Az ügyvezető igazgató olyan rezsimet működtet, amelyben nincs lehetőség az övétől eltérő nézetek kibontakozására

„Az ügyvezető igazgató olyan rezsimet működtet, amelyben nincs lehetőség az övétől eltérő nézetek kibontakozására”

Interjú Olti Ferenccel

• Mi történt azóta, mióta felszólaltál a két közgyűlésen?

• Elég sokan jöttek hozzám, hogy mi­lyen igazam van, és azt kérdezték, hogy miért viselkedtem „bozótharcosként”, miért nem készítettem elő, és miért nem szerveztem tábort.

• Ajánlkoztak is. hogy csatlakoznának ehhez a táborhoz?

• Hallgatólagosan.

• Hogyan tudod majd a továbbiakban végezni az alelnöki teendőidet?

– Az alelnöki teendőimet eddig sem tudtam végezni, ezért is szólaltam föl. Még a ciklus elején egy oktatási koncep­ciót terjesztettem elő, amelynek volt kö­zép- és hosszú távú fejezete. Ezt Szarva­son elfogadta a Mazsihisz elöljáróság vi­déki elnökökkel kibővített ülése. A vég­rehajtás során azonban ez a munka elle­hetetlenült. Akartam szervezni egy ütő­képes oktatási osztályt, ami meg is szüle­tett, élén egy félállású vezetővel. Ez volt maga az oktatási osztály. Harcoltam érte, hogy legyen főállású vezető, megfelelő apparátussal, mely alkalmas komoly pro­jektek kivitelezésére. Mert, így minden­ből csak egy picit tud csinálni. Most el­mondhatjuk, hogy „mi megcsináltuk”, de valójában semmi nem történt. Végül is érthető: egy színvonalasabb osztályveze­tőnek magasabb fizetést kellene adni, mint amekkorát a legtöbb hitközségi al­kalmazott kap, és ez feszültségeket szül. De hát egy stratégiához döntések is tar­toznak, ezeket pedig végig kell vinni, föl kell vállalni bizonyos konfliktusokat.

• De a te közgyűlési hozzászólásod nem a fenti gondokról szólt.

– Ilyen és ehhez hasonló példák nyo­mán jutottam arra a következtetésre, hogy személyi változtatások nélkül nem lehet előbbre lépni. A koncepcionális kérdések végül mindig személyi kérdé­sekké válnak, mert az ügyvezető igazga­tó olyan hatalmi rezsimet működtet, amelyben nincs lehetőség az övétől elté­rő nézetek kibontakozására. Amikor egy koncepció felmerül, az a válasz, hogy „erre nincs pénz, hülyeség, nem így kell csinálni”. És ennyiben marad. Az appará­tus behunyt szemmel végrehajtja az ügy­vezető utasításait, a demokratikus fóru­mok pedig behunyt szemmel megsza­vazzák az áltata beterjesztett javaslato­kat.

• Mik voltak a tapasztalataid az elmúlt évek elöljárósági ülésein?

– Alig fordult elő, hogy annak rendje és módja szerint írásos előterjesztést tár­gyaltunk volna meg és hoztunk volna ha­tározatot, majd ezt írásba foglaltuk és végrehajtottuk volna. Ehelyett mindig be­széltünk és beszéltünk, amiből aztán az ügyvezető végrehajtotta azt, amit jónak látott. Mindazok, akik átfogóan képesek gondolkodni, elmaradtak ezekről az ülé­sekről. Maradtak azok a jó szándékú em­berek, akiket egyetlen dolog érdekel – többnyire a saját körzetük ügyei. Ők na­gyon kedvesek, együttműködőek, de a legritkább esetben szólnak hozzá bármi­lyen más témához, náluk minden javas­latot le lehet söpörni azzal, hogy „ha ezt megcsináljuk, akkor a te zsinagógádat nem tudjuk felújítani”. Ebben a közeg­ben nem lehet társadalmi, politikai, de még vallási kérdéseket sem megtárgyal­ni. nem lehet arról beszélni, hogy miként fog kinézni a magyar zsidóság tíz év múl­va. De még olyan egyszerű kérdéseket sem tudunk végigtárgyalni, mint amilyen a kasruté, mert mindössze annyi volt a hozzászólás, hogy „hallottuk, hogy gon­dok vannak”.

Szerettem volna koncepciózus együtt­működést kialakítani a többi zsidó szer­vezettel. Az volt az elképzelésem, hogy nekik is juttassunk azokból a jóvátéte­lekből és járadékokból, amelyek felhasz­nálásáról ma kizárólag a templomkörze­tekbe járó mintegy kétezer, szavazójog­gal rendelkező hívő dönt. Ők választják ugyanis a vezetőket. Ám ha én a többi zsidó szervezettel hozakodom elő, akkor az a válasz, hogy „de hát adunk nekik”. Csak éppen úgy „adunk”, hogy aki jó fiú, annak ad egy kicsit az ügyvezető igazga­tó. A többi zsidó szervezetnek évente jut­tatott pénz szerintem nem éri el az évi tízmillió forintot.

Ennek az együttműködésnek a jegyé­ben született meg a Mazsihisz pályázati alapja. Eredetileg az állam által fizetett járadék öt százaléka került volna ide. Ma már ennél sokkal kevesebbel gazdálko­dik, mivel az öt százalék ma 40 millió fo­rintot jelent. Ennek a pénznek is elvették a felét, a hivatalosan megszavazott összeget sem adták oda. Amit pedig oda­adtak, annak a felét is Mazsihisz pályáza­tok nyerték, holott ez az alap a többi zsi­dó szervezet céljait szolgálta volna. Me­gint a régi nóta: mindenki kap egy kicsit, így el lehet mondani, hogy „adunk ne­kik”, de ennyi pénzből ezek a szerveze­tek csak vegetálni tudnak.

• Felmerült már elöljárósági üléseken, hogy a megnövekedett – immár hárommilliárdos – pénzalapokból milyen stra­tégiai célokat kéne finanszírozni?

• Soha. Ezeket a pénzeket ma automa­tikusan az intézményrendszer működte­tésére fordítják – ami nagyon fontos -, de nem gondolkodnak el azon, hogy mi­lyen célok szolgálják a közösség felvirá­goztatását.

• Hogyan zajlanak ma a pénzügyekkel kapcsolatos döntések? Az elöljárósági üléseken ezeket megtárgyalják? Törek­szik a két elnök arra, hogy ezeket átlás­sa, ellenőrizze?

• Évente egyszer előterjesztik a költ­ségvetést, amit nem lehet áttekinteni. Már három éve mondom, hogy alakítsuk át a beszámolás és a tervezés rendjét. A mostani két közgyűlésen már a szám- vizsgáló bizottság is úgy foglalt állást, hogy a beterjesztett anyag áttekinthetet­len és változtatni kell rajta. Évente egy­szer tehát megszavazzák a költségvetést, így el lehet mondani, hogy a demokrati­kus kontroll működik. A költségvetés tar­talmazza az intézmények fenntartásának költségeit, és ami ezen felül marad, azzal az ügyvezető igazgató minden további kontroll nélkül rendelkezik.

• Ez mekkora összeg?

• Néhány százmillió forint.

Előfordult már olyan, hogy te mint alelnök, vagy a két elnök, az igazgatóhoz fordult és elkérte – mondjuk – egy beru­házás megrendelő leveleit, számláit és minden dokumentációját?

• Semmi ilyenre nem emlékszem. Én magam ilyet nem kezdeményeztem, mert ha én betekintek a könyvekbe, ez­zel legitimálom azt, ami azokban áll. De egy részlet átvizsgálása az egész áttekin­tése nélkül amúgy sem vezet sehová.

• Volt a két elnökben szándék, hogy áttekintse a gazdálkodást és változtas­son, ha kell?

• Kezdetben feltétlenül volt, de aztán belesüppedtek a napi harcokba. El van­nak zárva az információktól, nincs átte­kintésük.

• Láttál már bárki részéről kísérletet, hogy az apparátus gazdálkodását átte­kintse, kontroll alá vonja?

• Nem. Az elöljáróság néha három hónapig nem ülésezik. Amikor végre összejövünk, nincs előre meghatáro­zott napirend, mindenki mondja a ma­gáét, ezzel pedig csak megy az idő. Ha­tározat nem születik, néha még az ülés vége előtt határozatképtelenné válik a testület. Olyan az egész, mint egy pa­naszdélután.

• Okulva az elmúlt közgyűlés tapaszta­lataiból, nem akarod reformeri munká­dat szervezettebb módon folytatni?

– Nekem sem időm, sem pénzem nincs arra, hogy szervezkedjek. Azt a né­hány millió forintot, amit évente a zsidó közösségre fordítok, az oktatásra köl­tőm, és nem arra, hogy PR-menedzsert tartsak, aki megszervezi a közgyűlés kül­dötteinek egységfrontját.