Az olasz katolikus egyház párbeszéde a zsidókkal

1990. január 17-én az Olasz Püspöki Kar kezdeményezésére minden olasz plébánián felolvasták és magyarázták a Nostra aetate… kezdetű zsinati okmányt, amellyel – elsősorban a zsidókkal folytatandó dialógusnak kí­vántak új lendületet adni. Számos olasz iskolában ismertették II. János Pál pápának a haláltáborokban mondott beszédeit. Olaszországban mintegy 35 ezer zsidó él. A „dialógus napját” a keresztények egységéért végzett ima­héten tartották meg, röviddel Auschwitz felszabadításának évfordulója előtt. Megjegyezzük, hogy a pápa 1986. április 13-án látogatta meg a római zsinagógát. Az idei párbeszéd alkalmával Elio Toaff római főrabbi a következőképpen válaszolt a párizsi La Croix munkatársának kérdéseire:

– Hol tart a zsidó-keresztény párbeszéd?

– II. János Pál pápa látogatása a római zsinagógában nem volt képes eltörölni századok értetlenségét. Jö­vőbe néző, új szemléletre van szük­ségünk. A pápa látogatása templo­munkban új korszakot nyitott meg.

– A pápa a „keresztények sze­retett testvéreinek” és bizonyos értelemben „idősebb testvéré­nek” nevezte a zsidókat. Hogy hat önre ez a kifejezés?

– Bizonyos körök gúnyolódtak ezen az egyházban is. Utaltak arra, hogy a Bibliában az idősebb testvéreket – Káintól Jákobig – mindig mostohán kezelték. Általában vi­szont a zsidó körök a tisztelet jelét érezték ki e megszólításból, s főleg az arra való emlékeztetést, hogy a kereszténység a zsidóságban gyöke­rezik. A mostani dialógus célja nem a másik fél megtérítése: a judaiz­mus mint gyökér megnemesíti a ke­reszténységet. Az auschwitzi Kar­mel körüli vita nem az egész egy­házat jellemzi, hanem teljesen len­gyel jelenség. Próbálkozás arra, hogy megkereszteljék a holokausztumot. Willebrands bíboros nyilat­kozata kielégíti igényeinket. Néze­tem szerint már maga a holokausztum kifejezés sem megfelelő, hiszen a „holokausztum” Istennek felaján­lott áldozat. Ennek éppen az ellenkezőjét jelentette a zsidók meggyil­kolása: Isten elleni áldozatot. Szíve­sebben beszélek „soáh”-ról, ami egy nép kiirtását, tönkretételét jelenti.

– A Vatikán dokumentumot készül kiadni a „soáh”-ról. Ki­kérte ezzel kapcsolatban az önök véleményét?

– Nem, és ez jól van így. Ellen­kező esetben zsidó befolyással gya­núsíthatnák a Vatikánt. Jól ismer­ve a pápát, meg vagyok győződve arról, hogy a dokumentum megfelel majd várakozásainknak. Egyéb­ként a Vatikánnal folytatott párbe­szédünk ismer összetűzéseket is. Utalok itt a pápa beszédére a szövetségről. Bizonyára beszélhetnénk mind a zsidó, mind a keresztény nép évszázadokon át tartó hűtlen­ségéről. De nem tulajdoníthatunk megkülönböztetések nélkül ilyen hűtlenséget egy egész népnek és minden időben. A pápa nem mindig saját maga írja a beszédeit. Így el­kerülheti valami a figyelmét. Edith Stein boldoggá avatását illetően sajnálom, hogy egyesek eltúlozták a katolicizmusba való áttérését, ahe­lyett, hogy zsidó mártíromságát domborították volna ki. De azért semmi nem kérdőjelezheti meg a zsidók és a keresztények közös vív­mányát, az egymás iránti kölcsönös tiszteletet. A katolikus integrizmus máglyákhoz, inkvizícióhoz és ke­resztes hadjáratokhoz vezetett. Ugyanígy a zsidóságban is léteznek veszélyes áramlatok, amelyeknek képviselői meg vannak győződve arról, hogy szélsőséges eszméik a ju­daizmus igazságát alkotják. Ez a legsúlyosabb. A kereszténység és a zsidóság nem ellenkezik egymással. Párhuzamosan haladnak.

A Szentszéknek előbb-utóbb el kellene ismernie Izrael Államot. A közvetlen hivatalos kapcsolatok lehetővé tennék a Vatikánnak, hogy hatékonyabb szerepet vállaljon a megbékéltetésben, az izraeli-palesz­tin dialógusban és a jeruzsálemi szent helyek különleges státusával kapcsolatos tárgyalásokban. A zsi­nat sok jót hozott a zsidóknak és a keresztényeknek. A Nostra aetate… nemcsak lemosta a zsidókról az is­tengyilkosság hátborzongató vádját, hanem kinyilvánította, hogy tovább­ra is megmaradtak Isten választott népének. A megfontolásnak ez a napja újabb lépés a két vallás kapcsolatainak normalizálódása felé.

(La Croix, 1990. január 18.)