“Az egyházak felső vezetése maga volt az ügynökség”

2007. július 26. “Minden párt érintett az ügynökügyekben” – Kósa András interjúja Ungváry Krisztiánnal

	Ungváry Krisztián

A pártokban máig ott ülnek az ügynökmúlt érintettjei, azok is, akiket beszerveztek, és azok is, akik a szálakat mozgatták, valamilyen mértékben minden politikai erőt érint a kérdés – mondja lapunknak adott interjújában Ungváry Krisztián történész. A titkosszolgálati iratok átadását felülvizsgálni hivatott bizottság tagja szerint az ügynökjelentések megrendelői közül máig sokan aktívan politizálnak, az egyházak felső vezetése pedig “maga volt az ügynökség”.

  – Hány embert érinthet érzékenyen a politikai elitből, ha a jelenleginél szélesebb betekintés nyílik az ügynökaktákba?

Nincs olyan politikai erő, amelyet nem érintene valahogyan. De nem is az a legfontosabb, hogy ügynök volt-e XY, vagy nem. Számszerűleg ez nem érint sok embert, bár a társadalom krémjéből nagy nevek kerülhetnek még elő. De sokkal érdekesebb a belügyminisztérium és az ezt irányító állampárt működése. Ha ezt megismerjük, akkor ítélhetjük meg igazán, hogy Kádár János valóban szociáldemokrata lelkületű volt-e, mint ahogy most mondják.

Fel kell tárni, hogyan működött belülről a fridzsider-szocializmus, mit keresett itt Carlos, hogy álltak az erdélyi magyarokhoz és hogy az MSZMP hogyan szervezte egy társadalom elbutítását és terrorizálását. Erről kell beszélni, és nyilván az ügynökügyeket sem kell elhallgatni. De utóbbi egy internetre tett listával tíz másodperc alatt elérhető. Ez csak az első lépés.

Tovább foglalkoztatott ügynökök

 – Az állampárt működéséről mennyit tudni? Éppen Horn Gyula ki nem tüntetése kapcsán írt egy cikket a Népszabadságba, ez alapján nekem úgy tűnik, elég sokat.

 – Sok mindent lehet tudni. Például arról, hogyan irányította a párt a Belügyminisztériumot (BM). Érdekes módon a BM pártszervezetei közül egy van, amelyről egyetlen oldal dokumentumot nem adtak át a levéltárnak, ez a hírszerzésé. Könnyen lehet, hogy azért, mert az új szolgálat egy az egyben átvette a pártszervezetet. De ha ezt megnéznénk, többet tudnánk arról is, hogy az állítólag politikasemleges magyar hírszerzés hogyan szervezett lejárató akciókat az Egyesült Államokban, hogyan terjesztett rágalmakat a NATO-ról, vagy a Szabad Európa Rádióról, tehát a jelenlegi szövetségeseinkről.

 – A pártállam titkosszolgálatainak tevékenysége fokozódott a rendszerváltás idején?

 – Erről kevés információnk van. Az biztos, hogy a hálózati személyek zöme a rendszerváltás közeledtével jelezte, hogy szeretne tovább dolgozni.

 – Vagyis nem a “profi” ügynökök, hanem a beszervezettek akartak önként tovább jelenteni?

 – Igen. Horváth József csoportfőnök 1989 decemberi jelentésében kitér arra, hogy a hálózati személyek egy része “elbizonytalanodott”, de zömük továbbra is szeretne dolgozni. Azok az emberek, akik 5-10-20 éven keresztül jártak egy úgynevezett konspiratív lakásra a tartótisztükkel találkozni, csüngtek ezen a munkán. Ezzel párhuzamosan a nyugat elleni hírszerzés 1987-88-tól érezhetően csökkent, erősítették viszont a “nem baráti” szocialista országok elleni hírszerzést. Elsősorban Romániára gondolok, ahonnan ekkor már tömegesen menekülnek a magyarok.

 – A beszervezettek közül hányan vettek részt önként a munkában, hányan anyagi érdekből, és hányan zsarolás hatására?

 – Papíron a beszervezettek több mint kilencven százaléka önként vállalta a munkát, és egy csekély hányaduk kapott anyagi térítést. De hogy egy diktatúrában mit csinálnak önként, azt nehéz eldönteni. Ha valakit megfogtak a határon tíz pár nejlonharisnyával, elbeszélgettek vele, és azt mondták neki, hogy “szeretnénk magával együtt dolgozni”. Ha az illető igent mond, formailag önkéntes, miközben volt presszió. Valamilyen nyomást mindenki át kellett, hogy éljen, másrészt a legvadabb rákosista időkben is voltak, nem is kevesen, akik azt mondták, hogy nem.

 – Próbáljuk meg számszerűsíteni.

 – Jó. 1956-89 között több mint 170 ezer “B” dosszié keletkezett, vagyis ennyi embert szerveztek be. Egy évben viszont sosem volt több tízezer ügynöknél – vagyis elég komoly lehetett a fluktuáció. Minden második beszervezési kísérlet szinte azonnali kudarccal végződött. Az illető aláírta ugyan a nyilatkozatot, kapott fedőnevet, de a második találkozóra már nem ment el, vagy azt mondta a tartótisztnek, hogy elmondta a feleségének stb.

Ennél is több, amikor a beszervezők maguk állnak el végül szándékuktól, mert nem ítélik megbízhatónak a jelöltet. Tehát jó, ha minden ötödik tanulmányozott személyből egy bevált, és ő is átlagban legfeljebb egy-három évig dolgozott. Vagyis a társadalom többsége mindig is tudott nemet mondani. Akik nem, azok is különböző módon reagáltak – egy név puszta bedobása a köztudatba ezért nem mond semmit.

 – A kilencvenes évek elejének vad privatizációjához volt bármilyen köze a titkosszolgálatoknak?

 – Erről nem tudok. De a titkosszolgálatok kezeltek pénzeket, nem is keveset. Ilyen a bécsi CW bank ügye, mely a Magyar Nemzeti Bank leányvállalata volt, és egy csomó SZT-tiszt ült a vezetésében. Ezen keresztül több kínos ügyletet finanszíroztak, és a bank a Német Szocialista Egységpárt pénzeiből is kezelt egy nagyobb összeget. Emiatt a szövetségi kormány nyomozott is.

Emellett részben az NDK, részben a Szovjetunió felé mozgatott pénzeknek sajátos az útja. Magyarország a Varsói Szerződés tagállamaként “testvéri segítségnyújtásban” részesítette a különböző fejlődő országok “haladó” mozgalmait – vagyis áttételesen részben terrorizmust is finanszírozott. De ezek a pénzek ’88-89 körül kezdtek okafogyottá válni, és nem lehet átlátni, hogy mi honnan hová vándorolt. És persze itt volt – és máig létezik – a fegyverkereskedelem. De ezzel még nem foglalkozott senki.

 – Az újonnan alakult pártokba mennyire épültek be az ügynökök?

Mindegyikbe beépültek, leginkább a történelmi pártokba, mint a KDNP, a szociáldemokrata és a kisgazda párt. Csak egy példa a nagyságrendre: Nagy Imre újratemetésén több mint kétszáz ügynököt mozgattak – ezek valamennyien az újonnan szerveződő mozgalmak tagjai voltak már. De kulcsfontosságú helyekre nem nagyon sikerültek ezek a beépülések. Az SZDSZ vagy az MDF vezetésébe nem nagyon került be ügynök. Volt mondjuk Solt Ottilia vagy Antall József körül egy-egy, de a legtöbbjük periférián mozgott. Az MDF-nél tudható, hogy a kerületi elnöki szint volt a legmagasabb pozíció. Voltak persze emellett az egyházak, de ott a vezetés maga volt az ügynökség, nem véletlen, hogy részt sem vettek a rendszerváltásban.

Az “áruló Vatikán”

 – Különben is konkordátumot kötöttek Kádárral.

 – Az egyház szinte a világon mindenütt a fennálló rendet támogatja – Európában a jelenlegi időszaktól eltekintve kivétel talán a lengyel katolikus egyház. De a magyar katolikusoknál ez nem így volt, és a Vatikán sem akarta, hogy így legyen. A magyar egyházi vezetőknek a Vatikán mindig azt tolmácsolta, hogy a Kádár-rendszer milyen szép, milyen jó, mekkora itt a vallásszabadság. Hogy ezek után Paskai László nem verte az asztalt, érthető.

A magyar egyházi vezetőket elárulta a Vatikán már azzal, hogy lemondatták Mindszenty Józsefet, és ez az állapot 1989-ig tartott. A református egyházak jobb helyzetben lehettek volna, hiszen nem volt ilyen külső erő, de ott az ügynökbeépülések tették meg a hatásukat. Ma már bárki bárhogy ítéli meg Tőkés László tevékenységét, ő Romániában az életét tette kockára, az ő hősiessége robbantotta ki a forradalmat.

 – Az azért összeesküvés-elmélet, hogy az ügynökök irányították a rendszerváltást.

 – A rendszerváltást az MSZMP irányította egészen 1989 novemberéig, de nem ügynökeivel, hanem politikusaival. Ebbe az ellenzéki kerekasztal csekély mértékben tudott beleszólni, nem ők szabták meg, mi történik. A talaj az állampárt alól lassan csúszott ki, éppen azért, mert a vezetők nálunk ismerték fel a leghamarabb, hogy a szocialista rendszer menthetetlen, és a politikai túlélés miatt maguknak kell lebontani. Az ellenzék egyszerűen nem rendelkezett kellő súllyal ahhoz, hogy a szolgálatok beépülése sokat osszon vagy szorozzon.

 – Kik voltak a megbízók?

 – Kezdjük legfelül. A párt élén a Politikai Bizottság és Kádár János állt. A pártközpontban több osztály is létezett – ezek vezetői miniszterhelyettesi rangban álltak, de utasíthattak tényleges miniszterhelyetteseket. A legfontosabb osztályok az Agitációs és Propaganda Osztály; az Adminisztratív Osztály; a Párt és Tömegszervezetek Osztálya; valamint a Tudományos, Kulturális és Közoktatási Osztály, amelyik a cenzúrát végezte.

Ezek akkora hatalommal rendelkeztek, hogy ma már el sem tudjuk képzelni. A megyei párttitkárok szintén utasíthatták a belügyet – fordítva nem működött a dolog. Mellettük léteztek az instruktorok, akik a párt központi vonalát tolmácsolták a megyék felé. Ők talán még a párttitkároknál is nagyobb urak voltak. És csak ezek után jön mondjuk egy megyei rendőrfőkapitány.

 – A mai aktív politikusok között hány “megrendelő” van?

 – Sok. Persze az életrajzukban sokszor nincs erre utalás. Például Tóth András (MSZP-képviselő, korábbi titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár – a szerk.) az adminisztratív osztály utolsó vezetője volt. Ő erről azt írja, hogy “ifjúsági és sportkérdésekkel” foglalkozott ezen az osztályon. Utánanéztem, az állambiztonsági értekezleteken szerintem nem ezek lehettek a fő témák. Kecskére bízták a káposztát. Azt az embert nevezték ki a szolgálatok élére, aki a demokratikus folyamat manipulálásának fő eszköze volt. Elképesztő.

 – Mennyiben felelősek a titkosszolgálatok azért, hogy máig nem rendeződött ez a kérdés, szinte nálunk egyedül a rendszerváltó országok közül?

 – Megértem, hogy a szolgálatok nem akarják saját munkatársaik ügyeit kiteregetni. De a szolgálatok mindig a politika eszközei, méghozzá nagyon szolgálatkész eszközei – ennyiben nem is alaptalan, hogy átvették őket a rendszerváltás után. Hiszen mindent megcsináltak, amit kértek tőlük. Ma is, látható ez az elmúlt évek botrányaiból. Például amikor egy képviselő a lánya barátját figyeltette meg velük, de mindenki emlékszik a Mucuska-ügyre, vagy itt az Egy-Másért Alapítványé. A politika masszívan használja a szolgálatokat és kézivezérli őket. A pártok szabotálták el a múlt megismerését eddig, mégpedig azért, mert mindegyikük tele van érintettel, és ezzel nem akarnak szembesülni.

 – Az előző iratátadó bizottság munkája nem volt teljes. Mi a garancia arra, hogy most nem titkolnak el önök elől iratokat?

 – Erre nincs garancia, de szerintem, ha azt a Kenedi Jánost nevezik ki a bizottság élére, akit az állambiztonság évtizedekig üldözött (azok az urak, akik az iratokat ma is kezelik, régi ismerősként üdvözölhetik majd), akkor nagyon meglepne, ha menet közben kiderülne, hogy mégsem lehet teljes a munkánk. Ekkora politikai öngólt nem feltételezek a döntéshozóktól.

(Forrás: Hírszerző)