Az izraeli ünnepek kettős jellege
Majdnem minden ünnep végén az izraeli rádió körülbelül így kezdi esti híreit: „Az ünnep napján a zsinagógák az egész országban imádkozok tízezreivel teltek meg. A Kineret partját, a vörös-tengeri Ejlatot, a Karmel vidékét a kirándulók tízezrei lepték el. Az esti órákban óriási forgalmi dugók keletkeztek a Tel-Aviv és környéke felé vezető országutakon.”
Mindenki a maga módján ünnepel. Az ünnepi programok különböző módjai is kifejezik a zsidó ünnepek majdnem mindegyikének (ez alól talán csak a Jóm Kippur kivétel) kettős jellegét. Ez a diaszpórában többnyire háttérbe szorul, Izraelben azonban mindmáig érvényesül. Földművelő nép lévén, az izraeli nép ünnepeinek nagy része eredetileg a földhöz, a természethez kötődött: a Ros Hasana (az Újév) időpontját például nyilvánvalóan az új mezőgazdasági év kezdete határozza meg: a Savuot a Tóra ünnepe, de másik nevén Chag Habikurim, vagyis az első új termés ünnepe; a sátoros ünnep, a Szűköt másik neve Chag Haaszif, vagyis a termés betakarításának ünnepe: amelyet Chag Hailanotnak (vagyis a Fák ünnepének) neveznek. Gyönyörű ünnep ez Izraelben: ezen a napon a diákok, de felnőttek is fákat ültetnek szerte az országban.
A diaszpórában nem lehetett szerepe az ünnepek mezőgazdasági jellegének. A diaszpórában élő zsidók igen ritkán foglalkoznak mezőgazdasággal. De még ha földművesek lennének is, az éghajlati eltolódások miatt, Európában (főleg Északkelet- Európában, a tömeges zsidó települések színhelyén) nem lehet betartani az izraeli mezőgazdasági ünnepek jellegét. Amikor Izraelben fákat ültetnek, Európában még hó borítja a tájat, amikor Izraelben érik a termés, Európában még szinte a tavaszi vetést sem fejezték be. Az ünnepek mezőgazdasági és természeti jellege a diaszpórában tehát szimbolikussá vált. Déligyümölcsöt ettek, hogy emlékezzenek, milyen is volt az, amikor a nép még saját hazájában élt és e gyümölcsfajtákat termesztette.
Izraelben viszont, az új mezőgazdasági településeken – érthetően megújult az ünnepek eredeti jellege. Ez egyébként egy tudatos elhatározás következménye is volt. A század elején az akkori Palesztinába települő zsidók arra törekedtek, hogy ősi és új hazájukban újra a régi alapokra helyezzék a zsidó nép szociális piramisát, vagyis hogy a zsidók úgy, mint a bibliai időkben, ismét a földművesek és a kétkezi dolgozók népévé váljanak. Ezért, főleg a 30-as években, tudatosan helyezték előtérbe az ünnepek mezőgazdasági jellegét. Savuot, vagyis Chag Habikurim ünnepén például az ország minden részéből a kibbucok tagjai első termésüket Jeruzsálembe hozták, ahol nagy ünnepségek közepette adták azt át az akkori zsidó társadalmi szervezetek vezetőinek.
Hasonló a helyzet a történelmi harcokat megörökítő ünnepeknél, mint például a húsvét, melynek másik neve Chag Hacherut, vagyis a szabadság ünnepe, a Purim és végül a Chanuka ünnepe is. Itt jegyzendő meg, hogy a diaszpórában bizonyos kétértelműség nyilvánult meg a történelmi eseményeket (vagy mondákat) megörökítő írásokkal szemben. A Makkabeusok könyve be sem került a Szentírásba. Eszter könyve is csak hosszú habozás után. Ennek oka valószínűleg a két könyv alapjában „világi” jellegében keresendő. Eszter könyvében például egyetlen esetben sincs említve Isten neve. (Ennek persze többféle magyarázata lehet. Az egyik szerint, Eszter könyvét – amely alapjában véve egy népmese – olyan körülmények között írták és terjesztették, amelyek megkövetelték a szerző(k)től, hogy öncenzúrát gyakoroljanak és kényszerűségből néha csupán célzásokkal elégedjenek meg.) Akárhogyan is volt, a diaszpórában teljesen érthetően előtérbe került a Chanuka, illetve a Purim ünnepéhez kapcsolódó csoda, míg a megújhodott izraeli társadalomban ugyancsak érthetően a felszabadító harc került a középpontba. Hiszen mit is kezdhettek volna a védtelen zsidók a diaszpórában a Makkabeusok harci hagyományával? Az új izraeli társadalom viszont nem volt hajlandó csodákra várni. Visszanyúlt a Makkabeusok harci hagyományához, a Chanuka másik nevéhez, Chag Haurimhoz (a Világosság ünnepéhez). Ezt az érzést és szándékoltan a legteljesebben máig is minden évben elhangzó népszerű dal fejezi ki.
„Csoda nem történt velünk,
Olajmécsest nem találtunk,
Magunk gyújtottuk meg a
fáklyákat
– és lőn világosság!”
Yehuda Lahav
Címkék:1990-12