antiszemitizmus.hu

antiszemitizmus.hu

A jobbik.net szerzői egy nekrológnak álcázott gú­nyiratot adtak közre Simon Wiesenthal halálának apropóján. Az „admin” nevű szerző által összehozott „szö­veg” ellen az a fő kifogásunk, hogy nekrológnak álcázza magát. Nem kö­telező senkiről sem nekrológot írni, de ha valaki ilyenre vállalkozik, az tartsa be az alapvető szabályokat – vagy pe­dig ne álcázza írását nekrológnak. Az alábbi szöveg ugyanis nemcsak a halottgyalázás fogalmát meríti ki, ha­nem a nekrológ műfaját is megszentségteleníti. Már a cím is kellőképpen ízléstelen: Simon eltávozott az örök (náci)vadászmezőkre – 2005. szep­tember 20. Ezek után a folytatás sem meglepetés.

„96 éves korában elhunyt a fárad­hatatlan nácivadász, Simon Wiesenthal. A hőst bécsi otthonában, álmában érte a halál. (Emléked azonban örök, óh Simon.) S. W. küzdelmes élete so­rán háromezer náci háborús bűnöst juttatott a megérdemelt siralomház­ba. ”

Bár a szerző hősként emlegeti Wiesenthalt, és láthatóan a náci bűnösök sorsát is megérdemeltnek tartja, a zá­rójeles megjegyzés pikírtsége mindezt zárójelbe helyezi, és ellenkező értel­művé teszi.

„A hős nácivadász 1908-ban, népes zsidó család gyermekeként látta meg a napvilágot. Legalábbis erre utal, hogy 89 rokonát vesztette el a holocaust­ban. A traumán azonban sikerült túl­tennie magát, és hősi igazságosztó misszióba kezdett. ”

Ugyanez vonatkozik erre a szakasz­ra is. Honnan veszi „admin”, hogy Wiesenthalnak „sikerült túltennie ma­gát a traumán”, s hogy a náci háborús bűnösök utáni hajsza nem a trauma következménye?

„Mint köztudott, Eichmann a Gesta­po zsidókkal foglalkozó osztályát ve­zette a háború alatt, ami miatt fe­lelősnek találtatott az Endlösung kitervelésében. Pfuj.”

A „pfuj” szócska alkalmazása, és a „felelősnek találtatott” kifejezés arra utal, hogy Eichmann a szerző olvasa­tában mégsem volt felelős, mi több, talán ártatlanul is ítélték halálra.

„Sasszemével lecsapott az agg bű­nösökre, akiket katétereiknél fogva rángatott bíróság elé. ”

Félreértések elkerülése végett: 1977-ben a náci háborús bűnösök je­lentős része még nem volt oly „agg”. Legalábbis semmivel sem volt idősebb azon egykori kommunista funkcionáriusoknál, akiket viszont bi­zonyára minden további nélkül bíró­ság elé idéztetne a szerző, és az írásá­nak helyet adó honlap mögött álló em­berek – tekintet nélkül a bűnösök élet­korára és egészségi állapotára. A nem­zetközi jog egyébként a háborús bű­nök és emberiségellenes cselekmé­nyek esetén azok el nem évülését sza­vatolja – minden bizonnyal helyesen, még ha a televízió képernyőjén meg­jelenő elaggott elkövetők megpillantá­sa olykor szánalmat is ébreszt. Tetteik felsorolása azonban mégiscsak meg­győz arról, hogy a pereket, ha mégoly későn is, de le kell folytatni ellenük, akár náci, akár sztálinista gyilkosok.

„2001-ben Wiesenthal visszavonult. A zászlót szervezetének lánglelkű ifjai vitték tovább, akik 2004-ben meghir­dették az ’Utolsó esély’ programot, a még megmaradt náci bűnösök kézre kerítése céljából. A küldetés sikeres volt. Az igazságra és tízezer dolláros jutalomra éhezők tömegei segítették őket a munkában, akik egymást tapos­va adtak hírt a tolókocsikkal kereket oldó, prosztatagondokkal küzdő gyil­kosokról, többek közt az Ausztráliá­ban rejtőző egykori nyilas gazem­berről, Magyarország szégyenéről, Zentai pfuj Károlyról.”

Az „Utolsó esély” elnevezésű akci­ót lehet helyeselni, lehet támadni. Le­het azt mondani, hogy az egykori bű­nösök már inkább szánalmat keltenek. Egyet nem lehet: semmisnek tekinteni az általuk elkövetett bűnöket, és koruk miatt erkölcsileg felmenteni őket, amint előző kommentárunkban már jeleztük.

„Marvin Hier bécsi főrabbi szavai szerint: ’Amikor 1945-ben véget ért a holocaust, az egész világ megfeledke­zett a történtekről. Ő volt egyedül, aki emlékezni akart…’ Wiesenthal nagyságára utal, hogy nem elégedett meg az emlékezéssel. Ő emlékeztetett is. Teljes sikerrel. Küzdelmes életének hála, a gyalázatos holocaust emléke tovább él, és újra meg újra fájón sajog a szívekben. Az ifjak pedig megtisztult szívvel vizelhetnek gyilkos nagyapáik sírjára.”

Azon kívül, hogy „admin” tudatlan, mert Marvin Hier nem bécsi főrabbi, csak rabbi és a Los Angeles-i Simon Wiesenthal Központ alapítója és do­yenje, más is furcsa az idézett monda­tokban. Ugyanis van valami „megha­tó” abban, hogy a szerző afölött saj­nálkozik, hogy Wiesenthal tevékeny­sége miatt él tovább a holokauszt fáj­dalmas emléke. Miközben ugyanezen a lapon többen és többször azt rótták fel, hogy nem emlékszünk eléggé és eleget olyan tragédiákról, mint Tria­non. Emiatt sajnos aligha hihető, hogy tényleg azért ellenzi a szerző a holokausztra való emlékezést, mert „sajog a szívekben”.

„Wiesenthalt emberek milliói sirat­ják. ’Nincs szabadság igazság nélkül’ – mondta egyszer a holocaust mártír­ja. Szavait véssük mélyen szívünkbe. Egyszer még jól jöhet.”

Igaz, jól jöhet. A szerző nem is sej­ti, mennyire – különben nem írta vol­na le.

A www.antiszemitizmus.hu hon­lapon szerkesztőségünk hetente szemlézi és elemzi a magyar sajtó zsidó- és Izrael-ellenes publikációit.