Apropó nélkül…

RADNÓTI IRTA naplójában.:

… nem érzem zsidónak magam, a vallásra nem neveltek, nem szükség­letem, nem gyakorlatom, a fajt, a vérrögöt, a talajgyökért és az ide­gekben remegő ősi bánatot barom­ságnak tartom és nem ‘szellemiségem’ és ‘lelkiségem’ és ‘költőségem’ meghatározójának.”

Radnóti nem látszott tudni, hogy a zsidóság mint állapot és státus nem azonos a zsidó vallással, még kevésbé a zsidó fajjal (van ilyen?). Nincs idegekben remegő ősi bánat, sem zsidó „szellemiség” vagy „lelki­ség”.

Van azonban egy egyedülálló zsi­dó örökség; egy könyv, amelyet mi kaptunk vagy mi irtunk, s amely kétezer év óta a világ kultúrájának egyik tengelye. Ami a görögségnek volt Homérosz, az nekünk a Biblia. Kollektív emlékezetünk és önazono­sításunk korokat összetartó alapja.

Van ezenfelül a Bibliából és az azt értelmező hagyományból desztil­lált etika, sajátos és világos erkölcsi értékrendszer, amely nem keresz­tény, nem mohamedán, nem kom­munista, nem liberális, hanem egy­szerűen és egyedítően zsidó. Van egy mesés zsidó folklór, meg egy kalen­dárium, világiasan is jól megtartha­tó ünnepekkel, vagy ha úgy tetszik, ízekben-színekben gazdag emléknapokkal.

*

Van természetesen – ó, de mennyire van! – egy különös, rendkí­vüli módon egyedítő zsidó történelem. Van egy középkori és újkori zsidó költészet, egy középkori és új­kori zsidó misztika (amely Spinoza és Hegel dialektikájának egyik for­rása), van egy zsidó filozófia, amely­ről Radnótinak a leghalványabb fo­galma sem volt.

Van végül – és lehet-e ennél fon­tosabb és meghatározóbb valami – egy conditio humana judaica, amely alól önmagát kivonni akarni szánal­mas, groteszk és – Radnóti a tanú rá, hogy mennyire – hiábavaló kí­sérlet.

*

Zsidónak lenni egyszerűen annyit jelent, mint egy bizonyos történelem és egy bizonyos kultúra örökösének lenni, egy bizonyos etika hordozójá­nak, egy bizonyos misztika és filo­zofál ismerőjének, egy bizonyos fol­klór, kalendárium és hagyomány boldog birtokosának, egy bizonyos humor művelőjének, de főleg és mindenekelőtt a conditio humana judaica vállalójának lenni. Utóbbi elutasítása (kivált a Holocaust után – teheti hozzá a Szombat szerkesz­tője) az emberi méltóság iránti ér­zék sérültségéről, sajnálatra méltó lelki megnyomorodottságról tesz ta­núságot, ami egy antiszemitizmustól átitatott társadalmi környezet és kultúra jellegzetes hatásának a bé­lyege.

Bujáki-Lichtner János