Antiszemitizmus – már Angliában is?

Antiszemitizmus – már Angliában is?

London, 2002. Amikor a 23 éves Rachel megbeszélte az esti prog­ramot nem zsidó barátjával, még nem sejtette, mi lesz a dolog vége. Va­csora közben futólag említette, hogyan ünnepli majd a purimot családjával, mi­re a barát felfortyant: „Ma már a zsidók­nál tartunk, beszéljünk egy kicsit a pa­lesztinokról is.” És hosszú Izrael-ellenes monológba fogott, ami rövidesen zsidó- ellenes kirohanássá vált. Rachel szóhoz sem tudott jutni a megdöbbenéstől.

Egy Canterburyben élő zsidó hölgy mindig is jóban volt nem zsidó szom­szédjával. A derék szomszéd egy szép napon azt vágta a hölgy fejéhez, hogy a Világkereskedelmi Központ pusztulásá­ért Izrael a felelős.

A 33 éves Leah arról panaszkodik, hogy munkahelyén a kollégák tudják ró­la, hogy zsidó és szereti Izraelt, ezért burkoltan őt is hibáztatják Ariéi Sáron politikájáért, vagy az előző este a tévé­híradóban látott halott palesztinokért.

Stephen Pollard, jól ismert baloldali író és kommentátor, keresztény baráta­ival beszélgetett, amikor egyikük futó­lag megjegyezte: „Én nem veszek izrae­li termékeket.” „De a Dixon’s-nál1 azért csak vásárolsz?” – kérdezte a megdöb­bent Pollard. „Nem, ott sem.” A kiala­kult vita nyomán Pollardot sarokba szo­rították. Azt hányták a szemére, hogy csak azért védi Izraelt, mert zsidó.

Lord Greville Janner, a veterán munkáspárti politikus már 27 éve alsó­házi képviselő. De most fordult elő először, hogy egy felsőházi képviselő ezekkel a szavakkal forduljon hozzá: „Maguk zsidók …”

A fenti esetek, bár elszigeteltnek tűn­nek, de jól jellemzik a közbeszédet, ami az intifáda másfél évvel ezelőtti kitörése, de különösen tavaly szeptember 11 óta eluralkodni látszik egész Angliában. A 275.000 fős angol zsidó közösség már 1967 óta hozzászokhatott az izraeli poli­tika kemény bírálatához, és válaszul a 70-es évek Izrael-ellenességére, megala­kította a BIPAC (Britain-Israel Public Affairs Committee) nevű szervezetét, amely összehangolt választ adott a bírálatokra. Az Oslói Megállapodást (1993) követően a brit zsidóság úgy látta, hogy a szervezet elvégezte a feladatát, és megszüntette a BIPAC-ot. De hát 1993 óta sok víz lefolyt mind a Jordánon, mind a Temzén. A meglepően nagy számú bíráló ma már nemcsak Izrael politikáját, hanem a léte­zéshez való jogát is megkérdőjelezi… Jonathan Sacks főrabbi, az angol parlament Antiszemitizmus-ellenes Bi­zottsága előtt beszámolt a zsinagógák elleni támadásokról, a brit média Izrael-ellenes hadjáratáról, az egyetemeken folyó politikai szervezkedésről és egyes muzulmán szélsőségesek zsidóellenes akcióiról. Szóvá tette azt is, hogy az an­gol establishment mindezt szó nélkül tűri. A főrabbi rámutatott, hogy az anti­szemitizmus már legyengültnek vélt ví­rusa új erőre kapva terjed szerte az or­szágban és azon kívül is.

Jo Wagerman, a brit zsidó szerveze­tek szövetségének (Board of Deputies of British Jews) első női elnöke, aki csa­ládfáját a zsidók 1656-os visszatéréséig tudja visszavezetni2, elismeri, hogy a zsidó álom, a teljes integráció a brit tár­sadalomba, a vége felé jár, és közel a keserű ébredés.

Az intifáda kezdete óta a zsidóellenes incidensek száma jelentősen megnőtt az egész országban. A Community Security Trust (Közösségi Biztonsági iroda) nevű független szervezetet azért hozták létre, hogy figyelje és regisztrálja az ilyen ese­teket. Felmérései szerint míg 1999-ben csak 270, 2000-ben már 405 ilyen inci­dens történt, utóbbiból több mint száz október hónapban, közvetlenül az intifá­da kirobbanása után. A legtöbb incidens egyszerű szóbeli vagy írásos fenyegetés vagy sértegetés, vagy kisebb fizikai inzul­tus, de 2000-ben ötven súlyos fizikai támadást regisztráltak, ami az 1999-ben tapasztalt húszhoz viszonyítva jelentős növekedés. 2001. december elejéig összes 280 incidens történt, a súlyos fizi­kai támadások száma negyven volt.

A szervezet kilencven egyetemet is fi­gyel, egyebek között Londonban, Edinburgh-ben, Yorkban, Southamptonban és Sheffieldben. A Zsidó Diákszövetség mindenütt jelen van, és adatokat szol­gáltat a felméréshez. Mindenütt feszült a helyzet, hiszen az egyetemeken a szá­mos muzulmán szövetség mellett jelen vannak a szélsőbal és a szélsőjobb szer­vezetei is. A zsidó fiatalokra nézve a leg­veszélyesebb a trockista Szocialista Munkáspárt és a radikális muzulmán Muszlim Al-Muhadzsirun. Az utóbbi röp­lapjai szerint „minden izraeli zsidó terrorista”, egyik falragasza szerint pedig „A végső óra akkor jön csak el, ha a muzul­mánok megölik a zsidókat.” Számos egyetemi plakát szerint szeptember 11 azért történt, mert Amerika támogatja Iz­raelt. Manchesterben a Muzulmán Diákszövetség azt javasolta az egyetemnek, hogy ítélje el Izraelt mint apartheid-álla­mot, a Zsidó Diákszövetséget pedig tilt­sák be. A muzulmán diákok és szélsőba­los szövetségeseik a zsidó diákokat le­köpködik, és azt kiáltozzák feléjük, hogy „nácik és csecsemőgyilkosok”.

A zsidó aktivisták nagy része minde­zért a médiát is hibáztatja. A BBC adásai némelykor igen elfogultak és egyoldalú­an kommentálják a közel-keleti konflik­tust. A BBC és a CNN híradói között igen jól látható a különbség egy-egy közel-ke­leti hír tálalásában. Amikor az Izraeli Hadsereg helikopterei arab terroristákat ölnek meg a kocsijukban, az a CNN sze­rint célzott akció, míg a BBC ugyanezt a hírt így kommentálja: „az izraeliek válo­gatás nélkül gyilkolják a palesztinokat, aminek meg is lesz a következménye”.

Tavaly december 6-án a BBC egyik po­litikai műsorának a The Daily Mail közis­merten Izrael-barát zsidó újságírónője, Melanie Phillips volt a vendége. Az erősen baloldali műsorvezető, a szintén zsidó Will Self egy ideig türelmesen hall­gatta az újságírónő válaszait, majd nem teketóriázott tovább és Phillips mellének szegezte a kérdést: kit támogatna, ha ki­törne a háború Anglia és Izrael között?

A baloldali The Independent című lap fő közel-keleti elemzője évek óta Robert Fisk, aki közismerten nem barátja Izrael­nek. A szintén baloldali The Guardian le­közölte a pakisztáni krikett-bajnok, Imran Khan feleségének cikkét, amelyben a hölgy megismételte azt a régi kacsát, mi­szerint „az amerikai média és Hollywood igazi urai a zsidók”. A Guardian izraeli tu­dósítja, Suzanne Goldenberg, szinte minden cikkében erősen Izrael-ellenes ér­zelmekről tesz tanúságot. A The Evening Standard egyik cikkírója, a zsidó Howard Jacobson annak nyomán ragadott tollat, hogy a francia nagykövet egy vacsora so­rán azt mondta Izraelről: „az a szaros kis ország”. Ennek kapcsán Jacobson kifej­tette meggyőződését, hogy Izraelt úgy kell támogatnunk, hogy közben erősen bírál­juk a politikáját A New Statesman című baloldali hetilap az antiszemita közbeszéd egyik szócsövévé vált január 14-i számá­nak címlapján egy angol zászlón hatalmas Dávid csillag áll, alatta a felirat „A kóser összeesküvés”. A lap a számot a brit mé­dia állítólagos Izrael- és zsidóbarátságának szentelte. Amikor a zsidó szervezetek tiltakoztak a főszerkesztőnél, az bocsána­tot kért a címlapért, de felháborodottan tagadta, hogy a címlap vagy a cikkek mö­gött antiszemitizmus rejlene.

Számos zsidó aktivista azért van elke­seredve, mert Izrael jogos bírálata lassan teljesen összekeveredik a zsidógyűlölet­tel. Durban3 óta egyre világosabb, hogy a világ mai, roppant összetett gondjai (glo­balizáció, a fundamentalizmus terjedé­se, olajérdekek, Amerika-ellenesség, kö­zel-keleti válság, stb.) mögött sokan ke­resnek bűnbakot – és sokan a zsidókban találják meg, ugyanúgy, mint a II. világhá­borút megelőző évtizedekben.

A kortárs zsidógyűlölet az arab orszá­gokból ered, ahol ezt az ideológiát – főleg 1967 óta – a kormányok szítják, és a nyugati országok véleményformálói semmit sem tettek a jelenség ellen. A propaganda olyan sikeres volt, hogy az arab városok utcáin eluralkodó – nem Izrael-, hanem zsidóellenes – hangulat ma már az arab politikusok kezét is megköti, ami a közel-keleti rendezés egyik komoly akadályává vált.

2001 szeptemberében hosszú vita után létrejött a BIPAC utóda, a BICOM (Britain-Israel Communications and Re­search Centre). Vezetője egy ismert rá­diós és televíziós producer, Mark Berg lett. A BICOM napi e-mailben tájékoztat­ja az érdeklődőket a végzett munkáról.

Izraeli lapok cikkei nyomán

Rajki András

1. A Dixon’s az egyik legnagyobb elektronikai üzletlánc Angliában, tulajdonosa Sir Stanley Kalms, aki rendszeresen nagy összegeket ado­mányoz a zsidó közösségnek és Izraelnek.

2. A zsidókat 1290-ben kiűzték Angliából és csak 1656-ban, Olivér Cromwell kormányzása idején térhettek oda vissza.

3 2001 szeptemberének első hetében a dél-af­rikai Durban városában rendezett nemzetközi rasszizmus-ellenes konferenciát az ENSZ. Az arab és muzulmán országok képviselői mindenáron Izrael elítélését akarták kikényszeríteni, így ez vált a tanácskozás legfontosabb témájá­vá. A konferenciát a város utcáin éles Izrael- és zsidóellenes megmozdulások kísérték.