ÁRRAL SZEMBEN ÚSZNI

Írta: P. Sz. - Rovat: Archívum

ÁRRAL SZEMBEN ÚSZNI

(Alan Dershowitz: The case for Israel)

Akár szimbolikusnak is mondható: miközben az elmúlt évtizedekben Izrael kato­nailag egyre jobban megerősödött, és egyre jelentősebb sikereket ért el, addig nemzetközi reputációja ugyanilyen gyorsasággal romlott. Ennek számtalan oka van, a nyugati baloldal áldozatkultuszától az antiszemitizmuson át a nemzetközi média tudatlanságáig, de ki kell mondani: Izrael is felelős a helyzetért, hiszen bű­nösen elhanyagolta a haszbarát, a magyarázatot, a propagandát, amiben viszont a palesztin-arab fél az európai baloldalnak köszönhetően hatalmas előnyre tett szert. A mindent szabad gátlástalanságával, a médiafegyverként használt gyerek­holttestek látványával, a hamis képsorok és információk tömkelegével szemben soha nem lehet egyenrangú harcot folytatni, de a homályt azért lehet oszlatni. Iz­rael az utóbbi időben már próbálkozik ellenpropagandát kifejteni, de ezek a próbálkozások általában elég suták. Nem meglepő, hogy Alan Dershowitz, a Harvard jogászprofesszora megelégelte a helyzetet, és írt egy „tankönyvet”. Mert a The case for Israel térképek, pontos adatok segítségével száll szembe az Izrael-ellenes előítéletekkel és ferdítésekkel, és komoly fegyvert ad mindazok kezébe, akik szeretnének bizonyos rágalmakat megcáfolni, vagy egyszerűen tényleg tájéko­zódni akarnak, túllépve a média gyakran megbízhatatlan tudósításain.

A könyv felépítése áttekinthető, és a fenti célt szolgálja. Egy-egy fejezet egy-egy vádat jár körül. „Izrael kolonialista, imperialista állam?”, „Izrael rasszista állam?”, „Az izraeli megszállás minden probléma oka?”, „A ciszjordániai és gázai telepek a béke legfőbb problémái?”, „A terrorizmus pusztán az erőszak spiráljának a része?”, „Morális egyenlőség van a palesztin terroristák és az izraeli válaszok között?” „Izrael kritikája antiszemitizmus?” Ez a néhány cím, az ezekben megfogalmazott torzítások, elfogultságok mindenki számára ismerősek. Miután az egyes fejezetek élén Dershowitz ismerteti a vádat, hoz néhány jellemző megnyilatkozást, különféle személyiségek véleményét, majd röviden ismerteti a tényeket, amelyeket hosszabban kifejt és megfelelő bizo­nyítékokkal támaszt alá.

A könyv másik érdeme, hogy újszerű megközelítéseket, újszerű összefüggé­seket képes feltárni. Eddig csak kevesen írták le, hogy a palesztinok a máso­dik világháború után úgy kaphattak volna önálló államot, hogy a vesztes olda­lon álltak, a nácikat támogatták. Kevesen írták le, hogy a palesztinok mindig mások áldozatainak állítják be magukat, és politikai gondolkozásukból telje­sen hiányzik az önvizsgálat. Arról is kevés szó esik, hogy azok az adatok, amelyekre az intifáda áldozatainak számát alapozzák, igencsak megbízhatat­lanok, hiszen általában palesztin forrásokon alapulnak, és arról is, hogy azért kevesebb az izraeli áldozat, mert az izraeli kórházi ellátórendszer jobb, és mert a palesztinok mindig visszautasítják az izraeli kórházak segítségét. Az sem hangzik el, hogy az izraeli női áldozatok száma 3:1 vagy 4:1 arányban viszo­nyul a palesztinokéhoz, vagyis három-négyszerese, ami mindenképpen meg­kérdőjelezi az izraeli népirtást, és azt bizonyítja, hogy Izrael igyekszik tekin­tettel lenni a civil lakosságra. Amellett, hogy ezekre felhívja a figyelmet, hig­gadtan elemzi azon zsidó és izraeli személyiségek attitűdjét, akik kritikátlanul az arabokat támogatják, és Izraelt támadják. És bár az általuk is gerjesztett tu­datlanságot szinte lehetetlen kitörölni az emberek fejéből, Dershowitz könyve mégis segíthet abban, hogy Izrael legalább tartani tudja a frontot a médiahá­borúban. És ez nem kevés.

(The Case for Israel, John Wiley & Sons, Inc., Hoboken, New Jersey, 2004)

P. Sz.

Címkék:2004-12

[popup][/popup]