pál emléktáblájának felállításán fáradozik, ő teszi szóvá a temető állapotát, mint mondja: „Dudva borítja azoknak sírját, akik naggyá tették városunkat.”

Siófok egyik testvérvárosa Natanja; Hammerlich Andrea, a önkormányzat előadója elmondotta, hogy izraeli kezdeményezésre jött létre a kapcsolat, jöttek-utaztak a delegációk, izraeli táncegyüttes is érkezett, tervezték a családok közötti kapcsolatokat, de ez nem valósult meg. Most ismét közigazgatási szakemberek utaznak Izraelbe. Az idegenforgalmi előadó egy hónapig volt Natanja vendége. Erről mondja: „Rosszabbat vártam, de így se nagyon tetszett. S hogy miért nem alakulnak a családi kapcsolatok? Mindössze két-három zsidó család él itt, mást meg nem érdekel az ügy…”

(-bert)