Arthur Koestler és a cionizmus

Egy 21 éves bécsi műegyetemista a történelmi determinizmus és az emberi szabadság viszonyáról vitatkozik orosz diáktársával, s a beszélgetés hevében az az érzése támad, hogy az egyénnek igenis lehetősége van a kettő együttes megélésére. Aznap éjszaka elégeti egyetemi indexét, másnap pedig jelentkezik, hogy kivándoroljon Palesztinába. Kívánsága teljesül, s 1926. április elsején hatodik cionista revizionistaként elindul Erec Jiszraélbe, az Ígéret Földjére.

Ki ez a fiatalember?

Kösztler Artúr apai nagyapja a krími háború idején az oroszországi zsidó letelepedési övezetből vándorolt be Magyarországra, anyai nagyapja prágai kereskedő. Szülei Budapesten ismerkedtek meg, s házasságukból egyetlen gyermek származott. A Koestler család az emancipált pesti zsidóság életét élte. Fiúkat nem részesítették vallásos nevelésben, reálgimnáziumba járatták, s biztosították, hogy tanulmányait a bécsi műszaki egyetemen folytassa.

Az ifjú műegyetemistát nem elégítette ki a gőzgépek, kompresszorok, acélművek, generátorok és nagyfeszültségű távvezetékek tanulmányozása. Inkább a könyvtárakat látogatta, Freudot, Adlert, Jungot olvasott, s figyelemmel kísérte a fizika legújabb eredményeit.

És társakat keresett magának.

Az 1920-as években a bécsi egyetemeken tizenkét zsidó diákegylet működött. Nem a „józan, polgári” életvitelt követték, más ideált találtak. Vívni tanultak, hogy becsületüket alkalomadtán párbajban is megvédhessék, ivászatokat rendeztek és zűrzavaros szerelmi ügyekbe bonyolódtak. Mintha még mindig a békebeli időkben, az Osztrák-Magyar Monarchiában lennénk… De az új, a modern is ez volt, hiszen a pángermán és „liberális” diáktársaságok ellenében létrehozott zsidó egyetemi szövetségek a cionizmus fő bázisát jelentették Ausztriában. A félelem- és magányérzettől szenvedő, alacsony termete miatt gátlásos Arthur közöttük barátokra lelt, magánya oldódott. Sikereinek tetőpontja, amikor a tizenkét diáktársaság szövetségének addigi legfiatalabb elnökévé választották.

A Jabotinsky-kapcsolat

Arthur Koestler bécsi diákként a Vladimir Zeev Jabotinsky (1890-1940) nevével fémjelezhető cionista revizionista mozgalomhoz csatlakozott.

Választását később úgy indokolta: Jabotinsky volt „élete első politikai sámánja”. Őt is elbűvölte a Jabotinsky-jelenség, amely így fogalmazható meg:

„A modern zsidóság egyetlen politikai vezetőjét sem tisztelték ilyen mélyen és gyűlölték ilyen szenvedélyesen, követték ilyen lelkesedéssel és támadták ilyen makacsul. Sokak számára próféta volt, másoknak viszont felelőtlen kalandor. Élete feszültségekkel teli, viharos és ellentmondásos volt, egy olyan emberé, akit a politikai tevékenység költőjének nevezhetünk, aki messze megelőzte kortársait.” (Joseph B. Schechtman: The Vladimir Jabotinsky Story: Rebel and Statesman. New York, 1956-1961.)

V.Z. Jabotinsky 1925-ben pártot alapított, mert nem értett egyet a hivatalos cionista vezetés politikájával. Azzal, hogy beletörődtek a Palesztina felszabadításában részt vett, a brit hadsereg kötelékében harcoló Zsidó Légió feloszlatásába, a zsidó önvédelmi szervezet, a Hagana félillegalitásba kényszerítésébe, nem képviselték következetesen népük érdekeit. A revizionisták programjának célkitűzése: (zsidó többség létrehozása) a Jordán folyó mindkét partján, gyorsított ütemű betelepítéssel, hogy a Herzl-i zsidó állam eszméje minél hamarabb megvalósulhasson. Mivel polgári eszméket hirdettek, és tömegbázisukat a középosztály alkotta, hiszen e réteg érdekeit képviselték, a Palesztinában politikai és gazdasági kulcspozíciókat birtokoló „munkapártiak” szemében nem kívánatos személyek voltak, ezért bevándorlásuk elé lépten-nyomon akadályokat gördítettek.

Koestler útja

Arthur Koestler, aki Bécsben lett egyéniség: a külvilág irányában gyakran intoleráns, ugyanakkor a legváltozatosabb intellektuális hatásokra fogékony, 1926 tavaszán, mint a cionista, revizionista irányzat elkötelezettje, behajózott a haifai kikötőbe. Kaján aforizmája szerint: cionizmus az, amikor az egyik ember meggyőzi a másikat arról, hogy pénzt adjon egy harmadiknak, hogy az Palesztinába menjen. 1926-ban megtapasztalta, milyen harmadiknak lenni Haifában.

Az első, kommunisztikus elvek alapján szerveződött kibucok a Jezreel-völgyben és a Jordán síkságán jelentek meg, ahol a telepesek verejtékes munkával, fertőző betegségektől szenvedve, arab támadásoktól veszélyeztetve, a kősivatagokat és mocsarakat változtatták át termőfölddé. A kibucok közül egyik volt Hefciha, ahol többnyire egykori bécsi, prágai ügyvédek éltek. Meggyőződéses szocialisták lévén, eleve gyanakvással fogadták az újonnan érkezett revizionistát, de végül próbaidőre felvették. Megméretett és könnyűnek találtatott. Másfél hónap próbaidő után mindkét fél kölcsönös beleegyezésével és megkönnyebbülésére: Koestler elbúcsúzott Hefcibától.

Karrierje mégis Palesztinában kezdődött. Hosszas haifai hányattatás után (volt földmérő, limonádéárus és újságíró), következő állomáshelyén, Berlinben, a revizionista párt nemzetközi titkára lett, majd palesztinai barátai, a nagyhatalmú Ullstein újságkonszern figyelmébe ajánlották, mint lehetséges közel-keleti tudósítót. A következő években ő volt az egyik legtöbbet foglalkoztatott újságíró, Kairótól Bagdadig bejárt a térséget. Sikersorozatát Európában folytatta: riportot készített a mindenkitől elzárkózó de Broglieval, a Nobel-díjas fizikussal; és 1931-ben a Zeppelin léghajóval egyetlen újságíróként a fedélzeten átrepülte az Északi sarkot.

Modern intellektuális zarándok

Arthur Koestlernek ez kevés volt.

Egyik méltatója „modern intellektuális zarándoknak” nevezte. „Egy széteső társadalomban hitre szomjazunk” – vallotta Arthur Koestler. A harmincas évek Európája, a Szovjetuniótól Spanyolországig kínálta az intellektuális csapdákat, a veszélyes zarándokhelyekét, az álhiteket. És a kiábrándulásokat. Már begyűjtötte a Sötétség délben (Darkness at Noon, 1940) élményanyagát. Végignézte, hogy a Spanyol Köztársaság hívei: anarchisták, szocialisták, kommunisták hogyan irtják ki egymást. Megírta börtönnaplóját. (Spanish Testament, 1938). És megértette, hogy a németországi fasizmus az egész emberiséget fenyegeti, és hogy nemcsak a német zsidóság került végveszélybe, de a fasizmus terjeszkedése a többmilliós kelet-európai zsidóság számára is kegyetlen kihívást jelent. Ekkor, 1937-ben a palesztinai zavargások hírére a News Chronicle című angol lap Jeruzsálembe küldte Koestlert. De 1937-ben Koestler már nem volt revizionista. Elfogadhatónak tartotta a brit felosztási tervet, Palesztina zónákra osztását, mert vélte a zsidó állam közeli megalakulása sok százezer zsidó európai életét mentheti meg. Mint láttuk, az események nem igazolták. Nem revizionista tehát, s hogy mennyire cionista, azt a magukat németnek valló, de 1937-ben Palesztinában viszontlátott barátai apropóján így határozta meg:

„Szívesen látott vendégek voltak, vagy sem, megfelelt nekik a klíma és a kultúra, vagy sem, lényegtelen volt, amikor a koncentrációs tábor, a gettó és végül a krematórium volt az alternatíva. Ilyen korlátozott, rezignált és utilitárius értelemben véve változatlanul cionista voltam.” (Arthur Koestler: The invisible writing. New York, 1959.)

Ezeket az éveket (1937-39) örökítette meg Mint éjjeli tolvaj című regényében, s a művet a tiszteletre méltó „sámán”, Jabotinsky emlékének ajánlotta. A magyarázat, az ellentmondás feloldása: a regény megírásának éve 1945.

Megelőzte egy utazás. Koestler, mint a The Times tudósítója 1944-ben ismét Palesztinába érkezett. Újságírói munkájánál izgalmasabb volt politikai küldetése. Hájim Weizman (Később Izrael Állam első elnöke) ezekkel a szavakkal bocsátotta útnak: „Próbáljon meg őrült barátaival beszélni, s meggyőzni őket arról, hogy a felosztás az egyetlen megoldás a békés rendezésre.” Weizman az üzenetet elsősorban az Irgun, az illegális Nemzeti Felszabadítási Szervezet vezetőjének Jabotinsky utódjának Menáhem Beginnek szánta…

Koestler úgy vélte, a zsidóság nemzetközi szervezetei többnyire a „minimális követelés minimális nyomássál” elvét gyakorolták a palesztinai kérdésben. Beletörődtek a felosztásba, és ellene voltak annak, hogy a brit mandátumi kormányzatra zavargások szításával gyakoroljanak nyomást. Az Irgun a „maximális követelés maximális nyomás alkalmazásával” stratégiáját követte. Határozottan tiltakozott zsidó és arab zónák kialakítása ellen, s leginkább célravezető módszernek a jól alkalmazott erőszakot tartotta. Ő középutat keresett.

A felosztást kell elfogadni, de a zsidó közösség határozottan lépjen fel érdekei védelmében. Ahogyan megfogalmazta: „minimális követelés, maximális nyomással”.

Most lehetősége nyílt beleszólni a történelembe.

Politikai próbálkozások

1945 elején szigorú biztonsági intézkedések közepette titkos találkozó jött létre Menáhem Begin és Arthur Koestler között. Utóbbit Jeruzsálemből legalább ötszöri gépkocsi váltással vitték a tel-aviv-i randevú színhelyére. A sötét szobában egy órát beszélget­tek, „többé-kevésbé barátságos hangnemben.” Begin azonban hallani sem akart semmilyen alkuról. Hasonlóan eredménytelen volt Koestler tárgyalása David Yellinnel, a másik radikális gerilla csoport, a Lehi vezetőjével.

Menáhem Begin egyébként prófétának bizonyult, amikor 1945 elején megjósolta, hogy az angolok palesztinai politikájában a világháború után sem várható lényeges változás.

Az európai zsidóság (a Szovjetunió területén élőket nem számítva) ekkorra egymillió főre apadt. Körülbelül hétszázezren, a lágerek túlélői és a „hontalan személyek” táborokban várták további sorsukat. Ahogyan az ENSZ vizsgálóbizottságának zárójelentése megállapította: „Hitler valóban elérte célját. Közép- és Kelet-Európában olyan zsidóságot teremtett, melynek nincs otthona. Rajtuk csak a (palesztinai) emigráció segíthet. Ehhez viszont a brit kormánynak változtatnia kellett volna addig követett politikáján. A Zsidó Ügynökség százezer bevándorló befogadását kérte; a brit gyarmatügyi minisztérium kiadott 1500 engedélyt.”

Mint éjjeli tolvaj

Az angol politika következetlenségét és zavartságát kérlelhetetlenül elítélő Koestler elhatározta, „könyvet ír a brit mandátumról és Izrael népének bonyolult és következményekkel terhes visszatéréséről az ígéret földjére.” Így született meg a Mint éjjeli tolvaj.

„A regény címe Péter második könyvének harmadik részéből való:

„Az úr napja pedig úgy jó majd el, mint éjjel, tolvaj.” Az idézet kétértelműsége saját érzéseim ambivalenciáját tükrözte ugyanígy Joseph, a főhős, akit félig angolnak, félig zsidónak alkottam. A regény fő témája az Ezra Tornya kibuc születése és békés fejlődése: és ellenpontja a mérgezett földből kinőtt zsidó és arab terrorizmus… A korábbi trilógia (The Gladiators, 1939; Darkness at Noon, 1940; Arrival and Departure, 1943) témája a forradalom etikája volt, ezé a túlélés. Amennyiben a hatalom korrumpál, a fordítottja is igaz: az üldöztetés is korrumpálja az áldozatot, csak finomabb módon. Mindkét esetben a dilemma, hogy nemes célok érdekében elkerülhetetlenül nemtelen eszközöket kell igénybe venni…” (Arthur Koestler – Cynthia Koestler: Stranger on the Square, New York, 1984.)

Regényében tehát az 1937-39 közötti eseményeket az 1945-ös év szemszögéből ábrázolta, így kapott hangsúlyos szerepet az európai zsidóság fenyegetettsége, az illegális bevándorlás, az arab és zsidó terrorizmus kibontakozása, az arab makacság, az angol értétlenség mindazok a körülmények, amelyek a háború utáni Palesztina helyzetét is döntően befolyásolták.

A Mint éjjeli tolvaj 1946 nyarán került forgalomba előbb New Yorkban, majd Londonban. Az Egyesült Államokban kedvező kritikát kapott „a lelkestől az elismerőig”: az angolok érthető módon korántsem fogadták ennyire kedvezően. A kritika „langyostól a pocskondiázásig” terjedt. A palesztinai zsidóság reagálását legjobban a Jerusalem Post sorai tükrözték: „Az országban széles körben ismeretes, részben kritikai élű regénye és az ellentmondásos álláspontja körüli vita megmutatta, hogy ellenzékisége intoleranciába csapott át.”

A nagy elégtétel:

„Művészi érdemeit és hiányosságait figyelmen kívül hagyva, a regények volt politikai hatása. Megtudtam, hogy az ENSZ 1947-es Palesztina bizottságából (amely történelmi jelentőségű ajánlásokat fogadott el a felosztásra és a zsidó államra vonatkozóan) néhányon vették a fáradtságot, és elolvasták a könyvet, sót az bizonyos mértékben befolyásolta döntésüket. A tizenegy ország képviselőiből álló bizottság elnöke, a svéd Sandström bíró több ízben is azzal ugratta a későbbi izraeli kormány tagjait, hogy Ezra Tornya története nagyobb hatást gyakorolt rá, mint hivatalos memorandumaik. És bár nincs kétségem afelől, hogy mindezt ironikusan mondta, engem ez sokkal közelebbről érintett, mint az irodalomkritikusok dicsérete vagy pocskondiázása.” (A. Koestler-C. Koestler: Stranger on the Square, New York, 1984.)

1948 júniusának elején Koestler, mint az ifjú állam által kiadott hatodik számú vízum tulajdonosa, megérkezett Palesztinába. A kormányban több barátja fontos pozíciót töltött be és minden tel-avivi taxis ismerte a Mint éjjeli tolvaj szerzőjét.

A regényt nemcsak Jabotinsky emlékezetének ajánlotta, de Guetignek és Loeblnek, akik 1926-ban Hefciba kibuc vezetői voltak. Ezra Tornyát Ein Gov településről mintázta, melyet a Kineret tó keleti partján, a Golan-fennsík aljában építettek, (a későbbi arab-izraeli háborúkban súlyos harcok színtere), és 1937-ben itt kezdte pályafutását a dedikációban is szereplő Teddy Kollek (1967-től mindmáig az egyesített Jeruzsálem főpolgármestere). És 1948-as körútja során nem mulasztotta el felkeresni a regénybeli Gáti Támár, a valóságban Ein Hásofec kibucot, a Hásómér Hácáir nevű szélsőbaloldali szervezet fellegvárát, ahol Jonahtól a dedikációban olvashatjuk nevét megkapta a leghitelesebb kritikát:

„A titkárságon az egyik ember kezet sem fogott velünk, a másik azon sajnálkozott, hogy látogatásunkat nem jelentettük be előre, ezzel arra célozva, hogy ők ezt a látogatást nem kívánatosnak tartótták volna. Végül Jonah bukkant fel, aki elismerte, hogy a könyv sokmillió keresztény olvasónak nyithatta fel a szemét, de ez sem jelent felmentést bűnöm alól. Ez a bűn pedig abban nyilvánul meg, hogy a) a lányok a kibucban nem elég csinosak, b) hogy minden kibucnyik abnormális, c) hogy csak az Irgun emberei a hősök (…) Jonah első kérdése az volt: Most mivel foglalkozol?

A második kötetet írom. Nos, remélem ezúttal jobban sikerül.” (Arthur Koestler: Promise and Fulfilment: Palestine 1917-1949, London, 1949)

A jeruzsálemi hadikórházban egy fiatalember arról beszélt Koestlernek, hogy mielőtt az arabok megindították támadásukat a Jordán-folyó völgyében fekvő kibucok ellen, elvágták a vízvezetékeket. A tehenek haldokoltak a szomjúságtól, és ő a lövészárokban nem tudta eldönteni; mi az aggasztóbb, a jószágok panaszos bőgése, vagy a közeledő tankok…

Íme a Mint éjjeli tolvaj folytatása…

A megígért második kötet sohasem készül el.

Koestler 1948 július közepén visszatért Tel-Avivba, és tanúja lett az ún. Altalena-incidensnek.

A Ben Gurion vezette ideiglenes izraeli kormány az Irgun feloszlatására törekedett, s erre jó alkalom kínálkozott, amikor az Altalena Jabotinsky emlékezetére (egyik írói álnevéről elnevezett hajó Franciaországban illegális úton vásárolt fegyverekkel megrakodva Natanyához közeledett. A rakomány kisebb részét sikerült hajnalban partra tenni, de a további kirakodást megakadályozták. A későbbi összecsapások során az Altalenát az izraeli kormány parancsára tűz alá vették, és Tel-Aviv kikötőjében elsüllyesztették.

Koestlernek maradt a tanulság:

„Nehéz átmeneti időszak van Tel-Avivban. A helyzet kísértetiesen emlékeztet az 1937-es Barcelonára, amikor az anarchisták és a kormány összetűzései gyengítették a Spanyol Köztársaság ellenállását.” (Arthur Koestler: Promise and Fulfilment: Palestine 1917-1949, London, 1949).

Világpolgár maradt

Elvégezte az elméleti számvetést is. Esszévé párolta a Promise and Fulfilment-et (1949), s némely megállapítását az 1954-ben írott Zsidóság a válaszúton (Judah at the crossroads) című művében tovább finomította.

A „Hogyan legyünk jó zsidók” kérdésére Izrael Állam létrejötte előtt kész volt a válasz: „A judaizmus különleges helyzetét foglal el a validsok között, és elválaszthatatlan a külön nemzettől Isten választott népétől -, a saját nemzeti otthontól, melyet Isten Izrael gyermekeinek ítélt oda, és ahonnan sok évszázados birtoklás és használat után két évezredre elűzettek. Ezalatt a két évezred alatt a zsidók az egész földön a peszáhi lakoma végén szent pohárköszöntőre emelték borral töltött poharaikat: ’jövőre Jeruzsálemben’. Ezt a kétezer évet diaszpórának, szétszórattatásnak nevezték…”

„A zsidó messianizmus a XX. századi cionizmusban alapvetően világi tartalmat és formát öltött. Azt hirdette, hogy minden zsidónak össze kell gyűlnie Izrael földjén. (Az ortodox rabbik természetesen nem igazolták ezt a vélekedést.) Ha elfogadjuk ezt a megállapítást, logikusan következik, hogy az ember Izrael Állam polgára lesz, vagy megszűnik zsidó lenni a szó nemzeti, vallási vagy egyéb értelmében.” (Arthur Koestler: Promise and Fulfilment: Palestine 1917-1949. London, 1949)

Az „intellektuális zarándok”, a soha-meg-nem-elégedő, a mindig hívő és kiábránduló, a humanista és végtelenül önző „bolygó zsidó”, Arthur Koestler, született: Kösztler Artur világpolgár maradt.

Ambrus Katalin – Bassa László