Arcok a magyar zsidó irodalomból – Szép Ernő
1884-ben születeti Huszton. Debreceni iskolás korában már írogatott versekét, első kötete Mezőtúron jelent meg 1902-ben. Tizenkilenc éves korában lett budapesti hírlapíró. Ettől kezdve tárcái, karcolatai ezrével jelentek meg. Első jelentékeny verskötetét, amely 1912-ben látott napvilágot Énekeskönyv címmel, Babits Mihály méltatta. A magyar irodalomba mint mélabús, szimbolikus költő írta be magát, mint olyan költő, aki a nagyvárosból, a keserű, csalódott férfikorból gyermekkora tisztaságába vágyik vissza. Ez a tisztaság a szegények egyszerű tisztasága, valami ábrándos szeretet minden és mindenki iránt. E kisvilágban különös jelentésre tesznek szert az álmok, a régi játékok, valami lét előtti lét emlékei. Szép Ernő az együgyűség iránt különös rokonszenvet érez: Isten a kicsiknek nyilatkozik meg leggyakrabban.
Panaszos, bánatos elbeszélései és leghíresebb drámája, a Lila ákác különös bájjal, szinte népies ízzel lengi be a pesti utcát, a kávéházakat, egy-egy lebbenő függönyt, a korzón váltott kacér pillantásokat, könnyes-derűs szerelmeket.
Szép Ernő a szecesszió költője. Karinthy Frigyes az Így írtok ti-ban megemlékezett róla, és ezzel örökre emlékezetünkbe véste arcélét. Korai indulásáról így ír: „Ötéves korában szüleit több kupléban felvilágosította, és megszökött két színinövendékkel: ezután fokozatosan gyermekesedett… ”
1953-ban halt meg Budapesten. Idézzük fel, milyen volt ez a bohém, koraérett, bájos kisfiú.
Kartal Zsuzsa
GYERMEKJÁTÉK
Mikor én kisfiu voltam,
Kis lovon nem lovagoltam,
Nem volt nékem ponnilovam,
Ponnilovam,
Ponnilovam,
Pedig de szép mikor rohan.
Ponnilovon sose ültem,
Kis biciklin se repültem,
Nem volt szép kis kerékpárom,
Kerékpárom,
Kerékpárom,
Pedig de jó rajta nyáron.
Nem volt képes meséskönyvem,
Nem volt csak iskoláskönyvem,
Pedig de jó otthon este,
Otthon este,
Otthon este
Lapozni ábrát keresve.
Sohase volt színes kockám,
Kis kastélyom, kis tornyocskám,
Kis hajócskám, kis vasútam,
Kis vasútam,
Kis vasútam,
Elutazni sose tudtam.
Én nem kaptam kardot, csákót,
Szép sárgaréz messzilátót,
Sose vittek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
És lyukas se volt a ponyva.
Az a ponyva szétment régen,
Elmult az én gyermekségem,
Én már régen felserdűltem,
Felserdűltem,
Felserdűltem,
A nagyok közzé kerűltem.
Én játékot már nem kérek,
A gondoktól rá se érek,
De meghalok én is egyszer,
Én is egyszer,
Én is egyszer
S a mennyországba megyek fel.
Kiállok majd a tejútra,
Arra visz az isten útja,
Az újjamat majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Majd felnyújtom,
Ha elsétál a tejúton.
Észrevesz az isten engem,
Megszólalok szépen, csendben:
“Kérem én még nem játszottam,
Nem játszottam,
Nem játszottam,
Játszani akarok mostan.”
Megfogja majd a kezemet,
Angyalok közt maga vezet
Szegény gyerek otthonába,
Otthonába,
Otthonába,
Mennyei gyerekszobába.
Megkapom ott kardom, csákóm,
Szép sárgaréz messzilátóm,
Képes könyvem, színes kockám,
Szines kockám,
Szines kockám,
Lesz kastélyom, lesz tornyocskám.
Ami nem volt, lesz ott jócskán,
Kis vasútam, kis hajócskám.
Beültetnek hippodromba,
Hippodromba,
Hippodromba,
Csak én élvezem magamba.
Hogyha kedvem abban telik,
Ponnilovam megnyergelik,
Kis biciklim előhozzák,
Előhozzák,
Előhozzák,
Úgy járom a mező hosszát.
Égmezőben alkonyatban
Szép pillangót fogok ottan,
Ujjamon lesz arany pora,
Arany pora,
Arany pora,
Le nem mosom róla soha.
TINTA
Tintás lett az ujjam,
Nézem szomorúan,
Mert nekem az írás
Mint másnak a sírás.
Hinta, hinta, hinta,
Hiszen nem is tinta,
Kinn a kertbe reggel
A többi gyerekkel
Játszottam, cicáztam,
Az eperfát ráztam,
Édes epret szedtem,
Ujjam befestettem.
LÁNYOKNAK VALÓ
Gyertek lányok karonfogva
Menjünk fel egy magos dombra
Nézni az eget milyen kék
Lányok lányok
Nézni piros naplementét.
Gyertek lányok jó időbe
Kisétáljunk zöld erdőbe,
Zöld erdőnek közepébe
Lányok lányok
Ott leüljünk csendességbe.
Gyertek lányok szép sorjába
Menjünk a folyó partjára,
Ott megálljunk, nézzük lányok
Lányok lányok
Hogy mennek el a hullámok.
Gyertek lányok kéz a kézbe
A pusztának közepébe,
Hadd fújja a szél hajunkat,
Lányok lányok
Hurcolja el sóhajunkat.
Gyertek lányok koszorúba
Egymás vállára borulva.
Tegyük össze szép fejünket,
Lányok lányok
Úgy hullajtsuk könnyeinket.
ALKONYAT A KÓRHÁZBAN
A fal pirul. Meglep az alkonyat.
A párnán nyögve felkönyökölök,
A napnak fordítom hő arcomat.
Lázas, fakó sugár céloz felém,
Oly szenvedőén néz a nap szemembe,
Mintha a nap lenne beteg, nem én.
Ni, zökken, skarlát fellegek alul
Szürkék közzé süllyed, mi lesz vele,
Rögtön Újpest kövezetére hull.
Csak most az egyszer ne lehessen éjjel.
Csak járj isten arany órája, Nap,
Nap, égj és perzselj déli szenvedéllyel.
Hallod, ne hagyj el, Nap, maradj velem.
Én meghalok ha itt ma sötét lesz,
Jaj, szerelem, szerelem, szerelem.
TISZAPART
Ül egy szegény halász ember
Kettesben a néma csenddel,
Ott ül füst nélkül pipázva,
A tolvaj hálót vigyázza.
Kezdi a hálót emelni,
Halat nem tud benne lelni,
Póklábak megint leszállnak,
Kút, kazal, fa alva állnak.
Áll a nap fenn, áll a felhő,
Nem jön fecske, nincs egy szellő,
A víz nem látszik, hogy folyna,
Isten mintha bóbiskolna.
Talán el is felejtette,
Hogy a Földet teremtette,
A Tiszát is beletette,
A halászt is leültette.
RECEPT
Se meghalni, se nem élni,
Lemondani, de remélni.
Ülni, föl-fölkelni, járni,
Várni, várni, várni, várni.
Elaludni és álmodni,
Álmodozni, gondolkodni.
Vágyni, vágyni, elepedni,
Hagyni a szívet repedni.
Nézni, nézni, elámulni,
Csak bámulni és elmúlni.
Örülni az égnek reggel,
Beszélni a gyermekekkel.
Heverészni és sétálni,
Fütyörészni és tréfálni.
Mindenkit mosollyal csalni,
Mulattatni vigasztalni.
Elfáradni és pihenni,
A könnyeket kiengedni.
A könnyeket könnyen venni,
A szenvedést elszenvedni.
Tenni, venni, jönni, menni.
Képzeletben messze lenni.
Túl gondolni a világon,
Túl az óperenciákon.
Add a kezed mert beborult,
Add a kezed mert fú a szél,
Add a kezed mert este lesz.
Add a kezed mert reszketek,
Add a kezed mert szédülök,
Add a kezed összerogyok.
Add a kezed mert álmodok,
Add a kezed mert itt vagyok,
Add a kezed mert meghalok.
Címkék:1991-03