Az a botrány, hogy nincs botrány
Az a botrány, hogy nincs botrány
Avagy: mitől kell félnünk?
Seres László a Haider-jelenségről és visszhangjáról írt cikkében (Az akarat diadala – Avagy: féljünk-e Haidertól, Szombat, 2000/3. sz.) utal a Haider- párthoz közel álló Andreas Mölzer által kiadott Zur Zeit magazin egyik antiszemita, vérvádas cikkére, zárójelben jegyezve meg, hogy affélét idehaza rendszeresen közöl a Magyar Demokrata, anélkül, hogy botrány tárgya lenne.
Nem Seressel szemben, csak puszta tényként állapítom meg, hogy a vérvádat igaznak hirdető és propagáló könyvek, cikkek megjelenése a rendszerváltás Magyarországán az utóbbi években valóban minden jogi, hatósági korlátozás nélkül tart. Ez botrányos. Akkor is az, ha megjelenésüket nem követi a közvélemény felháborodásának a vihara. Azért botrányos, mert ellentétes a civilizált világ normáival, tételes nemzetközi konvenciókat és magyar törvényeket sért. Vagyis botrányos abban az értelemben, mint például kiskorú leánykák megerőszakolása, még ha az nem kerül is nyilvánosságra. A „botrányos” megjelölés itt egyet jelent a „felháborító”, a „gyalázatos”, a „tűrhetetlen” minősítéssel.
Ami a magyar szélsőjobb propagálta vérvádat illeti, magam is többször felléptem ez ellen a sajtóban, ám írásaimnak nem volt foganatja: a vérvádpropaganda tovább folyt, a hatóságok tétlenek maradtak, az írásaimban megszólított társadalmi szervezetek (így a Magyarok Világszövetsége) hallgattak, a közvélemény nem vetett figyelmet az ügyre. Még az a szervezet sem reagált, mely önként vállalt feladata szerint segíteni tartozott volna: a Wallenberg Egyesület válasz nélkül hagyta dokumentált levelemet ebben az ügyben.
Tudjuk, a vérvád (amelyet pillanatnyilag is három könyv propagál a magyar könyvpiacon) az antiszemita propaganda egyik hazugsága csupán. Rajta kívül a zsidóellenes uszítás más toposzai, szokványhazugságai is megtalálhatók a virulens és mindinkább bővülő hazai antiszemita irodalomban. Mindez nem hogy jogi következményeket vonna maga után, de még erkölcsi elítélést sem: akik elítélnék, jobbára fáradtan legyintenek, vagy éppen „meggyőződésből szót emelnek az uszítás szabadságáért. A társadalom, a nagyközönség, sőt az értelmiség nagy része pedig közönyös vagy értetlen.”
Ha e hazai jelenségek fényében akarjuk minősíteni a nyugati demokráciák (köztük Izrael!) reagálását a Haider-jelenségre és az FPÖ kormányra kerülésére, akkor azt kell mondanunk: ez az egyetlen morálisan indokolt és politikailag reális magatartás. Európa nem engedte meg, hogy ne okozhasson botrányt, ami botrányos. Magyarország, a magyar társadalom megengedi. Ez önmagában külön botrány.
És hogy félnünk kell-e Haidertől, a hasonszőrűektől, a nyílt vagy burkolt, öntudatos vagy ösztönös náciktól, a „tulajdonképpen” liberális populistáktól, akik azért nem zárkóznak el a náci eszmei örökségtől sem? Ha botrányt csapunk, és ezzel legalább valamennyire tisztességes viselkedésre szorítjuk őket, akkor már nem. De ha némán tűrjük, és elnézésünkkel vagy a humanizmus, a szabadságjogok nevében támogatjuk gazságaikat, akkor igen! Mert ők nem lesznek elnézőek velünk, és nem fogják megbocsátani humanizmusunkat.
Gadó György
Címkék:2000-06