Az abortusz és a zsidó vallás

A Mózes öt könyvében művi vetélésre való utalást nem találtunk.

Egy helyen szól a beleset folytán bekövetkezett vetélésről: „Ha férfiak verekednek, és úgy meglöknek egy terhes asszonyt, hogy az idő előtt megszül, de nagyobb szerencsétlenség nem történik, akkor bírságot kell fizetni aszerint, ahogyan az asszony férje megszabja, és bírák előtt kell azt megadni. Ha viszont nagyobb szerencsétlenség történt, akkor életért életet kell adni.” (2 Móz. 21, 22-23).

A Talmud bölcsei szerint a „nagyobb szerencsétlenég” kifejezés az asszonyra vonatkozik. Hasonlóképpen értelmezi Joszéf ben Mátitjáhú (Josephus Flavius), mondván: „Ha valaki megrúgott egy terhes nőt és ennek következményeképpen az elvetélt, sújtsák a bírák pénzbüntetéssel, mivel a magzat elhalása miatt csökkent a lakosság száma. […] Ha azonban a nő belehalt a rúgásba, az elkövetőt halálra kell ítélni.

A talmudi irodalom sem szolgál bőséges forrással. Az említett tórabeli verssel kapcsolatban a Misna így döntött: Ha a szóban forgó tusakodás során megölnek akár csak egy egynapos magzatot, a büntetés: halál.

A Mekhilta – Mózes Második könyvéhez írt un. midrás hálákhá – szerint: „Csak akkor jár halálbüntetés az asszonyt megütő férfinak, ha az elvetélt magzat egyébként életképes lett volna.

Az abortusz mint bűn témáját egy helyen említi csupán a Talmud: „Rabbi Jusmáél nevében mondták: B’né Noáh [Noé ama leszármazottai, akiknek csupán hét tórabeli parancsot kell megtartaniuk] büntetése még egy embrió megöléséért is halál.”

A Zohár, a kabbala szent könyve már világosan elítéli a művi abortuszt és meg is indokolja: „Mert lerombolja Isten építményét és művészetét.”

Egyébként sem a Talmud, sem a lezárását követő talmudi irodalom egészen a 17. századig nem tesz említést az abortuszról mint bűnről, jóllehet más népek vallási irodalmának hatalmas anyaga van róla. Az egyik kommentátor azzal indokolja a téma hiányát, hogy a zsidó népben nem volt szokásos vagy elfogadott a magzatelhajtás. Az egyetlen forrás a Misna egy helye, amely lényegében egy műtéti beavatkozásról szól: ha egy nő rendkívül nehezen szül, akkor a méhében feldarabolják a magzatot és e darabokat szedik ki belőle. Az indok: az anya életének megmentése fontosabb a magzat életénél. Ha azonban a magzat testének nagyobb része már kint van, nem bántják: nem helyezik előbbre az egyiknek az életét a másikénál.

Sajátos esetet mond el az egyik talmudi rész: ha egy terhes nőt sújt halálos büntetés, nem várják be, amíg megszül. Ha azonban már a szülőszéken ül, megvárják a szülés lefolyását és csak azután viszik kivégezni.

[Ez a szigor csak látszólagos: a Talmud nemegyszer szövegez extrém módon, talán hogy elriasszon. Különben is: a talmudi időktől, amikor a zsidó nép már elvesztette önálló államiságát, törvényei kizárólag a vallási szabályok, előírások kodifikációi voltak, mert egyébként szabálynak tekintették: Díná d’málkúthá díná, azaz: amely állam polgára a zsidó ember, annak törvényeit tartozik követni. A szerk.]

A törvényalkotók és -értelmezők egyöntetűen elítélik, tilalmazzák művi vetélés végzését. Ha vita van közöttük, az csupán elvi: a tilalmat a Tórából kell-e eredeztetni, vagy rabbinikus eredetű. A vita sarkalatos pontja: vajon az embrió lélekkel bíró lénynek tekinthető-e.

A Toszáfót (= Kiegészítések, a Talmud egyik középkori magyarázata) kimondja: ha valaki előidézője elvetélésének, áthágja a Tóra „ne ölj” parancsát, hiszen az embrió is parányi lélek. A büntetése – egyes vélemények szerint – ún. „mítá bijdé Sámájim”, az Égi Kéz halálos lesújtása, vagyis az ügyben nem jár el földi bíróság.

Egy másik nézet szerint azért tilalmas az abortusz, mert tilos kárt tenni az emberi testben, márpedig az embrió része az anya testének.

Tilalmas az abortusz a veszélyessége miatt is. Ha a zsidó törvényhozók mégis tettek könnyítést, akkor korlátozták is: kórházban, jól felkészült orvos végezheti csak el.

Az engedély akkor adható meg, ha az anya valamilyen ok miatt nem szülheti meg magzatát, illetve ha a magzat érdeke, hogy ne jöjjön világra.

Az anya szempontjából nézve: ha a terhesség vagy a szülés az anya életét veszélyezteti; ha az anya már terhessége előtt testi vagy lelki betegségben szenvedett és állapota miatt betegsége súlyosabbra fordult vagy fordulhat, illetve a korábbi baljós prognózis sietteti a halálát; esetleg valamely beteg szervének állapotában következik be romlás; ha a gyermek netán vérfertőzésből vagy az anya megerőszakolásából születnék – ehhez és ehhez hasonló körülmények teszik lehetővé az abortusz engedélyezését.

A magzat szempontjából nézve: ha az anya betegsége, bizonyos gyógyszerek szedése, besugárzás következtében fogyatékosán jönne a világra, illetve örökölhetné anyja betegségét. Akkor is meg van engedve az abortusz, ha az anya kábítószer-szenvedélyes.

A törvényértelmezők tanácsolják: ha feltétlenül szükséges az abortusz, lehetőleg a terhesség 40. napja előtt, de mindenesetre az első három hónapon belül végezzék el. Helyesebb a terhességet gyógyszerekkel megszakítani: ezek igénybevételével csak rabbinikus és nem tórai tilalmat hágnak át. Továbbá: ha az abortuszt nem vallásos orvos végzi el, konzultálnia kell külön külön két hagyományhű orvossal, hogy ők is javallják-e a terhesség megszakítását.