Az öngyűlölő kapitalista

Az öngyűlölő kapitalista

Soros György két dolgot nem szeret magában: azt, hogy kapitalista, és azt, hogy zsidó. Nézetei több év alatt értek az amerikai értelemben vett „liberálissá”, ami a tengerentúlon valójában baloldali, il­letve esetenként baloldali radikális ál­láspontokat jelent. Könyvein, újság­cikkein, egyetemi előadásain illetve interjúin nyomon követhető, hogyan tolódott el politikai álláspontja a „nyílt társadalom” sajátos értelmezése felé, ami az utóbbi években markáns globa­lizáció-, sőt kapitalizmuskritikát is je­lent. Saját zsidóságához és Izrael Ál­lamhoz való viszonyát eddig csupán közöny, illetve távolságtartó hidegség jellemezte, mígnem tavaly november­ben óriási vihart kavart azzal, hogy egy előadásában Izraelt, a zsidóságot és saját magát is felelőssé tette a világ­szerte erősödő antiszemitizmusért.

Éppen egy éve egy másik jelentős változás is történt George Soros ame­rikai üzletemberrel: akkor jelentette ki a The Washington Postnak, hogy George W. Bush megbuktatása nem egyszerűen fontos neki, de ez „élete központi fókusza (…), élet-halál kér­dése”, amely cél elérésére akár teljes vagyonát is feltenné. Ez eddig nem történt meg, de lapzártánkig úgy 16 millió dollárt költött olyan baloldali civil szervezetek támogatására (Move On.org, America Corning Together, Center for American Progress), ame­lyek – az amerikai pártfinanszírozási jogszabályok megkerülésével – nyíl­tan egy politikai párt jelöltje, a de­mokrata John Kerry mellett kampányolnak. Novemberig ennek tízszere­sét akarja Bush megbuktatására költe­ni a magyar-zsidó származású multi­milliárdos. Az ok: Bush őt a nácikra emlékezteti, a Fehér Házat uraló neokonzervatívok pedig szerinte Amerika „felsőbbrendűségét” képviselik, és a világpolitikai hegemóniát hirdető Bush-doktrínát akarják ráerőszakolni a világra.

Egy privát adományozónak termé­szetesen joga van Busht bírálni, és nyilván joga van kihasználni egy lé­tező joghézagot. A Szombat nem is foglalkozna egy amerikai multimilliárdos magánügyével – ha az, amit mond, és az, amit a pénzével tesz, az ő vagy az amerikai demokrácia magán­ügye lenne. De nem az. Soros György ugyanis számos rokonszenves gondo­lat hirdetése és számos rokonszenves civil kezdeményezés támogatása mel­lett életveszélyes dolgokat is hirdet és támogat, s 7 milliárd dolláros vagyo­nával a hatalma is megvan ahhoz, hogy pénzét politikai/civil/véleményformálói hatalommá konvertálja.

Legveszélyesebb gondolata mind közül az, hogy akinek határozott mo­rális álláspontja van, az potenciális diktátor és fasiszta. Nincs érvényes, végső igazság, senkinek nincs joga megmondani, mi a jó és mi a rossz. Ezzel azonban Soros a szabadság megvédésének, a morálnak és a ráció­nak üzen hadat.

SOROS KONTRA DEMOKRÁCIA

Nehéz Soros Györgyöt kritizálni. A róla szóló internetes „szakirodalom” többsége szélsőjobb- és szélsőbalolda­li, antikapitalista, antiszemita ostoba­ságokkal operál, s még komolynak tűnő szerzők is a világot átszövő, ha­zátlan, a hagyományos értékeket rom­boló, hegemón kozmopolitát látják benne – ironikus módon ugyanazt, amit ő a jelenlegi amerikai elnökben. Kelet-Európában posztkommunista és nacionalista rezsimek sora kiáltotta ki ellenségnek, zárta be alapítványa iro­dáit, holott a térség népei rengeteget köszönhetnek annak a 4-5 milliárd dollárnak, amit Soros a kelet-európai rendszerváltásokba invesztált. Mint egyszer ironikusan kijelentette, a „ko­rábbi Szovjet Birodalmat most Soros Birodalomnak nevezik”.

Ám bármennyit köszönhetünk is Soros Györgynek, nem feladatunk, hogy kritikátlanul szemléljük azt a támogatási-adományozási módot, amely ideológiájában szelektív és egy­oldalú (alapítványainak gyakorlatát te­kintve pedig sokszor inkompetens és belterjes), valamint új világnézetét. Amely világnézet a gazdaságban a nemzeti kormányok, egy új, nemzetek feletti központi bank, a világpolitiká­ban pedig a „multilaterális” ENSZ világkormányi feladatait erősítené. So­ros – miután 1992-ben agresszív spe­kulációjával megrengette az angol fon­tot, és ezzel egyetlen nap alatt 1,1 mil­liárd dollárt nyert; 1997-ben pedig leg­alábbis köze volt az ázsiai pénzügyi válsághoz – ma attól a globalizációtól és attól az „amorális multinacionális kapitalizmustól” óvja a világot, amely­nek ő a Quantum Fund főnökeként je­lentős haszonélvezője.

Az amúgy is balra, szociális és bal­liberális értékrend felé orientálódó So­rost az iraki háború győzte meg vég­képp arról, hogy Amerika Bush elnök­sége alatt „veszélyt jelent a világra”. Eddig leginkább kisebbségi, multikulti, feminista, zöld, marihuánalegalizációs és emberi jogi projektekbe (vala­mint médiába és telekommunikáció­ba) fektetett pénzt szerte a világban; ezek a civilek nemegyszer magasabb adókat hirdetnek, több kormányzati beavatkozást, s a magántulajdon meg­nyirbálását. A mögöttes ideológia az volt, hogy leginkább a balliberális eszmék terjedése akadályozza majd meg a nacionalista, rasszista jobboldal terjedését, pontosabban azt, amit ő ez alatt ért. Karl Popper híveként a „nyílt társadalom” szerinte több igaz­ság békés egymás mellett élése – Bush agresszív külpolitikája azonban ezt veszélyezteti, amennyiben egyetlen érvényes modellt, az American Wayt erőlteti a világ maradékára.

A következmény: a világ 38. leggaz­dagabb embere nem egyszerűen finan­szírozni kezdte Kerry kampányát (amihez, még egyszer hangsúlyozzuk, joga van), hanem kifejezetten megke­rülte azt a 2002-es McCain-Feingold-féle kampányfinanszírozási törvényt, amely 5 ezer dollár fölött kizárja pár­ tok elnökjelöltjeinek közvetlen privát támogatását. Korábban éppen Soros szorgalmazta ezt a reformot, mondván, a Nagy Pénz kerülje el a politikát. A „puha pénzek” becsatornázására talál­ták ki azonban az ún. 527-es szerveze­teket (a szám az IRS, az adóhivatal vo­natkozó besorolására utal), olyan „ra­dar alatti” civil egyesületeket, amelyek milliókat is kaphatnak, ha nem hirdetik nyíltan, melyik jelöltet támogatják, csupán „értékrendbeli”, illetve konkrét témákhoz kötött kampányt folytatnak. Ilyen 527-es volt a Kerry vietnami sze­replését gyalázó jobbos „veterán”-hirdetés, amelytől azonban a Bush-kampány határozottan elhatárolódott.

A Demokrata Párt ezzel szemben nyíltan vállalja például a Soros által segített MoveOn.org barátságát (a honlap szélsőséges hangnemére jel­lemző, hogy állami fellépést sürget az egyetlen jelentős konzervatív tévécsa­torna, a Fox ellen). Az ügy olyan sú­lyú, hogy a The Wall Street Journal januárban külön vezércikket szentelt annak, hogyan próbál Soros néhány elvbarátjával együtt vélemény- és lob­bimonopóliumot vásárolni. Sajátos technikáival Soros – az állítólagos „közérdekre” hivatkozva – éppen an­nak a „nyílt társadalomnak” az eszmé­jét csúfolja meg, amelyet maga hirdet.

SOROS KONTRA BUSH

Soros György a szeptember 11-e utáni antiterrorista intézkedések közül néhánnyal egyetértett, Afganisztán meg­támadását még támogatta, Iraknál azonban elfogyott a türelme. „Ha azt hallom Bushtól, hogy vagy velünk, vagy ellenünk, az engem a németekre emlékeztet” – próbálta megindokolni, miért tartja „élet-halál kérdésnek” a washingtoni „rezsimváltást”. „A terro­rizmus ellen indított háborúnak több ártatlan áldozata van, mint a szeptem­ber 11-i támadásnak” – jelentette ki az egyik balos civil szervezet rendezvé­nyén, s Izraelhez hasonlóan a primitív, „szociáldarwinista”, „világuralomra törő” neokonok által irányított Ameri­káról is úgy vélte, „áldozatból tettessé” változott. Legfőbb kifogása Bush ellen az, hogy markáns álláspontja, határo­zott külpolitikai válasza van a terroriz­musra (az amerikai szabadságjogok, az egyén, a magántulajdon, a piac értéke­inek terjesztése világszerte), s ezt So­ros a nácizmushoz, a kommunizmus­hoz hasonlítható totalitárius dolognak, szinte kolonializmusnak tartja.

Amint The Bubble of American Supremacy (Az amerikai felsőbbrendűség buborékja) című legújabb kötetében írja, Bush a terror elleni háború ürü­gyén olyan külpolitikai célokat fogalmazott meg, amelyeknek „alapvető el­vei már a tragédia előtt is érvényesek voltak” – finom csúsztatás ez, óvatos utalás arra, hogy ha Amerika a jog el­lenében az erőt preferálja, akkor lényegében maga te­het a tragédiáról. Soros sze­rint több multilaterális együttműködésre, nagyobb nemzetközi összefogásra van szükség – csak éppen azt felejti el, hogy Bush (és Blair) az utolsó pillanatig megpróbált konszenzust te­remteni az ENSZ-ben Irak ügyében, s éppen az ENSZ nem tudott érvényt szerezni 17 db saját határozatának.

Soros arra sem ad választ, mi a teendő „multilateráli­san”, ha egy orosz, kínai, francia vétótól függ egy szabad állam önvédelmi joga.

Soros központi állítása azonban a kö­vetkező: „A Bush-adminisztráció felsőbbrendűségi ideológiája ellentét­ben áll egy nyílt társadalom elveivel, amely elismeri, hogy az embereknek különböző nézeteik vannak, és hogy senki nincs a végső igazság birtokában. A felsőbbrendűségi ideológia szerint csak azért, mert erősebbek vagyunk másoknál, mi jobban is tudunk mindent és a jog a mi oldalunkon áll. (…) Nincs egyetlen fenntartható modell a nemzeti sikerre.” A gond mindezzel nem az a hallatlan csúsztatás, miszerint Amerika azért hirdet olyan értékeket, amiket hir­det, mert erős (az igazsághoz valószí­nűleg ennek a fordítottja áll közelebb). Nem is az a fő gond, hogy Soros ellent­mond önmagának, amikor egyrészt közli, nem katonai, hanem békés, „konstruktív” civil eszközökkel (pl. a külföldi segélyek növelésével) kell küzdeni a terror ellen, majd két bekez­déssel odébb elismeri: „A terroristák soha nem tűnnek el.”

A fő probléma az a posztmodern ha­zugság, amely szerint minden eszme egyaránt fontos, és a szabadság, az egyén, a szabad piac csak annyira ér­tékes, mint az ezeket korlátozni próbá­ló, ezen értékeket tagadó vélemények. Nincs végső igazság, és már az is tota­litárius, aki megpróbálja megfogal­mazni.

Túl azon a gyakorlati problémán, hogy ez a szkepticista filozófia semmi­lyen aktuális politikai problémára nem tud választ adni (mennyit várjunk az ENSZ-re, amíg hozzájárul egy háborúhoz; hogyan tárgyaljunk a Szaddámmal bizniszelő franciákkal, oroszokkal az önvédelmi jogunkról; mégis, ho­gyan másképp, mint katonai eszközök­kel és szigorú antiterrorista törvények­kel biztosítsuk polgáraink fizikai biz­tonságát), a morál biztonságát, a hatá­rozott, öntudatos válasz jogát is elveszi a szabad társadalmaktól. Ha nincs végső igazság, racionális bizonyosság, ha az erkölcs csak valami szubjektív hangulat, ha minden és mindennek az ellenkezője is érvényes lehet, akkor a politikai űrt miszticista, irracionális eszméket hirdető diktátorok fogják be­tölteni, akik természetesen soha nem hezitálnak majd ráerőltetni a világra azt, ami a lehető legtávolabb áll egy „nyílt társadalomtól”.

SOROS KONTRA SOROS

Soros nemrégen George Bush és Ariéi Sáron politikáját tette felelőssé az eu­rópai antiszemitizmusért. De Soros­nak nem ez volt az első „érdekes” megjegyzése: már korábban is azt mondta, azért nem adományoz zsidó vagy izraeli célokra, mert a zsidók törődhetnek a sajátjaikkal, így az ő adományát mások jobban tudják fel­használni.

Soros György zsidó családban szü­letett 1930-ban, Magyarországon. A holokausztot apja által szerzett hamis papírokkal, keresztényekként élték túl. Soros később – paradox módon – élete „legjobb évének” nevezte 1944-et. 1947-ben Londonba távozott, ahol a család rokonai éltek. A zsidó célok­ra történő jótékonykodástól való ide­genkedését azzal magyarázza, hogy 1944-ben a budapesti Zsidó Tanács futára volt, később pedig a londoni Jewish Board of Guardiansszal kapcso­latosan szerzett furcsa tapasztalatokat. Londonban eltörött a lába, s amikor segélyért fordult a Boardhoz, azt taná­csolták neki, hogy inkább a brit kor­mányhoz folyamodjon. Amikor felhá­borodott levélben kérte számon, hogy milyen ízléstelen az, ahogy az „egyik zsidó viselkedik a másikkal, amikor az bajban van”, a Board megmásította döntését és – gyógyulása idejére – pénzügyi támogatásban részesítette. Később életrajzírójának elárulta a va­lódi okot, hogy miért is lett annyira mérges: már elintézte magának a kor­mánysegélyt, ám ezt a tényt gondosan eltitkolta a Board előtt, hogy kétszeres támogatásban részesüljön. „Két legyet ütöttem egy csapásra – jelentette ki -, és ez az összes anyagi gondomat me­goldotta.” A London School of Economicsban tanult, 1956-tól pedig már New Yorkban, a Wall Streeten dol­gozott, ahol először ismerősei és bará­tai pénzét, illetve saját szerény megta­karításait fektette be, és nemsokára már nyereséget is termelt. Később a The New Yorker azt írta róla: „Ügyes volt abban, hogy kijátssza az adót, és hogy olyan szürke zónákban tevé­kenykedjen, ahol az ellenőrzés gyen­ge, ugyanakkor tág a manőverezés szabadsága.” A lassan milliárdossá váló Soros az 1980-as évektől kezdő­dően legalább olyan vehemenciával vetette bele magát a filantrópiába, mint korábban az üzletbe.

Sorosnak problematikus a viszonya a saját zsidóságához. Nem adományoz sem Izraelnek, sem más zsidó célra.

Sőt, Izrael iránti semlegessége olykor kifejezett ellenséges magatartássá vál­tozik át. Egy tavaly májusban, a Yivo Intézetben tartott előadásában Soros Izrael viselkedését a nácikéhoz hason­lította, s néhány pszichológiai zsar­gont mondott el arról, hogy az áldoza­tok hogyan válnak tettessé.

„Zsidóságom nem a törzsi lojalitás értelmében nyilvánul meg” – állítja. Ebben biztosan igaza van. „Büszke vagyok arra… hogy kívülállóként ké­pes vagyok megérteni a másik né­zőpontját” – mondja másutt. A problé­ma csak az, hogy a „másik” gyakran az „ellenség”.

Soros nem gyakran jelenik meg zsi­dó közönség előtt. De amikor novem­ber 5-én mégis tiszteletét tette a Jewish Funders NetWork konferenciá­ján, sokakat megdöbbentett. Az izrae­li adományokról szóló egynapos New York-i találkozón Soros, amikor az európai antiszemitizmusról kérdezték, kijelentette: mindez az izraeli és ame­rikai politika következménye: „Az eu­rópai antiszemitizmus újjászületőben van. A Bush- és a Saron-adminisztráció pedig hozzájárul ehhez… Ez nem speciálisan antiszemitizmus, de az antiszemitizmus formájában fejeződik ki. Kritikus vagyok a politikájukkal szemben… Ha megváltoztatjuk ezt a vezetést, az antiszemitizmus is csök­kenni fog…”

A milliárdos még azt is kijelentette, hogy őt is személyes felelősség terheli az új antiszemitizmusért, s idézte Ma­lajzia (mely ország valutáját Soros egyszer már megroppantotta) távozó miniszterelnökének szavait, aki sze­rint „a zsidók megbízásból uralják a világot”. Soros önkritikusan meg is je­gyezte: „Ez tevékenységem előre nem látott következménye… én is hozzájá­rultam ehhez az imázshoz.” A múlt­ban ugyanis Mahathir többször is megvádolta Sorost és más „zsidó pénzembereket”, mondván, károkat okoztak Malajzia gazdaságának.

A konferencia után több zsidó ve­zető is igen dühösen reagált Soros sza­vaira. Elan Steinberg, a Zsidó Világkongresszus (WJC) tanácsadója kije­lentette: „Hogy világosan értsük: az antiszemitizmust nem a zsidók, ha­nem az antiszemiták okozzák…. Ter­mészetesen mindenki kritizálhatja Bush vagy Saron politikáját, de az an­tiszemitizmus valódi okának a félremagyarázása, nem pusztán végtelenül káros, de történelmi hazugság.” Abraham Foxman, a Rágalmazásellenes Liga (ADL) országos vezetője „abszo­lút obszcénnak” nevezte Soros szava­it. „Sztereotípiában utazik. Leegysze­rűsített, kontraproduktív, elfogult és bigott felfogása a körülöttünk lévő va­lóságnak. A zsidó nép és Izrael bajai­ért az ártatlanokat vádolja.” Továbbá kijelentette: „Ha valaki azt látja, hogy a saját létezési módja hozzájárulhat az antiszemitizmushoz, mi legyen szá­mára a megoldás? Adja fel a gazdag­ságát? Vagy tegyen lakatot a szájára?”

Soros beszéde után Michael Steinhardt, ingatlanokkal foglalkozó dús­gazdag üzletember (aki maga intézte el, hogy Soros beszédet mondhasson) sietett kijelenteni, hogy Soros nézetei nem tükrözik a nagy zsidó adományo­zók többségének véleményét. Hozzá­tette, ez az első alkalom, hogy Soros zsidó közönség előtt beszélt. Amikor Soros az antiszemitizmusról beszélt, Steinhardt odament a pulpitushoz és félbeszakította. „George Soros nem gondolja azt, hogy a zsidókat jobban kéne gyűlölni, mint amire rászolgál­tak” – mondta a tisztázás szándékával, miközben a közönség soraiból kun­cogás hallatszott. Aztán Steinhardt visszaadta a szót Sorosnak, aki azt mondta, valamit még hozzá kell ten­nie megjegyzéseihez. Majd megkérdezte, hogy vannak-e újságírók a te­remben. Az igenlő válasz után pedig megtagadta, hogy bármit is hozzáte­gyen az elhangzottakhoz.

Mark Charendoff, a vendéglátó szervezet elnöke kijelentette, hogy ál­talában örül Soros jelenlétének. „Ki­vételesen becsületesnek, nyíltnak és nagylelkűnek ismertük meg. Nagyon örülnénk, ha Soros úr máskor is kife­jezésre juttatná szenvedélyét, briliáns gondolatait, és hozzájárulna a zsidó közösség számára fontos ügyek okai­nak feltárásához.” Charendoff nem volt egyedül. A legtöbb zsidó aktivis­ta üdvözölte Soros részvételét a zsidó filantrópia világában. Holott Soros alig ad zsidó célokra. Soros első is­mert zsidó adakozása 1997-ben történt, amikor az általa létrehozott Open Society Institute Emma Lazarus Fundja 1,3 millió dollárt adott a Council of Jewish Federationsnak, majd még 1,3 milliót adott a Jewish Fund for Justice nevű szegénységellenes szervezetnek.

Bárhogyan értelmezzük is a multi­milliárdos, a civil filozófus, a jóté­kony adományozó, a politizáló Soros György nézeteit és tevékenységét – egészen biztos, hogy ma kevés ember­re kell annyira odafigyelni, mint rá.

Novák Attila-Seres László

Forrás: Joshua Muravchik (Commentary), Lowell Ponte (FrontPage), Eric Alterman (The Nation), Byron York (The Wall Street Journal), Charles Oliver és Matt Welch (Reason), Capital Research Center – Founda­tion Watch, valamint Edwin A. Locke, Ja­mes O. E. Norell és Uriel Helman írásai.

Soros György pénzmágnás (Budapest, 1930)

Soros több pénzügyi alap birtokosa, melyek valutaspekulációkat végeznek. A XX. század utolsó negyedében a nemzetközi pénzügyi piacon érezhetően nyomot hagytak.

Az angol font leértékelésekor egymillió dollárt keresett és szemére vetették, hogy tőzsdei spekulációival hozzájárult Ázsia és Oroszország pénzügyi válságához. „Jön Soros”- sok kormányfő és nemzeti banigazgató rémálma ez, hiszen ők a pénzügypolitika megváltoztatásával általában az utolsó pillanatig várnak, s ezt a gyakorlatot Soros hatalmas tőke formájában a saját hasznára fordítja. Soros, aki a II. világháborút hamis papírokkal élte át Budapesten, maga is szorgalmazza a pénzügyi játékszabályok megváltoztatását, mert az a véleménye, hogy a piac „erkölcstelen”. (Oz Almog festménye.)