Az alvó betétektől az ezerdolláros kártérítésig
Harácsolás és elhallgatás
Miközben e hetekben Svájccal kapcsolatban Magyarországon a zsidóság java részét (ha a közvetlenül érintett holocaust-túlélőkhöz hozzátartozóikat is számoljuk) az ezerdolláros jóvátétel foglalkoztatja, nem lanyhul a kantonok országára nehezedő nyomás a feltehetően még rejtőzködő elárvult bankbetétek, aranyak és műkincsek felkutatására. Köztudott, hogy nem csupán a nácik áldozatává lettek önkéntes betétjeiről van szó, hanem a Wehrmacht megszállta országokban a zsidóktól elrabolt és a német hatóságok által Svájcba juttatott értékekről is. A felderítés ma intenzívebb, mint az alvószámlák botrányának 1995. szeptemberi kipattanása óta bármikor, hiszen két hónappal ezelőtt, októberben jelent a svájciak második listája a háború befejezése óta nem jelentkező betétesek neveivel; változatlanul folytatja kutatását a svájci parlament által felállított történészekből, pénzügyi szakemberekből álló bizottság; főleg az USA-ban újabb csoportok lépnek fel kollektív igénnyel – legutóbb New Yorkban ezernyolcszáz személy nevében pereltek be három svájci bankot húszmilliárd (!) dolláros követeléssel.
Ugyanekkor a svájci kormányzati szervek és a pénzvilág érintettjei is ocsúdnak, a nemzetközi felháborodás megtépázta országuk évszázados tekintélyét óvni igyekezve, mind erőteljesebben próbálják tisztázni a történteket, illetve jóvátenni az elkövetett jogsértést. Ez utóbbira példa egy újabb pénzalap terve hétmilliárd frankból, mely főleg a jelen és jövő üldözöttéit, a természeti csapás áldozatait és a nyomorgókat támogatja majd. A tekintély helyreállítását pedig világszerte rendezett konferenciák, tudományos ülésszakok szolgálják.
Ezek sorába tartozik Svájc budapesti kulturális intézetének, a Pro Helvetia irodának Svájc, Magyarország és a második világháború címmel november 3-án és 4-én megrendezett kétnapos konferenciája. Ezen a magyar és svájci történészek, publicisták és más szakemberek mellett részt vett Lukas Beglinger miniszter és dr. Bernhard Stettler bázeli bankigazgató. A szimpózium egyik témájaként nyolc előadás hangzott el Kárpótlás és jóvátétel címmel.
Az előadók között szerepeit dr. Peter Hug, a berni egyetem történésze, aki a Neue Zürcher Zeitung 1996. október 26-i számában, világszerte feltűnést keltő cikkében feltárta, hogy 1949 és 1975 között Svájc és három kommunista állam – Magyarország, Csehszlovákia, Lengyelország – megegyezett abban, hogy részben a svájci pénzintézetekben található elárvult zsidó betétekből kártalanítják azokat a svájciakat, akiknek tulajdonát az említett szocialista országokban államosították. Magyarország 325 000 frankkal kevesebb kártérítést fizetett, mert ezt az összeget egykor Magyarországon élők letétjeiből utalták át svájciaknak (Szombat, 1996. november, 19-20. oldal).
Hug professzor előadásában a NZZ-ben leírtaknál részletesebben szólt a meggyilkoltak örökségéről folyt negyedszázados huzakodásról, és igen részletesen, dátumokkal megjelölve mondta el, miként jutott ez év elején a magyar hatóságokhoz a 325 ezer fiánk harminchárom tulajdonosának névsora, s arra célzott, hogy tíz hónap alatt a magyar hatóságok sem őket, sem örököseiket nem találják. (A Kincstári Vagyonigazgatóság megbízásából a felkutatást a Belügyminisztérium Központi nyilvántartó és Választási Hivatala végzi, közlésük szerint a harmincháromból talán hatot tudnak azonosítani. – V. E.) Az előadó a magyar hallgatóság számára új információként mondta el, hogy 1975-ben, amikor vélhetően holocaustáldozatok számlájáról levett 325 ezer frankkal kártalanították az államosított svájciakat, ugyancsak hasonló eredetű, 3 millió 180 ezer frankból 2 millió 200 ezer frankot juttattak a Svájci Izraelita Hitközségek Szövetségének, közel egymilliót pedig menekültek segélyezésére.
Dr. Bernhard Stettler bankár A vissza nem követelt értékek problémái a svájci bankok szemszögéből című előadásában hangoztatta: „Rosszul tettük, hogy a bankárszövetség és a Zsidó Világkongresszus, a World Jewish Congress 1995-ben elkezdődött tárgyalásain az akkor már rendelkezésünkre álló, de nem végleges elárvult betétek számát közöltük, s az erre megindított heves támadások megbénítottak bennünket… A ránk nehezedő súlyos vádaskodás és a holocaust okozta rémséges háttér nem ad lehetőséget a helyzetet feltáró érveink kifejtésének. Egyetlen eszközünk maradt: további akták szívós, időigényes feldolgozása…”
(Stettler úr a konferencián nyilatkozott a Kossuth rádiónak, s abban azt állította, hogy a svájci bankok számára a betétesek felkutatása, az önkéntes jóvátétel többe kerül, mint amennyi hasznuk a betétek banki felhasználásából eredt.)
A konferencián elhangzott az is, hogy elárvult zsidó értékeket Svájcon kívül is kell keresni, például Argentínában, Portugáliában, Spanyolországban, a Vatikánban. Erről beszélt dr. Simon Samuel, a párizsi Simon Wiesenthal Központ nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó igazgatója is, aki részletesen feltárta az elárvult zsidó javak franciaországi helyzetét.
A 75 ezer deportáltból csak 2500 tért vissza, csupán Párizsban 27 ezer öröklakásnak, üzletnek, orvosi rendelőnek, ügyvédi irodának sohasem került elő a gazdája. Ezek az ingatlanok évtizedekig a város kezelésében voltak, bért szedtek utánuk. Amikor pedig elkezdték elidegenítésüket, „véletlenül” a város vezetőihez közel állók, köztük politikusok számára, a Wiesenthal Központ tiltakozására a főpolgármester az eladásokat felfüggesztette. Hasonló felhívással fordultak hat más város, köztük Toulouse és Strasbourg vezetőihez.
1940 júniusa, Franciaország kapitulációja utáni években a zsidóktól 20 millió, a mainak többszörösét érő frankban számolt vagyont koboztak el, ebből 8 milliónyit Németországba szállítottak, 12 milliót érő aranyat, értékpapírt, drágakövet stb. a Francia nemzeti Bankban helyeztek el – s az értékek ott vannak ma is! A „szabad” zóna kormányának árjásítási törvényei tízezreket, főleg köz- tisztviselőket, rendőrhivatalnokokat tettek gazdaggá, mert zsidók ingatlanát, földbirtokát, gyárat és más vagyontárgyát azok értékének tíz százalékáért szerezhették meg. „Árjásítottak” húszezer műkincset. Sohasem volt olyan élénk a műkincs-kereskedelem, nem került annyi festmény, szőnyeg, könyvritkaság stb. árverésen kalapács alá, mint 1941-1944 között. Ebből 18 ezer magánszemélyekhez került, kétezer pedig múzeumokba, s maradtak új tulajdonosaiknál napjainkig. A Wiesenthal Központ felkérte a múzeumok központi igazgatóságát, hogy vessenek véget az ötvenéves „ideiglenes” őrzésnek, és állítsanak fel egy csoportot művészettörténészekből, holocaust-kutatókból és nyomozási szakemberekből az egykori tulajdonosok vagy utódaik felkutatására. A múzeumiak „ellenérve”: ezeket a műtárgyakat szabályosan vették meg a megszállók akkori tulajdonosaiktól, a németektől pedig hadizsákmányként jutott a francia állam kezére. Ezzel kapcsolatban mondta el Sámuel úr, hogy 1944. augusztus 15-én az ellenállók egy csoportja valóban elfogott egy Németországba tartó, műkincsekkel teli vonatot, ugyanaznap azonban emberekkel teli szerelvény akadálytalanul haladt Franciaországból Auschwitzba… Még egy információ az előadásból: a francia köztársaság elnökének, miniszterelnökének, Párizs főpolgármesterének hivatalát elpusztított zsidók tulajdonából származó festmény és szobor díszíti!
A svájci alap elnöke az elmaradt ezer dollárról
„Svájc, Magyarország és a második világháború” címmel megrendezett szimpózium résztvevője volt Rolf Bloch, a Svájci Zsidó Hitközségek Szövetségének, egyben a berni székhelyű „A Holocaust Áldozatai Számára Létesült Humanitárius Alap” elnöke, akinek elmondtam, hogy a magyarországi zsidó hitközségek vezető köréből származó bejelentés alapján a holocaust-túlélők szinte biztosra veszik, hogy három-négy héten belül (az interjú Bloch elnökkel november 4-én készült) kártérítésként ezer dollárt kapnak Svájcból. Ennek pontos forrását nem ismerik, de feltételezik, hogy részben azoktól a bankoktól származik, amelyeknél elpusztított betéteseik értékei maradtak, másrészt azoktól, akik rabolt zsidó arannyal fizető náci szervekkel üzleteltek.
Bloch úr, akinek elnökségei tiszteletbeli megbízások, mert a „hétköznapi” életben gyáros, először az idén létesült alapról szólt.
– A svájci holocaustalap olyan jótékonysági intézmény, ami több kanton kezdeményezésére bankok, pénzintézetek, biztosítók, ipari vállalatok adakozásából jött létre, nem közösségi célokra, nem intézmények fenntartására, még csak nem is kutatásokra, hanem kizárólag a holocaust megpróbáltatásain átment, nehéz anyagi viszonyok között élők egyedi támogatására. Nem kártérítés, nem jóvátétel, az adományozók csupán egy humanitárius gesztust tettek. Az alapítvány kuratóriuma az adományozók, a svájci állam, a svájci és a nemzetközi zsidó szervezetek választott képviselőiből áll. A rendelkezésére álló és felhasználható összeg növekvő, november elején elérte a 280 millió svájci frankot!
Kik és milyen feltételekkel kaphatnak ebből a pénzből?
Zsidók és nem zsidók egyaránt, mindenki, aki a holocaust szenvedője volt és rossz az anyagi helyzete. Ez utóbbi fontos kritérium, olyannyira, hogy még a rászorultság mértéke szerint is különbséget teszünk, mert eltérő a támogatás összege. Első juttatásként az ezer dollár a maximum, s ezt kevesek kapják majd.
A náci lágereket megjártak mellett jogosultak lehetnek azok is, akik például a budapesti gettóban voltak, vagy a magyar hatóságok úgynevezett munkaszolgálatos alakulataiban kényszermunkát végeztek?
Természetesen!
Mikor kerül sor az első segélyek kiosztására?
Már ebben a hónapban, vagyis novemberben!
Kik részesülnek benne?
Az a 12 ezer túlélő, akiknek nevét a New York-i székhelyű Zsidó Jóvátételi Világszervezet (World Jewish Restitution Organisation) mint jogosultakat, elküldte az alaphoz. Közöttük Bulgáriában, Csehországban, Oroszországban, Romániában élők…
Hányan vannak a magyarországiak?
Ezt fejből nem tudom.
Mi történt azzal a 18 ezres listával, amit a magyarországi zsidó hitközségek képviselői adtak át. s a rajta szereplők – mint azt a szimpózium pódiumbeszélgetésén. azután az önnel való interjú kezdetén elmondtam – már e hónapban ezer dollárra számítanak?
Eddig csak egy hatalmas névsort kaptunk, olyan, mint egy telefonkönyv… Aki bizalmatlan, még azt is vélheti, hogy valóban egy telefonkönyvből másolták ki. Ezt a listát a Zsidó Jóvátételi Világszervezetnek kell hitelesítenie, az ismét eljuttatja majd Svájcba, s utána adhatunk szabad utat a kifizetéseknek. Kénytelen vagyok megismételni, hogy nem mindenki kapja meg a maximális ezer dollárt.
Alig egy órával ezelőtt, a pódiumbeszélgetésen dr. Korn József a Budapesti Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke felhívta a figyelmet arra, hogy a holocaust-túlélők közül hetente majd egy tucatnyi elhalálozik; s ha az igénylőkről további információk szükségesek, akkor az időigényes, mert a személyi jogok védelme a legegyszerűbb adataik továbbítását is engedélyükhöz köti. tehát meg kell keresni őket ismét stb.
Én Korn úr hangjában még számonkérést is kihallottam, holott önként és önzetlenül jótékonykodunk. Nem a személyi adatok bővítését kérjük, hanem biztosítékot arra, hogy rászorult holocaust-túlélőknek jut a pénz…
Az igénylők többségének havi nyugdíja közelebb van a 200 svájci franknak megfelelő forinthoz, mint a 300-hoz. s ennél csak néhány száznak lehet több. Ők a rászorult kategóriába tartoznak?
Igen! És még valami: az alap rendelkezésére álló pénzt két éven belül szétosztjuk!
És mit mond Zoltai Gusztáv ügyvezető igazgató
A Bloch elnökkel készült interjút eljuttattuk Zoltai Gusztávnak, a Mazsihisz és BZSH ügyvezető igazgatójának, hogy reagáljon a svájci alap elnökének szavaira, és magyarázza meg saját, a tévében októberben elhangzott kijelentését, amikor az ország tudomására hozta, hogy a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány életjáradékában részesülők novemberben a svájciaktól fejenként ezer dollárt kapnak. A pénznek novemberben se híre, se hamva nem volt
Zoltai úr szerint először Bakos Lajos a ZSVK kelet-európai irodájának elnökhelyettese a ZSVK és a ZSJV felhatalmazására jelentette be a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány egyik előkészítő ülésén a svájci segély érkezését. Akkor még fejenként 1100 dollárról volt szó.
Az ügyvezető igazgató június 16-án két magyar államtitkárral Izraelben járt, ahol Avi Beckernek, a ZSVK jeruzsálemi megbízottjának ebédjén vett részt. A svájci alapban a ZSJV-t képviselő Cvi Barak és Naftali Lavi megerősítették az 1100 dollár érkezését, majd ezt kiegészítette Barak a búcsúzásnál (három nappal a Mazsihisz közgyűlése előtt) „Jelentsd be a közgyűlésen, hogy megnyugodjanak az emberek: megkapják az ezer dollárt’. Ros Hasana előtt Barak telefonon kijelentette, hogy tíz napon belül fizetnek! „Ezt követően történt, hogy az újpesti szociális otthon új épületének avatásán a svájci pénzre rákérdezett a tévéhíradó riportere, s Barak ígéretében bízva tettem a nyilatkozatot!” – mondta Zoltai Gusztáv.
A Svájcba küldött hiányos névsorról úgy informálta lapunkat az igazgató, hogy Israel Singertől. a ZSVK főtitkárától kaptak Keller László, a ZSVK kelet-európai irodájának elnöke közvetítésével egy üzenetet, hogy a MZSÖK jogosultjainak névsorát juttassák el Svájc magyarországi követén keresztül a svájci alaphoz. A magyar adatvédelmi biztos javasolta, hogy csak az érintettek nevét és születési évét közöljék.
Ami pedig a szociális jogosultságot illeti: november elején dr. Feldmájer Péter
Mazsihisz elnök és Zoltai Gusztáv közösen tárgyalt Rolf Blochhal, aki praktikus javaslatot tett: ha majd az MZSÖK Budapesten osztja a pénzeket, akkor az átvevők aláírnak egy nyilatkozatot, hogy szociális támogatásra szorulnak.
Mivel a „magyar” listára a kifizetések késlekednek, a figyelem ama tizenkétezres lista felé fordult, amelyet a ZSJV és a svájci alap már hitelesített, s amelynek alapján már megkezdték a segélyezést. Zoltai úr határozottá állította, hogy ahhoz magyarországiak nevét a ZSJV nem kér te, tehát nem tudják, hogy egyáltalán vannak-e azon magyarországiak, és ha igen, hányan?
Ki lesz a jótevő?
november 16-án Budapesten járt a Zsidó Jóvátételi Világszervezet (ZSJV – angol nevén World Jewish Restitution Organization) két fős küldöttsége és megpróbált megállapodni a Magyarországi Zsidó Örökség Közalapítvány kuratóriumával: hogyan és mikor fizessék ki a svájci bankok által felállított 280 millió frankos alapból a magyar holocaust-túlélők számára járó pénzt. Miután a magyarországi túlélők között már elterjedt, hogy még novemberben ezer dollárt kapnak (lásd a Zoltai Gusztávval készült interjút), a kuratórium tagjai egyöntetű felháborodással és elutasítással fogadták a Cvi Barak és Eli Spanics által bemutatott megállapodás-tervezetet, amelyben minderről szó sem volt A tervezet ugyanis egy 10 tagú bizottság fölállítását javasolta (melybe 5-5 tagot delegálna a ZSJV és a Közalapítvány), amely egyenként és a benyújtott dokumentumok alapján bírálná el, mely túlélők jogosultak támogatásra a svájci alapból. A tervezet szerint a túlélőknek igazolniuk kellene azt, amit már a Közalapítvány felé megtettek: hogy zsidók, valóban holocaust-túlélők és életvitelszerűen Magyarországon élnek – továbbá a szociális rászorultságot. A bizottság, amely gyakorlatilag egy kuratórium feladatát töltené be, saját, külön költségkerettel működő apparátusra támaszkodna.
A tervezet, amely feltehetően általános kelet-európai használatra készült, nem veszi figyelembe, hogy mindezeket az adminisztratív lépéseket Magyarországon már elvégezték, így megvalósulása esetén két párhuzamos apparátus működne: a ZSJV-é és a Közalapítványé. A magyar fél ellenállását növelte, hogy 1000 helyett már csak 400 dollár szerepelt a tervezetben, bizonytalan utalásokkal esetleges későbbi kifizetésekre. A ZSJV képviselői javaslatukat azzal indokolták, hogy a svájci alappal történt megállapodás kötelezi őket e szigorú eljárásra – ám a megállapodást nem kívánták a magyar félnek megmutatni. (A svájci alap 7 fős kuratóriumában a ZSJV 3 fővel képviselteti magát)
A Közalapítvány kuratóriumának jelenlévő tagjai egyöntetűen elutasították a javaslatot. A gyakran igen éles hangnemben zajló vita során ragaszkodtak a következőkhöz:
az adminisztratív igazoló folyamatot ne kelljen megismételni;
a kifizetés minden túlélőnek alanyi jogon járjon, szociális szempontok mérlegelése nélkül;
minden túlélő azonos összeget kapjon;
a 400 dollár csak előlegként szerepeljen a megállapodásban.
Miután a tárgyalások első napján nem sikerült megegyezni, a következő napon szűkített, hatfős tanácskozást tartottak, melynek során a két fél képviselői megegyeztek abban, hogy a ZSJV képviselői rövid időn belül elküldik az újabb megállapodás-tervezetet. Ebben figyelembe veszik a magyar fél fenti kívánságait, viszont a tízfős bizottság feláll – nem döntési, csupán ellenőrzési jogkörrel.
A lapunknak nyilatkozó magyar tárgyalópartnerek közül többen is szóvá tették a ZSJV-t képviselő izraeli tárgyalófél igen éles, ultimátumszerű hangnemét, amelyet a magyar partnerek közül többen egyenesen zsarolásnak minősítettek. Többször is elhangzott az a kitétel, hogy amennyiben a magyar fél nem fogadja el a feltételeket, a kifizetés elmarad, illetve a ZSJV erről egymaga gondoskodik. Érvként került elő a lettországi zsidó közösség példája: a lett zsidók képviselői aláírták a megállapodást, és íme, a kifizetések már el is kezdődtek.
Címkék:1997-12