Az első érettségi a Mszoret Avot Amerikai Alapítványi Iskolában

Ötvenen érettségiznek. (Hárman csak sikeres osztályvizsga után próbálkozhat­nak ősszel az érettségivel.) Két csoport­ban 29 lány tanult, a 24 fiút befogadó osztály sem zsúfolt, mindhárom ideális létszám a tanításra. A tudásuk? – „Csak ezen legyünk túl – esdekel egy tanár az égre nézve az alattuk járók már szor­galmasabbak…” Lehet, hogy ez az igaz­ság, bár beszélgetés közben intelligen­sek, többen kitűnően tudnak angolul (igaz, nem itt sajátították el), nem szólva arról, hogy a lányok bájosak, a fiúk meg­hatnak kipaviselésükkel, reggelenkénti imádkozásukkal. A hiányosság oka, hogy az iskola szervezésekor szükség volt minden jelentkezőre, ám nem mindegyiküket a vallásosság, a zsidó szellem vonzotta, hanem a kényszer, mert gyenge bizonyítvánnyal máshová nem vették volna fel őket. Későbbi fel­készítésüket az is nehezítette, hogy az oktatásnak, bár a magyar tantervekre épül, mégis sajátos a tematikája, az pe­dig kísérletezéssel járt, s a pedagógusok cserélődésével. S bár nagy értéket jelen­tenek az izraeli, USA-beli, kanadai taná­rok órái, ők magukkal hozták hazájuk la­zább iskolafegyelmét. A Wesselényi ut­cában nincs dolgozatírás vagy felelés előtti drukk, nem égnek lázban az egye­temi felvételi előtt. Számukra „csak” öt év boldogság jutott, mint azt a Szombat tesztlapjára írták.

Jó alap az élethez

Ötven egyénnel-egyéniséggel nem le­het egyszerre meghitten beszélgetni, az érettségi előtti hetekben pedig idejük, kedvük sincs hozzá. Maradt tehát a rideg papíron feltett 32 kérdés. Azt is nehezen juttattam el hozzájuk, s mindössze 22 lánytól és 13 fiútól kaptam választ. Ez a mennyiség azonban elég ahhoz, hogy az érettségiző közösség egészére vonatkozó megállapításokat szűrjünk le. A kér­dések három témakört foglaltak maguk­ba: az egyik kapcsán iskolájukról mond­ták el véleményüket, a másik a jövő­jüket faggatta, a harmadik pedig a zsi­dósághoz való kapcsolódásukra volt kí­váncsi.

Az iskoláról hat kérdést tettem fel, el­sőként, „bemelegítésként” a félévi bizo­nyítványukról érdeklődtem. A nem túl szigorú osztályozás ellenére csupán 7 lány és 2 fiú átlaga haladta meg a né­gyest, a gyengébb nembeliek közül ugyancsak 7, és csak 1 srác kapott jót. Egy kislány a kérdésre, „Félévi bizonyít­ványod milyen volt?” mindössze egy szót írt Volt!, ugyanakkor 5 fiú „elfelej­tett” erre reagálni.

E jegyeket olvasva meghökkentő az önbizalmuk, vagy talán nem ismerik a felsőfokú intézetek felvételi követelményeit. Szakmát mindössze hárman akar­nak tanulni, egy állást vállal, hárman be­kapcsolódnak szüleik vállalkozásába, huszonnyolcán pedig egyetemre, főisko­lára jelentkeztek. Igaz, ebben segíti őket, hogy ősszel az alma mater épüle­tében megnyílik a tatabányai Modem Üz­leti Tudományok Főiskolájának buda­pesti tagozata, ahol speciális tárgyak, például zsidó jogtörténet, Izrael Állam jogrendszere is szerepelnek, és ahová jó eséllyel készülhetnek. Haraszti György igazgató szerint az 53 érettségizőből 15 ott fog tanulni, több olyan is, aki más in­tézménybe pályázott. Egyébként a sok­féle fakultás között egy lány a Rabbikép­ző Pedagógiumába készül, ketten pedig Izraelbe.

Hogyan vélekednek az elmúlt évek­ről? Más, szigorúbb iskolában többet ta­nultál volna? – tudakoltam. Nyilván, hogy áthárítsák mulasztásaik felelőssé­gét, 17 lány és 9 fiú szerint a kemé­nyebb számonkérés erőfeszítésre sar­kallta volna, csupán hatan ismerték be, hogy ők máshol sem lettek volna szor­galmasak. Közel hasonló arányban vélik úgy, hogy más iskolából több esélyük lenne a továbbtanulásra. Mégsem mond ellent az előző két válasznak az a harma­dik, amelyben a diákok többsége azt vallja, hogy ez mégis jobb útravalót adott nekik az élethez, mint egy szigorú, de más szellemű iskola.

E témakörhöz sorolom, mert a Wesse­lényi utcai hétköznapoknak és ünnepek­nek is szerepük volt a következő válasz­ban, amelyet e kérdésre adtak: „Ka­maszkorod boldog volt? Jó volt? Rossz volt?” Harmincan az elsőre voksoltak (egyikük ugyan hozzátette: „néha rossz­nak éreztem”), és 5 „csak” jónak mond­ta az elmúlt éveket. Biztosan ehhez más tényezők is hozzájárultak, mégsem kell ennél hangzatosabb dicséret egy tantes­tületnek, nagyobb öröm a szülőknek.

Milyen és hol lesz a holnap?

Az érettségi utáni terveiken kívül még két kérdés firtatta jövőjüket: Hol szeret­nél felnőttként élni? Magyarországon, Izraelben vagy egy gazdag országban? Mindkét nemből egyaránt hatan akarnak szülőföldjükön maradni, Izraelbe ketten vágynak, nyolcan pedig Magyarországot és Izraelt egyaránt elképzelhetőnek tart­ják jövendő otthonuknak. (Egyikük meg is jegyezte: egy kicsit itt, egy kicsit ott…) Gazdag országban hárman akarnak élni, ugyancsak hárman egy nyugati államban vagy Magyarországon. Heten nem tud­ják, hova viszi őket sorsuk.

(Két évvel ezelőtt az Anna Frank Gim­názium IV. B osztályában érettségizők­nek is részben hasonló kérdéseket tet­tem fel. A válaszolók kétharmada ra­gaszkodott Magyarországhoz. A mostani kisebb arányt bizonyára a romló életszínvonal okozza.)

„Egzisztenciát teremteni, lakáshoz jut­ni neked nehezebb vagy könnyebb lesz, mint szüleidnek?” A válaszolók lényeges eltérést mutatnak nemek szerint. A fiúk jóval nagyobb arányban pesszimisták. Ennek oka lehet politikai tájékozottsá­guk, a már most megérzett családfői fele­lősség, vagy egyszerűen az, hogy közöt­tük kevesebb a jómódú, nem számíthat szülőktől lakásra és más támogatásra.

Zsidónak lenni…

E témakörön belül először gyökerei­ket kutattam. Mielőtt ebbe az iskolába került, a lányok háromnegyede, a fiúk fele sohasem vett részt vallási szertartá­son, még kevesebb az olyan, akinek csa­ládjából, környezetéből valaki zsidó szervezetben tevékenykedett. „Vallásos lettél?” Lehet, hogy sokaknak csalódást okoz, egyeseknek fáj, mégis igaz: az ateista világban születetteket, akik a val­lás iránt közömbös környezetben esz­méltek, az iskola alapvetően nem vál­toztathatta meg – a kérdésre mindegyi­kük negatív választ adott! Hárman ezt ugyan egy részbennel enyhítették, egy kislány pedig szinte mentegetőzve a nemje mellé írta: De azért hiszek…

Hasonlóan nyilatkoztak a kasrut előírá­sainak betartásáról. Ezek ellenére min­denképpen az elmúlt öt év tanításának és nevelésének köszönhető, hogy mind a harmincötén úgy érzik, hogy nagy ün­nepeken Isten házában a helyük. Kéthar­maduk azt is ígéri, hogy részt vesz majd a zsidó közéletben. (Az Anna Frankosok közül erre csak egy mondott igent.)

A zsidó szervezetekben egyre feltű­nőbb a vallásgyakorlásban és a hagyo­mányok ismeretében jártas „káder” hiá­nya, a fiataloknak pedig nem is jut hely a két legnépesebb zsidó szervezet, a hit­község és a MAZSIKE vezetésében. Mi­lyen jó lenne közülük néhányat meg­nyerni, akik élethivatásként választanák kezdetben a zsidó közösség dolgainak intézését, később talán irányítását. Ez megvalósítható, mert 12 lánynak és 5 fiúnak van ehhez kedve.

„Mi tesz zsidóvá? A vallásosság a zsi­dó néphez tartozás, a kettő együtt.” Pon­tosan azonos arányban, a lányoknak, a fiúknak is kétharmada kritériumnak a származást nevezte meg, míg a többiek a harmadik pontra voksoltak. „Házasod­nál nem zsidóval?” Az Anna Frankosok válaszairól annak idején a következőket írtam: Határozottan csak egy diák hárítot­ta el ennek lehetőségét egy másik tanu­ló szerint „lehetséges, de nem valószí­nű”, míg a többiek igent mondtak. Ketten kommentálták is: „nem vallása sze­rint választom majd meg páromat”, „Szerelemben nem számít a másik vallása…”

A Wesselényi utcaiak másként véle­kednek. Kétharmaduk ezt a lehetőséget elutasította. Tették ezt jóval nagyobb arányban a lányok. Ketten „enged­ményt” tettek: „nem szívesen, de talán”, „esetleg, de nem valószínű”. 3 lány és 7 fiú igent mondott.

És ne keressük, mert úgysem találjuk meg rá a biztos választ – bizonyára sze­repe van benne a családnak, a felébredt zsidó öntudatnak, az iskolának -, hogy 94,3 százalékuk semmilyen okból nem hagyná el vallását.

A két év előtti riportomat e suta mon­datokkal fejeztem be: Ifjú hölgyeim és úrfíak! Teljesüljön minden vágyatok, le­gyetek erősek a kudarcban is, legyetek elégedettek, maradjatok meg zsidónak! Ezeket kívánom most is az érettségizőknek.

***

A vészkorszak előtt Budapesten két­százezer zsidó élt, és egyetlen zsidó gim­náziumban tanultak a fiatalok. 1995-ben három iskola működik. A Mszoret Avotban ősszel tizenheten kezdik az ál­talános első osztályát. Tizenkét év múl­va hányan lesznek?