Az intifáda hatása Izraelre

Emberséges eszközökkel nem küzdhető le

Az alábbi beszélgetést Johanen Merozzal, Izrael volt svájci nagykövetével folytatta a Nyugat-Németországban megjelenő Allgemeine Jüdische Wochenzeitung munkatársa.

Meroz úr, az Izrael megszáll­ta területeken immár három éve tart a palesztinok felkelése. Meddig képes elviselni ezt a konfliktust Izrael anélkül, hogy államának lényege veszélybe kerülne?

• Már negyven éve föl lehetett vetni a kérdést: Meddig képes Iz­rael hadiállapotban élni szomszé­daival, illetve meddig tudják fenn­tartani szomszédai a hadiállapotot Izraellel? És ha akkoriban időbecs­lést akartunk volna adni, azt mond­tuk volna: három-négy évig, öt évig. És ha eltekintünk az izraeli—egyip­tomi békétől, ami a közel-keleti fej­lődésnek talán a leginkább centrális ténye, úgy azt mondhatjuk, még mindig hadiállapotban vagyunk. Nem mintha kívánnánk, hanem mert ránk erőltetik.

• Egyáltalán miféle lehetőség nyílik a mostani helyzetben pár­beszédre?

• Azt hiszem, a dialógus lehető­sége igenis fennáll. A kérdés min­dig ugyanaz: kik a partnerek a dia­lógusban, illetve kik vesznek részt benne? Mi különbséget teszünk — és nem tegnap vagy tegnapelőtt óta — a palesztinok (vagyis a Területek lakosai) és Izrael között (Az már íz­lés dolga, hogy megszállott vagy iz­raeli igazgatás alatt álló területekről beszélünk-e.) A PFSZ-szel való tár­gyalást, párbeszédet visszautasítjuk.

• De hiszen az intifádát nyil­vánvalóan mégiscsak a PFSZ irányítja, és úgy látszik, Arafat vezetésével a PFSZ igenis meg­kaphatja a palesztinok többségé­nek a támogatását.

— Ez ma részben igaz. Az intifáda megindulása nemcsak Izrael szá­mára volt meglepetés, hanem ugyan­úgy a PFSZ és az arab államok szá­mára is. Gyakran figyelmen kívül hagyják, pedig tény, hogy az intifá­da eredetileg nem annyira Izrael ellen irányult, mint az arab világ teljes letargiája és apátiája ellen. A palesztinok — mármint a Területek palesztin lakosai — méltán érezték úgy, hogy az ammani arab csúcsta­lálkozó után az arab világ elhanya­golja őket és megfeledkezik róluk. Tulajdonképpen ez volt az intifáda politikai előidézője. Igaz, a PFSZ elég korán fölismerte, hogy hasznos vagy kényelmes, ha felugrik a moz­gásban levő vonatra, hogy erre meg­van a lehetősége. Én azonban úgy vélem, hogy az intifáda ma is első­sorban olyan önálló mozgalom vagy fejlemény, mely nem függ közvetle­nül a PFSZ-től, bár igaz, hogy a PFSZ alkalmilag támogatja, elsősor­ban terrorisztikus eszközökkel.

• Mármost nézzük, hogyan hat az intifáda az izraeli államra. A gazdasági helyzetet nem teszi éppen könnyebbé, az infláció ugyanis nekiiramodott, a fejlő­dés egyre bajosabb. Nem az volna az izraeli kormány érde­ke, hogy minél előbb véget ves­sen ennek az állapotnak? Nem sürgeti-e az idő?

— Az idő nem okvetlenül jelent annyira szorongató tényezőt, de két­ségtelen, hogy a kormánynak ez az időtől eltekintve is érdeke lenne. Az ön szavait talán csak egy pont­ban igazítanám ,ki. Azt mondta, hogy az infláció nekiiramodott. Ez legalábbis túlzás. Az infláció még mindig gyors, de jóval kisebb üte­mű, mint még nem is oly régen. És az intifáda gazdasági hatását nem­csak Izrael érzi meg, hanem leg­alább olyan mértékben a Területek lakossága is. És ne felejtse el, hogy az intifáda támogatása a Területe­ken és a palesztin világban azért javarészt egy bizonyos korosztályra szorítkozik, egy olyan korosztályra, mely igen gyakran figyelmen kívül hagy olyan megfontolásokat, hogy mi előnyös gazdaságilag, szociális vagy politikai tekintetben .Nem tar­tozom a „héják” közé, de nem hi­szem, hogy az intifáda a Területe­ken olyan mértékű támogatásban részesülne, mint amekkorát sok megfigyelő látni vél.

• Kívülről szemlélve tehát fő­leg a fiatalabb nemzedék fölke­lése az intifáda?

— Igen, ez minden bizonnyal így van. Körülményei sajátosak, de ta­lán összehasonlíthatók a világ más részein végbemenő némely fejlemé­nyeikkel. Az intifáda egyfajta nem­zedéki konfliktust is jelez, ez egé­szen biztos. Fölismerhető benne a tiltakozás, a lázadás a palesztin vi­lág elöregedett, megkövesedett veze­tő rétege ellen. Igen hangsúlyozot­tan vonatkozik ez Arafat úrra és küzdőtársaira, az ő szervezett köve­tőire is. Szilárd véleményem, hogy a felkelésben — vagy nevezzük akárhogyan — igen hangsúlyos a nemzedéki problematika is.

• Mármost az a mód, ahogyan az izraeli hadsereg ebben a konfliktusban fellép, egyre brutálisabbnak látszik, mégpedig a másik oldalról is. Voltaképpen mit jelent ez egy fiatal izraeli állampolgár részére? Nem za­varja-e meg a humanitárius ér­tékekbe vetett hitét, az ezeket szem előtt tartó hagyományos neveltetését? Végtére is épp a zsidóságban nagyon fontosak ezek az értékek.

— A tehertétel fennáll, ez igaz, és a fiatalabb izraelieknek természete­sen meg kell birkózniok vele, külö­nösen azoknak, akik naponta vagy hetenként szembesülnek ezzel a problémával. így van ez az én két fiammal is, akiknek minden évben elég bőven kijut ezekből a tapaszta­latokból. Mindamellett egy olyan, teljesen elvetendő eszközöket igény­be vevő mozgalmat, amilyen az in­tifáda, leküzdeni „humánus eszkö­zökkel” egyszerűen megvalósítha­tatlan. Ha valamit le kell küzdeni, amivel — és ez elismert — együtt élni nem lehet, akkor olyan eszkö­zökhöz kell folyamodni, amelyek ta­lán nem mindig a legelőkelőbbek, de megfelelnek a végcélnak és leg­alább reményt kínálnak arra, hogy ezt a végcélt a közvetlen célon túl­ menően el is lehet érni. Egészen bi­zonyos, hogy itt megterhelés nehe­zedik ránk. Sokat emlegetik a ha­gyományos zsidó humanizmust, de ennek megvan a másik oldala is. Csak azért, mert évszázadokon át embertelenül bántak velünk, nem lehet elvárni tőlünk, hogy minden mértéken felül humánusak legyünk. Aki ezt igényli, furcsa logikát kö­vet. Elsősorban arra van szükség, hogy szavatoljuk az Izraelben élők életét és biztonságát.

— Hogyan változott hát meg Iz­rael államának identitása fenn­állása 41. évében, azok között a körülmények között, amelyek­kel meg kell birkóznia?

— Nem hiszem, hogy alapvetően megváltozott. Külső körülmények hatására módosult. Ez magától ér­tetődik és elkerülhetetlen. Valóban, úgy vélem, hogy például az átlagos izraeli zsidó ma differenciáltabban viszonylik arab polgártársához, mint két, három vagy négy éve. Úgy gon­dolom, hogy ma kisebb a szorosabb együttélés lehetősége vagy valószí­nűsége, mint még viszonylag rövid idővel ezelőtt. Az átlagos izraeli számára, kiváltképp pedig a fiatal izraeli számára (hiszen a fiatalokat könnyebb is befolyásolni) már ne­héz feladat világosan különválasz­tani egymástól azokat, akikben min­dennapos élményei szerint ellensé­geit, ellenfeleit vagy támadóit kell látnia, azoktól, akik mindettől elte­kintve teljes nyugalomban élnek Izrael államában mint arab polgá­rok. És ez vonatkozik természetesen a Terület arab lakosságára is. A helyzet kétségkívül éleződött, ez ter­mészetesen mindkét oldalon érezhe­tő. De most Izraelről van szó, arról, hogyan hat ez az izraeli lakosságra. Mégis azt hiszem, hogy a fiatalok alapelvei, alapvető elképzelései és céljai egyáltalán nem változtak meg Izraelben, még akkor sem, ha a konkrét események kapcsán olykor olyasmit is meg kell tenniök, amit normális viszonyok között egyértel­műen elvetnének.

Az interjút készítette: Wolf Scheller