“Az emberek hajlamosak konform válaszokat adni” – interjú Kovács Andrással, a kutatás vezetőjével

„Az emberek hajlamosak konform válaszokat adni”Interjú Kovács Andrással, a kutatás vezetőjével

Kovács András szociológus, a magyar zsidóság háború utáni társadalomtörténe­tének egyik legjelentősebb kutatója, a té­ma egyik legismertebb szakembere itthon és külföldön. Kovács – többekkel együtt – kötődött a demokratikus ellenzékhez, az első szamizdat kiadvány (Marx a negyedik évtizedben) szerkesztője volt s több írása is megjelent a második nyilvánosság kü­lönböző orgánumaiban. A háború után felnőtt „elveszett nemzedékről” szóló el­ső tanulmánya a Párizsi Magyar Füzetek kiadásában jelent meg 1984-ben. „Ho­gyan tudtam meg, hogy zsidó vagyok?” cí­mű interjúválogatása, melyet Erős Ferenc­cel és Lévai Katalinnal együtt állított össze, a háború utáni asszimilációban fel­nőtt nemzedék zsidósággal való – gyakran groteszk, tragikomikus – szembesülését mutatja be. E generáció identitáskérdése­ivel számos magyar és idegen nyelvű ta­nulmányában foglalkozott. Első ízben végzett átfogó vizsgálatot a magyarországi antiszemitizmusról, melynek eredményei­ről egy könyvet és több tanulmányt irt. Most folyó kutatása, a mai magyarországi zsidóság részletes „feltérképezése” (mely­nek első gyorsjelentéséből idézünk rész­leteket) talán eddigi legnagyobb tudomá­nyos vállalkozása.

• Magyarország nem az első azon or­szágok sorában, ahol adatfelvétel készül a zsidó népességről. Milyen tanulságai vannak ezeknek a vizsgálatoknak? Ho­gyan lehet „bemérni” egy olyan közössé­get, amelyről sehol nincs nyilvántartás?

– Nagy különbség van az egyes orszá­gok között a tekintetben, hogy miként jut­hatunk el az alapsokasághoz, vagyis a tel­jes zsidó népességhez. Dél-Afrikában a hitközségi tagságot vették alapul, mivel – ha jól tudom – az ott élő zsidók, kevés ki­vétellel, mind tagjai a hitközségnek. Ar­gentínában, ahol nemrég zajlott az adatfelvétel, de az eredmények még nem is­mertek, hasonló a helyzet. Angliában már nehezebb dolguk volt a kutatóknak: ott a telefonkönyvben található zsidó nevek­ből vettek mintát, abból kiindulva, hogy itt a névváltoztatás kevésbé volt jellemző, mint más országokban. Ez esetben már jelentkeznek bizonyos problémák az adatfelvételnél. Az Egyesült Államokban a tíz évvel ezelőtti mintavételi eljárást ma már nem találták használhatónak, ami a most küszöbön álló vizsgálat vezetői kö­zött komoly vitákat okozott. Mindezzel együtt azonban a fent említett országok mindegyikében volt valamilyen definíció­ja az alapsokaságnak, nálunk semmilyen hasonló kiindulópont nem állt rendelkezésre. A hitközségi tagság csekély száma miatt erre nyilván nem alkalmas, a zsidó nevek alapján szintén nem lehet elindul­ni: nem volt semmilyen objektív kiinduló­pontunk. (Hasonló gondokkal kellett szembenézni Ukrajnában is, ahol szintén most folyik adatfelvétel a zsidó közösség­ről.) Ezért kellett olyan mintavételi eljárá­sokat alkalmazni, amelyek magukban rej­tik a torzulás lehetőségét.

• Mennyit torzíthat ez a minta?

– Úgy vélem, mivel több, mint kétezer interjú készült, elegendő adat áll rendel­kezésre, hogy minden jellegzetes zsidó csoportról kielégítő jellemzést adhas­sunk. A torzulás ezeknek a csoportoknak az egymáshoz viszonyított arányában je­lentkezhet. Mintánkban a zsidósághoz jobban kötődő, valamint – feltehetőleg – a magasabb státusú rétegek aránya na­gyobb, mint az egész zsidó népességben. Ezeket azonban lehet majd korrigálni. Az adatokból pontosan kiderül, hogy mik azok az identitáshordozó – tradicionális vagy nem tradicionális – motívumok, amelyek révén az emberek kötődnek a zsidósághoz. Ezeknek a hierarchiája pon­tosan megjelenik a válaszokban: a kóser étel fogyasztása a legkevésbé jellemző, a zsidó temetkezés fordul elő a leggyakrab­ban. A gyerekkori család és a kérdezett jelenlegi családjának összevetéséből vilá­gosan látszik a tradíció visszaszorulása egyik generációtól a másikig. Jól össze­vethető tehát a különböző identitáste­remtő tényezők súlya, a nemzedékek, sőt még az egyes korosztályok viszonya is a hagyományhoz. Nagyon jól kirajzolódnak tehát a trendek. Hogy a számok abszolút értéke mennyire áll közel a valósághoz, ott már jogos a kétely: úgy vélem, itt a va­lóságban mutatkozó maximummal vagy annál is magasabb értékkel van dolgunk. A számok értékelésénél tudni kell, hogy inkább a zsidósághoz jobban kötődő rétegek javára torzít.

• De honnan tudjuk meg azt, hogy mennyire? Zsidó körökben elfogadott becslés szerint az állítólagos nyolcvane­zer magyar zsidóból talán tízezer kötődik bármiképpen a zsidó közösséghez – ha másképp nem, hát úgy, hogy évente egy­szer elmegy a hanukabálra. A felvétel ada­tai szerint viszont a kérdezettek 55 száza­léka jár vagy járt zsidó hittanra, 23 száza­lékuk ismeri jól a héber ábécét, a 18-25 év közötti korosztálynak pedig 42 száza­léka (!) tagja valamilyen zsidó ifjúsági szervezetnek. Személyes tapasztalataim alapján ezek az adatok nem a közösség­hez tartozás magas arányát bizonyítják, hanem inkább azt, hogy a mintában túl­reprezentált a közösséghez kötődő réteg.

• A mi kérdezetteink egyharmada mond­ja, hogy megtartja a Jom Kipurt. Mivel a kérdés a szőkébb családra vonatkozott, az is igen válasznak tekintendő, ha a feleség böjtölt az elmúlt években. Tudni kell azt is, mi a sajátsága az ilyen szociológiai felvéte­leknek: a kérdezési helyzetben az embe­rek hajlamosak konform válaszokat adni, jelen esetben olyanokat, amelyek a zsidó­sághoz való kötődésüket mutatják. Hiszen például a közreműködésre való felkérést is a hitközségtől kapták.

• De hogyan lehet később ezt a torzí­tást kiküszöbölni?

• Az adatok alaposabb vizsgálata során többé-kevésbé körülhatárolható csopor­tokat látunk, amelyekről megmondható, mennyire jellemző rájuk a tradícióhoz va­ló kötődés. Biztosan számíthatunk bizo­nyos magatartásformák együttjárására is. Ezek alapján tudjuk majd korrigálni a va­lóságtól elrugaszkodottnak tűnő arányo­kat. Teljesen kiküszöbölni azonban nem tudjuk ezeket – és ez így van minden szo­ciológiai felmérésnél.

• Választ kapunk majd arra a kérdésre, hogy valójában mennyi is ma a magyaror­szági zsidóság létszáma?

• Stark Tamás történész a rendelkezés­re álló összes statisztikából és egyéb ada­tokból készített egy részletes becslést a mai magyar zsidóság létszámáról. Ez a mi adatfelvételünktől független kutatás, de a mi kutatásunkat összefoglaló kötetben szerepelni fog.

(g.j.)