Antifasiszta kiáltvány

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

Forrás: MTI-OS

2008. április 22. Korábban azt hittük, többé nem fordulhat elő, hogy több ezer egyenruhába öltözött radikális masírozzon Budapest utcáin árpádsávos zászlók alatt.

Korábban azt hittük, többé nem fordulhat elő, hogy országos napilapban nyíltan antiszemita szöveget közölhessen egy parlamenti párt legfelsőbb vezetéséhez közel álló publicista. Korábban azt hittük, többé nem fordulhat elő, hogy jobboldali radikálisok magyarellenesnek kiáltsanak ki egy céget, és megtorlásul felgyújtsák annak üzletét.

Korábban elképzelhetetlen volt, hogy az Országgyűlés alelnöke nyíltan kiálljon a szélsőjobboldal legradikálisabb pártja mellett. Korábban elképzelhetetlennek tartottuk, hogy fekete ruhás gój motorosok riogassanak másokat.

Mára mindez a mindennapok része lett – de nem akarjuk, hogy a jövőnknek is része legyen. A szélsőjobboldal radikális szavait radikális tettek követték. Egyértelmű tettek kellenek a megállításukhoz is. A kormánynak meg kell fontolnia a jogalkotás és a jogalkalmazás szigorítását. Erős, bátor kiállásra van szükség a civilek részéről ahhoz, hogy megvédjük a szabadságot, a köztársaságot, a demokráciát és minden demokratát.

Április 11-én mi, civil demokraták megmutattuk, hogy nem félünk a fasisztáktól, és bebizonyítottuk, hogy erősek vagyunk.

De a civilek kiállása nem elég, ha máig vannak olyan pártok és politikusok, akik nem tették egyértelművé, hogy melyik oldalon állnak, amikor a demokrácia védelmezői és ellenségei néznek egymással farkasszemet.
Ma már nem elég, ha csak szóban és csak általában határolódnak el a pártok a szélsőjobboldaltól. Most már cselekedni kell: erős és egyértelmű tettekre van szükség a pártok részéről is!

Ezért elvárjuk valamennyi parlamenti párttól, hogy vonjon meg minden támogatást a szélsőjobboldalhoz tartozó szervezetektől és személyektől, szüntessék meg az együttműködést a Jobbik önkormányzati képviselőivel.

Felszólítjuk az őt delegáló pártot, hogy vonja vissza az Országgyűlés alelnöki pozíciójából Lezsák Sándort.

Felszólítjuk a kormányt, hogy fontolja meg a jogalkotás és a jogalkalmazás szigorítását.

Felkérjük a médiát, hogy bojkottálja a szélsőjobboldali eseményeket. A demokratikus közösség nem kér a szélsőjobból. A demokráciaellenes szélsőjobboldal önmagában gyenge – ereje és támogatottsága csak annyi van, amennyit mi, demokraták hagyunk nekik.

Valamennyiünk felelőssége és kötelessége, hogy megállítsuk a térnyerésüket.

Ez az utolsó pillanat.

Az aláírók:
Bibó István Közéleti Társaság
Pallas Páholy – Klubháló Egyesület

[popup][/popup]