Az apáca mártír

A közelmúltban megjelent könyv nem az első nyomdát látott emlékezés Salkaházi Sárára, akinek tiszta életét és vértanúságát már a háború végső napjaiban megörökítették. Azóta személyiségét, tetteit számos hosszabb-rövidebb írás idézte fel, közte Vadász Ferenc Legendák nélkül és Karolina negyvenkilenc című kötete is. Mégis erkölcsi kötelességünk erről a munkáról is lapunkban ismertetést közölni, mert ő volt a magyar katolikus egyház talán egyetlen olyan tagja, aki a zsidókért és a zsidókkal együtt a nyilasok áldozata lett.

A mártírrá vált apáca 1899-ben született osztrák eredetű vendéglős-fogadós kassai polgárcsaládban. A második világháború alatt, éppen akkor, amikor német voltát demonstrálva számos magyar állampolgár veszi vissza elődeinek német nevét, ő Salkaházira magyarosít. Tanítónői oklevéllel, a viszonylag jómódú családi háttér ellenére könyvkötőnek tanul, s már akkor cikkei jelennek meg a kassai Esti Újságban. Bekerül a város újságíró társadalmába, annak életformáját követi. Első cikkeiben az utódállamok kisebbségeinek sanyarúságát panaszolja, és kiáll az elesettekért, a nyomorgókért. A szegények helyzetének feltárása és segítése marad élete végéig esszéinek, novelláinak, regényeinek témája és egyben hivatása is. 1929-ben lett novícia, abban a magyar alapítású rendben, amely feladatának tekintette a cselédlányok, zsellérfeleségek, munkásnők tanítását, védelmét. Sára testvér – ahogy rendtársai nevezik – néhány évig Csehszlovákiában tevékenykedik, majd áttelepül Magyarországra.

A könyv dokumentumai szerint a veszélybe került zsidókkal először 1940 végén Kőrösmezőn került személyes kapcsolatba: hatáskör és felhatalmazás nélkül akar egy családot az országból történő kizsuppolástól megmenteni – eredménytelenül. 1944 nyarán a Katolikus Dolgozó Nők és Lányok Szövetsége elnökeként a szövetség balatoni üdülőjébe fogad be kisgyermekes anyákat, majd a nyilasok hatalomra kerülése után Budapesten, a Bokréta utcai otthonukban rejteget üldözötteket. Az épületbe decemberben katonai egységet telepítenek. Az otthon vezetőjét, Salkaházi Sárát a zsidók bújtatásáért a nyilasoknak beárulják. December 27-én golyószórós banditák törtek a házra és két idős hölgyet, anyát fiával, továbbá a fűtőt mint rejtőző zsidókat Salkaházi Sárával együtt elhurcolták. Másnap a még ott bujkáló zsidók is elhagyták az otthont. Nem tudható, mi lett későbbi sorsuk.

*

Emlékezetes, hogy 1957-ben lelepleztek és bíróság elé állítottak tucatnyi egykori nyilast. Egyikük bevallotta, hogy a Bokréta utcából a Fővámház (ma közgazdasági egyetem) előtti Duna-partra kísérték áldozataikat, ott levetkőztették és lelőtték őket. A gyilkos azt is elmondta, hogy mielőtt a sortűz eldördült, az alacsony termetű apáca valamilyen megmagyarázhatatlan nyugalommal kivégzői felé fordult, majd letérdelt, s égre emelt tekintettel keresztet vetett. A fűtő pedig, felhasználva a pillanatot, hogy a fegyveresek a térdeplőre figyelnek, belevetette magát a folyóba, és megmenekült.

(Móna Ilona-Szeghalmi Elemér: Vértanú kortársunk: Salkaházi Sára élete és munkássága. Ecclesia.)

V. E.