Apám, kézen fogva Szálasival (I. rész)

Pünkösti Árpád / 2007. június Múltfeltáró írást olvashatnak a Szombatban Pünkösti Árpád újságíró (többek között a Rákosi trilógia szerzője) tollából. Pünkösti nem vállalkozott könnyű feladatra, hiszen a nyilas pártban komoly tisztséget elért, később emigrációban élt apját elevenítette meg. A tény, hogy e nem kis érzelmi-lelkiismereti viharról árulkodó szövegét a Szombatban jelenteti meg, maga is a múltfeldolgozás törekvésének része.

	A Pünkösti család

Sosem gondoltam volna, hogy valaha egy nyilas „védelmére” fogok kelni, bár apám nyilas volt. Arról viszont csak mostanában szereztem tudomást, hogy 1939-ben nyilas képviselőjelölt volt, akinek elcsalták a választását a nyíracsádi körzetben (és ennek iratai fennmaradtak az Országos Levéltárban). A szüleim akkor még együtt éltek (Nyírbátorban), aztán 1942-ben elváltak, apám Szálasi Ferenccel együtt Nyugatra menekült: az amerikai német zónán, Dánián, Ausztrálián keresztül 1950-ben végül is Brazíliában kötött ki. Itt találkoztam vele majdnem félszázaddal később – ő ott is halt meg –, de akkor az 1939-es választás nem került szóba közöttünk.

Nyolcvanhárom éves apám, ötvenhárom éves fiának 1989-ben, Aracajuban elmesélte, hogy az önkéntes debreceni egyetemi század egyik éjszakai csapatgyakorlatán részt vett a nála kilenc évvel idősebb, akkor vezérkari századossá kinevezett Szálasi Ferenc (1929-30-ban Szálasi a debreceni gyalogezred tisztje volt). Éjjel a vaksötétben tíz-tizenöt percenként kilőtt rakéták fényénél egymás kezét fogva bukdácsoltak. És Szálasi az ő kezét fogta! Soha nem derül ki, mi lett volna, ha egy illegális kommunistával összekapaszkodva botorkál…

– Hogyan lettél hungarista?

– Úgy, hogy Szálasi megalakította a hungarista mozgalmat, és én emlékeztettem arra az éjszakai menetgyakorlatra, hogy egyik lukból a másikba esve, órákon keresztül egymás kezét fogtuk…

– Azért lettél hungarista, mert sötétben fogta a kezed?

– Nem, hát nem azért! De ott Brazíliában, ő eszmei, ideológiai vonzalmat nem említett, vagy nem kívánt vele előhozakodni, hisz nem volt valami elvi ember (a nemzetvezető is inkább csak elvieskedett). Egy „ismerős”, akiből nagy ember lett! Talán csak ez szívta be a pártba, no meg, hogy az Erdélyből menekült ifjú fészekmelegre, otthonra, testvérekre találjon (a pártban ez volt a megszólítás: testvér) az új hazában.

1938 nyarán Szálasit az alkotmányos rend felforgatására irányuló törekvés miatt három évre ítélték, és a szegedi Csillag börtönbe került. Apám meglátogatta. Ott ült akkor az ugyancsak a „rendtörvény” alapján nem pár évecskére, hanem életfogytiglani fegyházra ítélt Rákosi Mátyás is. Saját köreikben mindkettőjükből hőst faragtak, és a Csillag kisebbfajta zarándokhellyé vált (Az ezerszer rangosabb Rákosit külföldi parlamenti képviselők is felkeresték). Apám szerint Szálasival jó barátok voltak, és miután ő 1940-ben amnesztiával szabadult, sokszor meglátogatta a lakásán is. (Pár hónappal később szovjet közbenjárásra Rákosit is szabadon engedték, de ő, ellentétben Szálasival, nem maradt, nem maradhatott itthon, várták is a Szovjetunióban, és oda emigrált.)

– Nem akarok értelmetlen vitába keveredni veled – mondtam apámnak, de elolvasva Szálasi néhány írását, nem az volt a benyomásom, hogy idegen az eszmevilága, hanem az, hogy a sok „röggyökér” mögött rengeteg a zűrzavar: nem volt komolyan vehető ember.

– Mert meghamisították! – felelte 83 éves apám eltökélten. Majd tiltakozott, hogy ő nem nyilas volt, hanem hungarista: – Szálasi sem a Nyilaspárt, hanem a hungarista magyar nemzeti mozgalom vezetője volt. Ellentétben a nyilasokkal, a hungarista mozgalom nem volt mindenféle borzas csőcselék tábora – állította. – Diplomás emberek töltötték be mindenhol a számottevő posztokat, helyettes itt-ott persze volt még analfabéta is.

– Mennyire volt Szálasi a hitleri fajelmélet híve?

– Szálasi nem helyeselte a zsidótörvényt, ami mindig szorított rajtuk. Neki az volt a véleménye, hogy nem zsidótörvényt kell csinálni, hanem magyar törvényt: megvédeni a nemzetet. Szálasi alatt nem fogtak le, és vittek táborokba egyetlen zsidót sem, de Horthy idejében sem! – állította apám bőszen. – Akit táborba vittek, azt a németek vitték. Így sem lett volna jó, de legalább…

Szálasi, akinek örmény, német, szlovák és ruszin vér is csörgedezett az ereiben, kezdetben valóban aszemita volt. A cionistákhoz hasonlóan önálló államban képzelte el a zsidók életét – vagyis kitelepítéssel teremtett zsidónélküliséget kívánt, de a harmincas években ennek elérésére semmilyen reális lehetőség nem volt.

– Hatalomra kerülése után Szálasi miért nem számolta fel a gettókat, miért nem váltotta fel a zsidótörvényeket magyartörvényekkel?

– Őt nem foglalkoztatta a zsidókérdés. Éltek egy szektorban, ahonnan csak engedéllyel lehetett kimenni. De egymás között voltak, és a gettó nem láger, ott nem fogoly!

Szálasi kiforrott tézisei szerint az istenhit, a bajtársiasság és a hazaszeretet az egész nemzetet egységbe forrasztja a Hungária Egyesült Földeken, azaz Nagy-Magyarország területén. A hungarizmusba, már az elnevezésből adódóan is benne foglaltatott a zsidók, de a cigányok vallási és faji színezetű gyűlölete is. Minden jel arra mutat, hogy elfogadta a fajelméletet, természetesen a „turáni fajba” tartozó magyarokat ő egyenrangúnak ítélte az „árjákkal”. „Én nem vagyok fanatikus. Én több vagyok ennél. Bennem igazság van, melyben hiszek… Arról nem tehetek, hogy a hungarizmus alapigazsága bennem és nemzetünkben született meg” – írta 1945-ös börtönnaplójában.

	A szerző édesapja: Pünkösti Mihály hadapród

Azt már meg sem kérdeztem bősz öregemtől, hogy nyilas testvéreivel együtt miért vették olyan könnyedén tudomásul a gettókat, és miképp „találták fel” a nekik nem tetszők – elsősorban a zsidók, továbbá a kommunisták, a katonaszökevények – Dunába lövését. A gyilkosságok ellen egy fia „testvér” sem lépett fel. Apám sem. Ők mindnyájan a „magyarokat” védték (mai követőik is ezt teszik). Apám különös „barátsága” Szálasival végül is világkörüli turnéba torkollott. Megszenvedett érte. Miatta. Maga miatt.

Vajon volt-e apának zöld inge is? Szálasi viselt ilyet – nem ripacs-zöldet (amilyenbe egy-két Fradi vezér öltözött), hanem sötétebb, nyilas-zöldet –, apámat mégsem tudom elképzelni, hogy ebben feszít, mert azért én is mentegetem, és ezt a viseletet az én előítéletem a csőcselékhez köti. És a nemzetvezető? Ha ő nem úszta meg egyening nélkül, akkor az én nagyfejű, felfele igazodó apám mégiscsak viselhette.

Anyám a nekem írt visszaemlékezésében, a kék füzetben azt írta: „Mikor megalakult a Nyilaskeresztes Párt, Miska hamar belépett. Ekkor öntött el igazán a keserűség. Nem a politikai öntudatom miatt, akkor ez teljesen hiányzott belőlem. Nem szerettem politizálni, mindig gyermekkorom rettegései jutottak eszembe, hogy a Vadász család tagjai mennyit szenvedtek nagybátyáim kommunista volta miatt. Meg az asszonyi önzés is ágaskodott bennem, hogy most még annyit sem lesz velünk, mint addig.”

Apám botorkáló társa, Szálasi Ferenc 1937 őszén alapította meg a Magyar Nemzeti Szocialista Pártot (MNSZP). Üres szépítés, hogy apám hungaristának és nem nyilasnak vallotta magát. Jelvényük, a horogkereszt nyomán kialakított nyilaskereszt is elárulja a lényeget. Bár a pártot hamarosan betiltották – Szálasit elítélték –, csapatában már ott tündökölhetett apám is. A párt ideológiája a német nemzetiszocializmus gondolati elemeire épült – vezérelv, szélsőséges antiszemitizmus –, és ezt öntötték le a konzervatív, valláserkölcsi nézetek hungarista szószával. A Nyilas Párt hívei az apámhoz hasonló, azaz a felemelkedésben bízó kispolgári körök, valamint a városi és falusi lakosság szegény rétegei közül kerültek ki. Apám 1938-39 fordulóján látogathatta meg a lecsukott vezért a Csillag börtönben, és talán az ő áldásának is köszönhette, hogy az 1939 márciusában Szálasi szellemében életre hívott szélsőjobboldali Nyilaskeresztes Párt – Hungarista Mozgalom képviselőjelöltje lett a két hónappal későbbi parlamenti választáson.

Az 1939. május 28-29-i (pünkösdi) választáson Magyarország is szakított az Európában már nem dívó nyílt voksolással. A kormánypárt a győzelemért szigorította a választójogot, a korhatár harminc év lett, a két év helyben lakást hat évre emelték, és négy elemi helyett hat osztály elvégzését kellett igazolni (az önálló iparosok és földművesek engedményt kaptak). Az egyéni képviselőjelölteknek az induláshoz kétezer pengő kauciót kellett letenniük (egymillió forintnyi összeget), amit elveszített, aki nem érte el a szavazatok negyedét. Viszont az ajánlások száma az egyéni kerületekben ötszázra csökkent és a mandátum megszerzéséhez elég volt a 40 százalékos többség is.

A kormányzó csak május 4-én oszlatta fel a parlamentet. Ezután tették közzé a választókerületek új beosztását, így a kormánypárton kívül senki sem tudta, merre és hogyan. Boldog idők: három hétig sem tartott a kampány, ennyi idő alatt kellett jelölteket állítani, ajánlásokat gyűjteni, választási gyűléseket tartani. Az uralkodó elit rákényszerült a körmönfont húzásokra. Ausztria 1938-as bekebelezésével Németország már a szomszédból lihegett a tarkójukra, közben a magyar revízió elsődleges patrónusa a Harmadik Birodalom és Olaszország volt: ők adták áldásukat a Felvidék és Kárpátalja visszacsatolásához. Annyira kellett tetszeniük Hitlernek, hogy a szélsőjobb ne tudja elcsábítani tőlük. Vagyis harc a hazai szélsőjobbal és udvarlás a külhoninak.

Kék füzet: „Miska járta a megye kis- és nagyközségeit, beszédeket tartott, agitált. Szerették is, okosan, szépen beszélt. A nép bajait személyes szenvedésként élte át. Ezrével léptek a pártba a mérhetetlenül szegény emberek ott, ahonnan a század elején a legtöbben vándoroltak Amerikába.”

Apám igen büszke volt a képviselőjelöltségre, „hiszen becsvágyó, nagyra törő természet volt. A kortesi beszédek után mindig virágerdővel borított autón tért haza, fénylett a boldogságtól, a virágokat elém rakta, hogy én is örüljek. Nem nagy kedvem volt erre, részint mert késő éjjel volt, részint mert valami ösztönös rossz érzésem támadt az egésszel szemben. Pártbeli tevékenységét »nyilalásnak« csúfoltam, féltékeny voltam, mert láttam, a politika mennyire betölti minden ízét, porcikáját, hogy mi nem is létezünk a számára. Válásunk egyik okának azt hozta föl, hogy én politikailag sosem tudtam azonosulni vele, inkább visszarángató erő voltam a munkájában. Bár erősebb tudtam volna lenni!”

Nem sokra mentél volna vele. Ha nem a németbarát Jókuthy Gyula lányába habarodik bele, hanem másba, azt is megindokolta volna. Mert ebben egytől egyig nagyon jók vagyunk, különösen, aki abból él, hogy szakmányban gyártja ügyfeleinek a védőbeszédeket.

A Szabolcsi Hírlap–Nyírvidék már 1939. május 9-én arról ír, hogy apám kormánypárti ellenfele, „Nánássy Imre fáradságot nem ismerő lelkiismeretességgel hirdeti a madai körzetben a magyar lelki és gazdasági feltámadás, az igazi fajvédelem eszméit, és már 22 községben mondott programbeszédet. Nánássy ellen eddig meg sem próbálkozott senki, mert a nép mindenütt lelkes szeretettel tart ki mellette.” Apám tehát később kezdett. A rövid idő ellenére 27 nagygyűlést tartott a kerületben „a legpéldásabb rend és fegyelem mellett”, a mándoki járás főszolgabírója közbiztonsági okok miatt nyolc községben (Tornyospálca, Tusér, Tiszabezdéd, Záhony, Zsurk, Mánd, Eperjeske, Tiszaszentmárton) mégsem engedélyezte a gyűléseit.

A választás napján, 1939. május 28-án a jobboldali Nemzeti Élet című lap a nyilas jelöltek sorában említi dr. Pünkösty (sic!) Mihályt. Társa, a Nemzet Szava a biztos nyilas-mandátumszerzők közé sorolja Pünkösdi (sic!) Mihályt Nyírmádán (sic!). Mély hungarizmusuk ellenére országos lapjaikba is belefért egy magyar település, meg jelöltjük nevének elírása (és ez a trehányság mindmáig fennmaradt – talán a fanatizmussal egyenes arányban).

Választási szakértők szerint, „jó” előkészítése miatt, az 1939-es voksoláskor kevésbé volt szükség a közigazgatási apparátus törvénysértő visszaélésére, mint korábban. Apám története akkor kivételes (?), hiszen őt illette volna meg a képviselői hely, akkor is, ha egy demokratikus választáson talán el sem indulhatott volna a nyilas párt. A nyírmadai egyéni választói körzetben mindössze 88 szavazattal maradt le (a petícióban ők 87 szavazatról beszéltek):

Nánássy Imre Magyar Élet Pártja          4 042 szavazat           44,05%

Pünkösti Mihály Nyilaskeresztes Párt            3 954 szavazat           43,09%

Batta Zoltán Nemzeti Reformpárt                 1 180 szavazat           12,86%

összesen: 9 176 szavazat               100,00%

A megyei újság szerint 96 szavazat volt a különbség. A Magyar Nemzet is ugyanezt közli, de Pünkösthynek írja apám nevét. (Az „névelírási csúcsot” a Péti Nitrogénművek portása tartja, aki hatvanas években a személyi igazolványomat nézve, „Pünközsdhy” részére állította ki a belépőt.)

Az egy hónap múlva beterjesztett petícióban Gebri István ófehértói lakos és 536 társa kérte apám „képviselővé való kijelentését elrendelni”. „A szavazatok összeszámlálásánál 300 szavazólapot érvénytelenítettek”, jobbára olyan apámra jutó voksokat, amelyeknél a kockába nem álló, hanem dűlt kereszt szerepelt, vagy a kereszt vonala kiesett a kockából, vagy halovány, vékony volt, vagy a név mellé volt téve. Nánássynak elfogadták ezeket, sőt érvénytelen szavazatokat is. A választókerületben leszavaztattak olyan zsidó polgárokat, akiknek erre nem volt jogcíme. Ugyanis a második zsidótörvény szerint csak azoknak volt választójoga, akik, és akiknek a szülői is Magyarországon születtek, és 1867 óta itt laktak.

Petíció: „Őr községben 31 olyan zsidó szavazó lett este a záróra után, a hatósági közegek útján az urna elé állítva, akiknek nemcsak hogy igazolásuk nem volt meg, hanem a választók névjegyzékébe sem voltak felvéve.” A petíció felsorolja Alltlam Eteltől kezdve Klein Dezsőig mindegyikőjük nevét. Tanúként megnevezik a községi bírót, egy ügyvédjelöltet, két gazdálkodót és egy kereskedőt. Nyírmadán a községi kisbíró 75 zsidót állított elő. Közülük ismét felsorolják azt a huszonegyet, akik nem szerepeltek a választói jegyzékben. Nyírjákón 15 ilyet találtak. A petíció szerint a körzetben névjegyzékbe vett zsidók 75 százaléka nem igazolta jogosultságát. Miközben tehát a hatalom egyre erősebben diszkriminálta a zsidóságot, a megfélemlítetteket hatalmának megőrzésére használta.

Ez hiányzott az én antiszemita apámnak. Anyám azt írta, hogy antiszemitizmusát „a három zsidóval kötött szerencsétlen pesti állásügy kezdte érlelni”. De ez inkább csak erősíthette az ellenérzését, mert nem hiszem, hogy egyetemistaként véletlenül talált rá éppen Kolosváry-Borcsa Mihály lapjára. Brazíliában apám elszólta magát:

– Nyírbátorban az első gazdám, aki ügyvédjelöltként szerződtetett: zsidó volt. Ő volt a Nyafe elnöke is. (Dr. Révész Gyula – a gyerek) De nem választottuk újra, mert azt gondoltam, nincs egy zsidó sem a csapatban, akkor miért épp az elnök legyen zsidó? Az én szerepemet ebben ő nem tudta, mert amikor kineveztek főispánnak, írt nekem egy levelet, hogy mentsem meg az édesapját, aki szintén ügyvéd volt. Sem alkalom, sem idő nem volt rá.

Sem alkalom, sem idő az életmentésére. Igaz, az első kenyéradó gazda apja is csak zsidó volt.

A választási csalás csak súlyosbíthatta apám antiszemitizmusát, holott helyettük inkább a gátlástalan közhivatalnokokra és a kormánypolitikára kellett volna haragudnia.

Kék füzet: „A zsidóellenesség az egész országban, Nyírbátorban is egyre inkább gyökeret eresztett. A Szentvér utcában lakott egy Tóth nevezetű zsidó földesúr. Kastélyszerű házát óriási park vette körül. Átkeresztelkedett, megmagyarosította a nevét, és mint mondták, pénzért vásárolt a kormánytól méltóságos vagy kegyelmes címet. Ő nem keveredett közénk, leginkább Pesten vagy a birtokain tartózkodott. Itthon csak a tiszti bálon lehetett néha látni. Egy ilyen alkalommal a helyőrség ezredes parancsnoka a belépő Tóthot nem a szokásos pertu hangján köszöntette, hanem gúnyosan ekképp:

– Jó estét, Kegyelmes úr!

Tóth, ahogy jött, ki is fordult a bálból, és másnap főbe lőtte magát. Lehet, hogy ez a köszöntés volt az utolsó csepp a pohárban.”

A petíció többi panasza tipikus. Őr községben a szavazófülke nyitott volt. A szavazóhelységek jórészében hosszabb-rövidebb ideig „táborozott” a főszolgabíró, a főjegyző, a községi bíró, a lelkész, a kormánypárt helyi elnöke, Nánássy ügyvéd fia, stb. Néhány helyen a jegyző, a bíró bekísérték a szavazófülkébe azokat, akik a szavazás módja felől érdeklődtek…

Rohodon dr. Nánássy Imre a némahéten tartott gyűlést. Ezen a nyilasokat német zsoldban álló hazaárulónak nevezte. „Jelöltjük szegény fiú, semmi befolyással nem bír, és semmit elintézni nem fog tudni.” Nyírmadán a főjegyző a némahét napjain magához hívatta a nyilas érzelmű, főleg iparos embereket, és arra igyekezett őket rábírni, hogy nyilasra ne szavazzanak, mert úgyis megtudja, és akkor semmiféle jogosítványt többé nem kaphatnak, sőt azt is elvesztik, amilyük van.

„Mindezek alapján mély tisztelettel kérjük az egész választás megsemmisítését… Különösen kiemeljük, hogy dr. Nánássy Imre mindössze 87 szavazattal kapott többet, mint dr. Pünkösti Mihály. S a legkisebb szabálytalanság is elegendő volt ahhoz, hogy meghamisítsa az igazságos eredményt.”

Az újraszámlálás „mai találmány”. Három-négy okból akkor is érvényteleníti lehetett volna a választást – de nem az akkori törvények szerint. A magyar királyi közigazgatási bíróság a magyar szentkorona nevében meg is szüntette az eljárást, és a panaszosok kaucióját visszautalta. Az indok egyszerű: az említett 537 panaszos közül 280 – „tehát nyilvánvalóan a panaszlók többsége” – a községi elöljáróságok előtt visszavonta a panaszát, és ezzel – „perjogilag” – megszűnt a petíció. Óvás ugyanis csak akkor létezik, ha minimum ötszáz aláírás hitelesíti, és ezeknek több mint a fele fenn is tartja a panaszát. Ez bolondabb az ipszilon betűnél.

„A költségek felszámolását mellőzte a bíróság.

Kelt Budapesten 1939. november 24. napján.

Borsos Endre tanácselnök.”

Kék füzet: „Bizony a képviselőségből nem lett semmi, a kormánypárt mindent elkövetett, de nagy erőlködéssel is csak minimálisra tudta visszaszorítani Miskát, úgyhogy ő a választást megpeticionálta. Ezt az egész hercehurcát is elleneztem. Háromezer pengőbe került, és az adósságot három évig nyögtük. Csodálkoztam, mennyire tudott hinni a politikai igazságszolgáltatásban, amire csak a sok pénz ment rá.”

Nem értem, hová lett a pénz, hisz a bíróság visszaadta a kauciót (nem kellett költeni a helyszíni tanúkihallgatásra). A választási indulás kétezer pengős kaucióját is visszakaphatta, hiszen megszerezte a szavazatok jóval több, mint negyedét. Csak az autókázás meg a pesti ügyvéd vihette el a pénzt. Apám naivitása akkor is felfoghatatlan. Nem volt tisztában azzal, hogy egy elöljárónak milyen könnyű egy községben a tőle függő embereket meggyőzni arról, jobb, ha nem látta, amit látott? De hát milyen politikus az, aki ezt nem tudja? Elvakult.

Mindenesetre az 1939-es képviselőválasztás is egy olyan pont, amikor más irányt vehetett volna az életünk. Mert vajon miképp hordta volna a képviselői glóriát a 33 éves becsvágyó ügyvédbojtár? A siker akár bársonyszékbe is emelhette volna őt a nyilasok hatalomra jutásakor. Elég szemellenzősnek gondolom őt ahhoz, hogy vakon szolgálta volna az időközben már éjszakai sötétségben is tisztánlátóvá vált nemzetvezetőt. És anyám? Ő vajon nem kapott volna keszonbetegséget a nagy liftezéstől? Na és a válás? Ha apámat megválasztották volna képviselőnek, nem vetődik Miskolcra, nem Jókuthy Klára lett volna az új asszonya. Valószínű, hogy nem ő. De Budapesten találthatott volna szüntelen a jobboldalán fekvő hölgyeményt is. Vagyis: szüleim válásában nyakig benne volt a politika (is).

(Folytatjuk…)