Az ősi tradíció iskolája

A riport címe nemcsak jelzője, hanem annak héber megfelelője, a Mszoret Ávot hivatalos neve is a Wesselényi utcai iskolának. A Pesti Izraelita Hitközség egykori polgári­jában, a majd négy évtizeden át ál­lami szakmunkásképző falai között ismét felhangzik naponta többször: Boruh átó ádajnoj elahénu meleh hoajlom … Az idei tanév nagy örö­me a zsidóságnak. Minden reményt felülmúlva, az Anna Frank Gimná­zium mellett benépesült a két új tanintézet: a Lauder Javne Zsidó Közösségi Iskola és a Mszoret Avot. Előző számunkban a Lendvay utcá­ból tudósítottunk, most a Wesselé­nyi utcairól számolunk be.

Csak a piros klinkertégla külseje emlékeztet a régi iskolára, belül minden új, tiszta és ragyog. A folyosókon és a tantermekben tablók, képek, feliratok magyarul, angolul és ivritül. Ami pedig a legfontosabb: mindenütt gyerekek, összesen 470 tanuló! Nem vall ugyan az állam nagyvonalúságára, hogy az elvett zsidó intézmények közül ezt a szűk utcákba bezsúfoltat adta vissza, ahová nehezen talál be a napsugár, s az udvar mindössze tenyérnyi asz­falt. Az étkezőnek is egyelőre csak a tornateremben jut hely, de sebaj, mert mindez nem csökkenti az ok­tatás hatékonyságát, a gyerekek vi­dámságát.

A kapun belülre – helyesen – csak ellenőrzés után jutok, hogy a szeptember óta eltelt hetek tapasztalatairól dr. Frisch Efraimmal, a Hajdúságból származó, ám Haifából jött társigazgatóval beszélgessek.

– Tulajdonképpen miért léte­sült ez az iskola, mi az alapvető célja?

– Megerősíteni a gyerekek zsidó­ságtudatát azzal, hogy megismertet­jük velük történelmünket, megtanít­juk a vallás előírásait, a tradíciók tiszteletét. E törekvéseink ellenére se kötelezzük őket az iskola falain kívül, tanulmányaik befejezése után a vallási előírások betartására, rá­juk bízzuk, hogy a közösség szelle­me mennyire és meddig hat rájuk.

– Miként született és hogyan valósult meg az iskola alapításá­nak gondolata?

A magyarországi születésű Da­vid Moskovits amerikai gyáros kez­deményezte, s e nemes szándéknak megnyerte az ugyancsak innen szár­mazó kanadai Beri Raimannt, a vi­lág egyik legjelentősebb üzletembe­rét, aki egy alapítvánnyal tette le­hetővé az iskola megteremtését és működését. Moskovits úr cége ügyeit is háttérbe szorítva hónapokig tár­gyalt Magyarországon, mint iskolánk másik igazgatója, dr. Hajdú Péter szokta mondani: a „lelkét is bele­adta” az ügybe. A tárgyalások ered­ményeként az épület visszakerült a MIOK tulajdonába, az pedig 50 évre ingyenes bérletbe adta az alapít­ványnak. El kell mondanom, hogy ez magyar iskola, a kormányzat ok­tatási előírásaival, tanulmányi ellen­őrzésével és némi anyagi hozzájáru­lásával.

– Tanítás azonban csak akkor folyhat, ha vannak pedagógu­sok …

– Két toborzó felhívás jelent meg az újságokban. Az egyik itt Magyarországon, a másik Izraelben. Magyarországon százötvenen jelentkez­tek, közülük negyvenet vettek fel; többségük rutinos oktató, de akad frissen végzett is, s néhány közü­lük nem zsidó. Izraelből kilencen jöttünk, egy kivételével tudunk ma­gyarul. Én Haifában is iskolaigazga­tó voltam. Noha feleségemmel, aki most szintén itt tanít, keservesen hagytuk otthon gyerekeinket és uno­káinkat, mégis eljöttünk, mert meg­értettük, hogy ez az utolsó generá­ció, amelyik még befogadja a zsidó tanításokat és ezzel átmenti ebben az országban, vagy elvész a zsidóság a Kárpát-medencében.

– Megteremtődtek tehát az ok­tatás feltételei, kiválasztották a pedagógusokat, s azután jöttek a gyermekek. Miért éppen ide?

– Ezt három tényezővel magya­rázom. Az első: a politikai szabad­sággal új erőre kap az addig ellen­őrzött és elhalásra ítélt etnikumi szerveződés, a hagyomány ápolása, az identitás tudata. A második von­zóerő a nevelés magas színvonala. Talán nem mindenki tudja: itt 13 éven át folyik az oktatás. Bár már a nyolc általános éveiben is van an­gol és ivrit óra, az utána következő „nulladik” osztályban vagy a közép­iskolai előkészítőben már heti 16 óra angol és 9 óra ivrit szerepel a tanrendben. A gyerekek ezzel úgy alapozzák meg ismereteiket, hogy a gimnáziumban néhány tantárgyat már idegen nyelven tanulhassanak.

Ily módon külföldi gimnáziumokba is eljuthatnak. A nálunk szerzett érettségit pedig 40 ország egyetemén ismerik el a helyivel azonos értékű­nek. A harmadik ok, amiért a gye­rekek a város minden részéből ide jönnek: a vallásos nevelés. Ebben részesülnek az órákon, gyakorolják egész nap. S hogy véletlenül se szegjék meg a tilalmakat: ide ételt behozni nem szabad, ugyanakkor naponta háromszor étkeznek ingye­nesen. Jellemző, hogy bár nem kö­telező, mind több fiúcska jön be ta­nítás előtt, hogy velem együtt „tvilemlégoljanak”, vagyis megtanulják az imaszíjak felkötésének módját.

– Milyenek az első hónapok be­nyomásai?

– Meghatók! A gyerekek jó ré­sze eddig azt sem tudta, mi a zsi­dóság; egy anyuka azt mesélte, hogy fia a tavasszal lezsidózta keresztény osztálytársát, most meg társaival együtt szinte szomjasan várja a tanítást. Meglepett fegyelmük és szor­galmuk. Fogékonyak arra a törek­vésünkre is, hogy törődjenek a gyámolításra szorulókkal, az aggokkal. Ennek tulajdonítom, hogy milyen szeretettel jöttek el műsort adni a MIOK kórházába, s megyünk rövi­desen a szociális otthonba is.

*

A tanítás szeptember óta folyik, az iskola ünnepélyes felavatása dí­szes körülmények között Chanuka előestéjén lesz.

Várai Emil