Az asszimiláció halálos ölelése

Lapunkban helyet adtunk az asszimiláció-pártiak, az önkorlátozók véleményének is, mert reméljük, hogy a nyílt vita segít tisztázni, hol van hiba a kréta körül. A Szombat 1990 2. számában jelenít meg például Kőbányai János írása, amelyben az ellen tiltakozik, hogy az Egyesület politikai téren időnként hallatja a hangját. Meghirdette ezzel szemben a Németh László-i eszmékkel össze­csengő, kizárólag kulturálisan tevé­keny „mély-zsidó” ideálképet. Nem meglepő mindez, Kőbányai írói pró­bálkozásait magyar nyelven hajtja végre, tehát apolitikus „mély-zsidó­ként” a nem-zsidó magyar olvasók körében is sikerre akar számítani. S irodalmi babérjait látja veszélybe kerülni az Egyesületben erősödő zsi­dó nemzettudat hatásától és annak politikai következményeitől. Egyre inkább bebizonyosodik azonban, hogy e félelem alaptalan és csak a zsidóüldözés emlékének pánikreak­ciója váltja ki. Minden tisztességes amerikai tudja például, hogy az Egyesült Államokban élő különböző etnikumok sajátos kultúráinak meg­őrzése az egyetemes amerikai kultú­ráit is gazdagítja. E népcsoportok kultúrái azonban csak az intézmé­nyes politikai érdekvédelem által képesek tartósan fennmaradni. Ne féljünk tehát mi sem a politikától. Nem a pártállam elnyomó gyakor­lata, vagy a dzsentrivilág úri hun­cutságai jelentik a politikát. A gö­rög városállam, a polisz nevéből származik a szó és a szabad polgá­rok érdekeinek védelmét jelentette és jelenti mindmáig.

Nem vitatom, hogy decemberi közgyűlésünk első része, melyben más szervezetek üdvözöltek bennünket, szándékunktól függetlenül né­miképp hosszúra sikeredett. A meg­hívott vendégbe azonban nem ildomos a szót beléfojtani. Ellenben An­tall József szavait vagy Petrasovits Anna beszédét politikai handabandázásnak minősíteni, mint ahogyan ezt cikkében Kőbányai tette, komoly szellemi éretlenségre utal. Zárójel­ben jegyzem meg, Petrasovits Anna e beszédét időközben teljes terjedel­mében leközölte egy izraeli lap, és Antall József meghívást kapott Jeruzsálembe, hogy zsidómentő édes­apja emlékére fát ültessen a Jad Va­sém kertjébe. Etikát sértő az is, hogy mind a közgyűlésünkön mon­dott beszédében, mind a Szombat­ban megjelent cikkében Kőbányai elhallgatta, hogy a decemberi köz­gyűlést előkészítő korábbi gyűlések egyikén az általa hangoztatott „poli­tikamentes zsidó kultúra” teóriáját már előadta, de ezt követőleg a gyű­lés elsöprő többsége közel egyhan­gúan Kőbányait leszavazta. Szintén az elemi etikát sérti, hogy egyesü­letünk vezetőségének egyes tagjait megpróbálja kijátszani a többiek el­len, azzal a hamis állítással, hogy ők a politikától őrizkednék. Raj Ta­más a magyar politikai színpadnak lett markáns szereplője, ha ezt Kő­bányainak nem is sikerült észrevennie, és B. Turán Róbert köztudot­tan már 20 év óta önmagát zsidó nemzetiségűnek vallja.

Egyesületünk vezetősége munkáját társadalmi munkában végzi, minden anyagi ellenszolgáltatás nélkül, saját idejét és pénzét nem kímélve. Eb­ben az ingyenes munkában Kőbá­nyai részt nem vállalt, míg a Múlt és Jövő időszaki kiadványának szer­kesztéséért jelentékeny anyagi díja­zásban részesül. Vagyoni helyzetünk igen szerény, az állami költségvetés bennünket nem támogat és a tagdí­jakból származó éves bevételünk jó­formán egyetlen havi Szombat elő­állítását fedezi. Kádár Iván kima­gasló pénzügyi tehetsége híján már régen be kellett volna szüntetnünk minden tevékenységünket.

Végezetül még egyetlen megjegy­zés a történelmi Múlt és Jövő című folyóiratról. A keményen politizáló Patai József alapította 1911-ben, majd több mint három évtizeden át főszerkesztője és önfeláldozó animátora volt e szellemi műhelynek. Az a Patai József, aki fáradhatatlanul harcolt a cionizmusért, a zsidó nem­zettudatért, és aki a kultúrába tör­ténő zsidó ön-élveeltemettetést mindvégig a legszigorúbban vissza­utasította.

Rózsa T. Endre