Az „elődök”

A Bécs-Berlin expresszvonaton beszédbe elegyedtem egy osztrák úrral, aki hazája siralmas állapotáról beszélt nekem: az intézményesített korrupció­ról, az egymást érő botrányokról, a mindent elborító rothadásról és, mint­ha mindez nem lenne elég, az Európa Parlament ausztriai képviselő-választá­sáról, amely Jörg Haider idegengyűlölő Szabadság Pártjának győzelmét hozta.

Ezen a ponton került szóba Peter Sichrovsky, a zsidó író, akinek két köny­ve hosszú ideig beszédtéma volt a né­metajkú országokban. Sichrovsky alap­vetően liberális beállítottságát egészen ez év szeptemberéig senki sem vonta kétségbe; ekkor egy váratlan fordulattal bejelentette, hogy a Szabadság Párt szí­neiben indul az Európa Parlament kép­viselői mandátumáért. Hogyan lehetsé­ges, kérdeztem én, hogy az az ember, akinek szülei csodával határos módon túlélték a holocaustot, egy olyan ember szövetségese lett, aki Hitler szociálpoli­tikáját szokta dicsérni?

Beszélgetőtársam vállat vont. Ez a valószínűtlen szövetség megdöbben­tette az osztrák politikai életet. Az oszt­rákok kedvelték Bruno Kreiskyt, a zsi­dó származású kancellárt, aki akkor vi­szonyult hűvösen Izraelhez és támogat­ta a PFSZ-t, amikor ez még kevéssé volt divatban; ám ez valami egészen más szintű bizarrság. – Lehet, hogy pénzszű­kében van – mondta. – Úgy hírlik, mos­tanában nem megy valami jól neki.

Hangosan tűnődtem e valószínűtlenség lehetséges előzményein. Az Oszt­rák-Magyar Monarchiában végtére is ki­mutatható a zsidók által hirdetett anti­szemitizmus hagyománya, amely az itt élő zsidók ellentmondásos emancipá­ciójából és asszimilációjából, valamint a soknemzetiségűség klausztrofóbiájából táplálkozott. Karl Kraus, a tehetsé­ges író, élete tekintélyes hányadát azzal töltötte, hogy Herzlt ócsárolta olyan sza­vakkal, melyet kevés antiszemita enge­dett volna meg magának. Wittgenstein és Kafka is kivette részét a zsidó öngyű­lölet rituáléjából. Kevés antiszemita szárnyalta túl Otto Weininger tirádáit, aki 23 éves korában agyonlőtte magát, de előbb még kidolgozta a férfi és női szexualitás bonyolult elméletét, amely­ben elítélte a „zsidó esszenciát”.

Válaszként osztrák útitársam átnyúj­tott egy könyvet, mely nemrég jelent meg egy fiatal német történész, Brigitte Hamann tollából. A könyv (Hitlers Wien – Bécs Hitler alatt) gondosan re­konstruálja azt a kulturális és politikai légkört, amely a holocaust mérnökét nemzette, s egyúttal bepillantást nyújt a kor zsidó antiszemitizmusába. Ha­mann kimutatja, hogy Weininger elmé­letei hogyan hatottak s alakították Hit­ler gondolatvilágát. (Hitler egyébként Weininger öngyilkosságát a zsidó kór igazságára való rádöbbenés logikus kö­vetkezményének tekintette.)

E tekintetben kevéssé ismert Arthur Trebitsch, aki formálisan is eltépte a bécsi zsidó közösséghez fűződő kötelé­keit, és nyilvános előadásokat tartott, pl. „Németország és Cion” címmel, melyben kifejtette, hogy a zsidók élős­ködők a magasabb rendű fajok „gazda­testén”. Az 1920-as évek elején Tre­bitsch találkozott Hitlerrel, aki ennek az egy zsidónak komoly csodálója volt, és még azt is fontolgatta, hogy e kiváló an­tiszemitát kinevezi a formálódó náci párt valamely ideológiai posztjára.

Trebitsch az elsők között adott pénzt a náci pártnak; s míg a nácik boldogan elfogadták pénzét és ötleteit, a háta mögött gúnyolták.

Sokak félelmével ellentétben a Szabad­ság Párt nem a nácizmus reinkarnációja és Haider sem tekinthető afféle modem Hitlernek. Ennek ellenére a történelmi múlt fel-feltünedezik. Haider boldogan ölelte keblére Sichrovskyt, bizonyítandó a Szabadság Párt nyitottságát; a párt különféle funkcionáriusai azonban antisze­mita „bemondásokkal” élcelődnek rajta. A maga részéről Sichrovsky lépten-nyomon azt bizonygatja, hogy a származás nem feltétlenül határozza meg a politikai preferenciákat, miközben olyanokkal kö­tött politikai szövetséget, akik számára a számlázás igencsak döntő fontosságú.

1899-ben Karl Kraus a Fackel c. lap­ban megjegyezte, hogy „vannak olyan zsidók, akik világosan felismerik … éle­tük bizonyos véletlenszerű elemeit, melyeket elvetnek kulturális előrelépé­sük érdekében, s napjainkban már le­het hallani zsidó antiszemitákról és an­tiszemita zsidókról”. A történelem, úgy tűnik, még korántsem ért véget.

A Forward 1996. november 15-i számában megjelent riport alapján