Az egykori jelen

(Piotr Szewc: Pusztulás. JAK – Jelen­kor műfordítói füzetek, Budapest-Pécs 1994., 105 oldal. Ára: 220 Ft)

AZ UTÓBBI IDŐK legcsodála­tosabb olvasmánya számomra ez a vékonyka, alig százoldalas kis könyv volt, Piotr Szewc egyetlen, nyomtatásban megjelent regénye. A lengyel kritikusok a tavalyi bemu­tatkozás után Proustot, Bruno Schultzot emlegették, mint elődöket az időfelbon­tás technikájában, ezzel határtalan bi­zalmat szavaztak a szerzőnek. Hogy mennyire pontos az értékelés, arról Pál- falvi János gyönyörűséges magyar fordítása által most magunk is meg­győződhetünk.

Szewc úgy fényképezi végig szub­jektív érzelemkamerájával az 1934-es lengyel zsidó kisvárost, hogy sem cse­lekménnyel, sem párbeszéddel nem te­szi epikussá. Mégis, az első mondattól az utolsóig – a kettő egyébként ugyanaz – feszült atmoszférát teremt. A folya­matos jelen, pontosabban egy teljes nap, hajnaltól a sötétség beálltáig, valójában múlt idő, mivel jó fél évszá­zada nemcsak ez, de más hasonló város­kák és lakóik sincsenek, a holocaust letörölte a föld színéről hagyományai­val, életmódjával, emlékeivel együtt.

A város egy napja azonban erőteljes valóság. Sőt még valamiféle – ha nem is túl messze tekintő – jövőt is ér­zékelünk a minuciózusán kimunkált és felnagyított részletekben. De ugyanúgy hordozzák a beláthatatlan tragédiát is, mint az utcákon valószerűtlenül végig­táncoló haszid társaság, ahogyan alko­nyaikor csöndben eltűnik a temető héber feliratú sírkövei alatt. Vagy az érett meggy vér-leve, amint rácsöpög a fa alatt szunyókáló rendőrre.

A regény kulcsát egy álomban kell keresnünk: az ügyvéd úr mint kisfiú szörnyű látomása a vérben fürdő, gyil­koló kutyafalkáról egy előrevetített fasizmus-vízió. Önmagában szürreális, de talán éppen ezért szinte szó szerint bekövetkezett. Ez a regény egy ellen­vízióval védekezik a két lebegtetett idősík, az ábrázolt és a visszatekintő jelene közötti katasztrófa ellen.

Létrehozza azt az álmot, amely sze­rint a pusztulás nem történt meg, az egykori jelen egybefolyik a mával.