Apám meséli

Kern András

Apám meséli

Apám meséli

És csodálkozik, hogy én nem tudom átélni.

Apám meséli, hogy amikor a Légió hágón a többször megvert magyar hadse­reget szekerestül, lovastul együtt sárban, vérben, mocsokban egyszerűen föl kellett tolni – az bizony kemény dolog volt.

Apám meséli

Apám meséli, hogy a hegyeshalmi szétlőtt vasútállomásról egy napon kivezé­nyelték őket uradalmi körvadászatra hajtónak. Ők voltak a kutyák.

A 109/53 tábori munkásszázad. Ők körbeálltak, kiabáltak, az urak pedig lö­völdözték a nyulakat. A muszosok a nyulaknak drukkoltak.

Apám meséli, hogy egy szétbombázott olajtartály mellől a földről itták a ki­folyt olajat, és hogy ez még így utólag visszagondolva is kellemetlen volt.

Apám meséli és csodálkozik, hogy nem tudom átélni.

Apám meséli, hogy még Pesten, a sárga karszalaggal fölszállt a villamosra, és egy ember szép halkan azt mondta mellette: Na mi van büdös zsidó, fölültél a villamosra? És úgy bokán rúgta, hogy elrepedt a csontja.

Apám meséli

Apám meséli, hogy anyámról mindvégig nem tudott semmit, csak utólag tud­ta meg ő is, hogy miután kivezényelték a Klauzál utcai gettóból és kivitték a Du- na-partra, hogy belelőjék a vízbe és nem lehetett szökni és a mellette állót még lelőtték, csak őt éppen már nem – hát azért ez is valami.

Apám meséli és csodálkozik, hogy nem tudom átélni.

Apám meséli, hogy a Boforc nevű légvédelmi ágyúnak, ha az ember füle mel­lett sütik el, olyan hangja van, hogy egyszerűen hasra lehet esni tőle, tavaszi napsütésben. Ágfalvánál a mezőn az amerikai liberátorok alatt.

Apám meséli

Apám meséli, hogy a flekktífusz 40 fokos lázzal jár, s hogy mellette meg is haltak bele sokan, ő csak folyton azt álmodta, hogy vonaton ül és a vagonokat kapcsolják össze, s csattanó hangon ütköznek az ütközők, de aztán fölébredt és mosolyogva rájött, hogy ez csak álom volt, hiszen a valóságban ő egy vona­ton ül, épp a vagonokat kapcsolják össze, csattannak is az ütközők, de ez egy hülyeség, ez csak álom, valójában csattanva ütköznek az ütközők, hisz ő nem álmodik, hanem egy vonaton ül – és ennek egyszerűen nem volt vége.

Apám meséli, hogy miután megszökött, Eger mellett, Noszvaj községben egy présházban bujkált, míg egyszer csak késő ősszel váratlanul kisütött a nap, egy öregember kijött a szőlőbe és föladta őt egy német tisztnek, és másfél óra múl­va két ló közt vitték akasztani Eger főterére, ahol már mindenütt akasztott ka­tonaszökevények és munkaszolgálatosok lógtak a fákon – hát ez is volt egy cif­ra dolog, de aztán megúszta.

Apám meséli és csodálkozik, hogy nem tudom átélni.

Hiszen én akkor még nem léteztem.

De mindig újra meséli.

Addig meséli, amíg lassacskán már kapiskálom.

Már majdnem át tudom élni.

Nem lesz ennek jó vége.

1975

Elfogtunk egy levelet – Heti Hetes és a többiek – Glória Kiadó, 2002