Antológiából folyóirat

A szerkesztő, Kőbányai János az első lapon tudtára adja a tisztelt olvasónak, hogy a folyóirat évente négyszer jelenik meg, tehát tavaly – azaz 1989-ben – még szeptemberben és decemberben. A beköszöntő sorok, melyeket legkorábban november elején ismerhettünk meg, hűen tükrözik azt a fokozódó időzavart és fejetlenséget, melyben napjainkban Közép-Európa, s benne Magyarország tobzódik. E körülmények között még az sem meglepő, hogy a borítón meghirdetett egyik szerző, Raj Tamás tanulmányának nyomát sem találjuk a tartalomjegyzékben. De ne beszéljünk az első pillantásra szembetűnő szerkesztési hibákról, inkább örüljünk annak, hogy ilyen gazdag anyaggal jelentkezik a Múlt és Jövő, mely az év elejei, hasonló című antológia után immár folyóiratként is bemutatkozik.

A szám uralkodó műfaja az esszé. Kertész Imre „Gályanapló” és Konrád György „Az önvédelem etikája”, „Deus semper maior” és „Jeruzsálemi gondolatok” címmel közreadott reflexiói két kiváló írónk szellemi arcképét rajzolják ki, feltárják a magyar–zsidó identitástudat gazdag televényét, mely a közeli és távoli múlt hajszálgyökereiből táplálkozik, s olyan jelentékeny művészi alkotásokkal ajándékozta meg a magyar irodalmat, mint a Sorstalanság vagy A cinkos.

Konrád három részre tagolt esszéfolyamából egyszersmind az is kiderül, hogy az uralkodó, 1944-es élményréteg mellett a Biblia mindig új gondolatokat ébresztő világa és a mai Izrael mindennapi élete alkotják egy mai magyar–zsidó értelmiségi szellemi horizontjának háromszögelési pontjait. Hasonlóképpen figyelemre méltó Ungvári Rudolf „Nem zsidónak lenni” című esszéje, melyet a szerző a kelet-európai s azon belül a magyarországi antiszemitizmus továbbélésének szentelt; ugyanezt a témát járja körül Frick László – a borítón még Fricz – „problémajelző írása”, valójában színvonalas irodalmi riportja.

Sok más, érdekes írás is olvasható a Múlt és Jövő legfrissebb számában: ezek részben a mai izraeli művészetről és irodalomról szólnak, részben hebraisztikai jellegűek. A közölt irodalmi alkotások közül kiemelkedik Wisława Szymborska megrendítő verse, a „Ne még” Csajka Gábor Cyprián fordításában, és egy részlet Timár György önéletírásából.

Nem folytatjuk tovább a gazdag, antológiának is beillő szám tartalmának bemutatását, ehelyett inkább bizonyos hiányérzetünknek adunk kifejezést. Évekkel ezelőtt, amikor az uralkodó egypártrendszer viszonyai között szóba került, hogy a népieseknek és az urbánusoknak is engedélyezzenek egy-egy irodalmi folyóiratot, az agitációs és propagandaosztály képviselője így vélekedett a „zsidó” orgánumról: „Attól félünk kevésbé, hiszen tele lesz majd Auschwitzcal és ótestamentumi borongással.”

E pártközponti bon mot-t természetesen nem azért idéztük fel, mintha a közeli és a távoli múlt felidézése ellen kifogásaink lennének – hol legyen képviselve az élő hagyomány, ha nem egy zsidó kulturális folyóiratban? Nem ártana viszont, ha írásainak egy része a jelen felé fordulna, s akadnának szerzői, akik megpróbálják feltérképezni azt a sok szempontból ellentmondásos kapcsolatrendszert, melynek révén a ma Magyarországon élő zsidók ebbe az átmeneti társadalomba integrálódnak. A Múlt és Jövő ezt a feladatot akkor teljesíthetné, ha napjainkban vagy a közelmúltban játszódó, a mai magyar zsidóság életével foglalkozó irodalmi műveknek is teret adna.