Az ortodox világ egy izraeli filmrendező szemével

Kados (Szent) című új filmjével Amosz Gitaj bepillantást enged abba a világba, mely ritkán tár­gya művészi alkotásoknak. Az Izraelben és a zsidó világ más részén is oly nagy súlyú és végletekig introvertált ultraorto­dox világ egy család sorsán keresztül mutatkozik meg. A film két testvér, Mal­ka és Rivka történetét kíséri figyelemmel. Rivka már tíz éve házas és nincs gyerme­ke. Az orvos szerint egészséges, így csak a férje lehet nemzőképtelen. Ám e közösségben a férfi sohasem fog orvoshoz fordulni, mert csak a nő esetleges hibá­jával számolnak. Rabbijuk úgy dönt, el kell válniuk. Gitaj itt léptet be egy olyan momentumot, mely a harédi világban (vagy legalábbis a róla kialakított sztereotípiákban) nem megszokott: a pár nem akar válni, mert szerelmesek egymásba, és a film kiválóan ábrázolja a „szaporod­jatok és sokasodjatok” parancsának, az intranzigens rabbinikus álláspontnak és a szerelemnek az ellentmondásait.

Malka története is érdekes. Szerel­mes egy volt vallásos ifjúba, aki azon­ban csak látogatni jön haza a régi és el­hagyásra érdemesnek ítélt ortodox ne­gyedbe. A lány azonban nem kerülheti el sorsát, hozzá kell mennie egy általa nem szeretett, rajongó és elmélyült Tó­ra-tudóshoz, aki a házasságban zsar­nokká válik. Gitaj itt azt a hipokrízist próbálja meg ábrázolni, amely szerinte az ultraortodox világ sajátja.

Gitaj filmje – ellentétben az izraeli világ érzékelhető mediterrán harsányságával – lassú és elmélkedő jellegű, a ben­ne szereplő emberek komolyak és meg­fontoltak, még Malka esküvője is inkább egy temetéshez, mint egy örömünnep­séghez hasonlít. Természetesen az álta­la adott kép is egyoldalú és az izraeli szekulárisok sok előítéletét hordozza magán. Mégis – több kritikusa szerint – Gitaj filmje az első, mely művészi eszkö­zökkel közelít a zsidóság egyik legfonto­sabb szegmense, az ultraortodoxia ne­hezen megközelíthető világához.

A Kados rendezője

Amosz Gitaj, az izraeli filmművészet kiemelkedő alakja, közel negyven film rendezője, 1950-ben született. Egyik ko­rai filmje, A ház az izraeli tévének készült a 80-as években. A dokumentumfilm egy Jeruzsálem Talbije negyedében újjáépü­lő egykori arab ház sorsát kísérte figye­lemmel. A rendező meginterjúvolja az új zsidó tulajdonost, a palesztin munkást, az algériai zsidó eredetű izraeli vállalko­zót, valamint azt a palesztin orvost, aki Izrael függetlenné válásának napjaiban hagyta el a házat, és költözött a mai Pa­lesztin Autonómia városába, Betlehem­be. A film a szereplőkön keresztül mutatja be Izrael különféle arcait: a boldog győztes izraeli tulajdonos és a PFSZ-szimpatizáns munkás ugyanazon ország problémáiról szól, mint a többiek.

Miután a filmet megcenzúrázta az izraeli televízió, Gitaj elhagyta az orszá­got és Párizsba költözött, ahol számos filmet készített. Érdeklődése ezek után a zsidó témák felé fordult, néhány filmjének címe: Gólem: A Szétszóratás Szelleme, Eszter.

Gitaj 1993-ban visszatért Izraelbe, és elkészítette trilógiáját, amelynek harma­dik darabja a Kados.

A Kadost Gitaj nem érzi antiortodox filmnek, inkább úgy véli, hogy ő a „maszkulin dogma” kritikusa, mely az összes monoteista vallás jellemzője. „Mind a három vallás – állítja Gitaj – azért küzd, hogy a társadalom feletti férfíkontroll folyamatosságát biztosít­sa.” A rendező – számos kritikusa felve­tésére – azt állítja, hogy filmje nem el­fogult a zsidó tradícióval szemben.

Gitaj, aki magát baloldali szekulárisnak tartja, újabban tudatosan fordul iz­raeli zsidó témák felé, ami azt jelzi, hogy a baloldali izraeli értelmiség legalábbis kísérletet tesz a zsidó hagyomány meg­értésére és beépítésére az izraeli kultú­rába. A judaizmus Izraelben a nem túl toleráns ultraortodox establishment és a leegyszerűsítően aufklérista akadémiai értelmiség közötti üres térben lebeg, ezért a rendező azon kísérlete, hogy az ortodox zsidóságot a mai Izrael szerves részének láttassa, előremutató.

Gitaj egyébként boldog, hogy hazaér­kezett, hiszen, ahogy mondja: „Izrael roppant érdekes hely. Hogyha megőrzi nyitottságát, és nem engedi, hogy kü­lönféle veszélyes csoportok rántsák magukkal, mindig lenyűgöző ország marad.”