Anna Frank ma lenne 79 éves

Írta: Szombat - Rovat: Archívum

 

Hölgyfórum/2008. június 12.

Ma ünnepelhetné 79. születésnapját Anne Frank, akit az Anna Frank naplója címmel kiadott, a II. világháború idején írt naplójegyzetei tettek világhírűvé.

Annelies Marie “Anne” Frank 1929. június 12-én született egy frankfurti zsidó család második lányaként. A család a náci hatalomátvétel után, 1934-ben menekült el Németországból Hollandiába, ahol hontalanokként éltek, mivel megfosztották őket német állampolgárságuktól. A Frank nővérek, a Montessori-iskolába jártak, mindketten kitűnő tanulók voltak, nővére, Margot reál, Anne inkább humán érdeklődésű volt. 1940-ben viszont el kellett hagyniuk az iskolát, mivel Hollandia német megszállása után ott is életbe léptek a zsidó törvények. Tanulmányaikat immár sárga csillagot viselve, a zsidó líceumban folytatták.

A naplót, melyben érzéseit és gondolatait írásba öntötte, tizenharmadik születésnapjára kapta ajándékba, és attól kezdve vezette egészen 1944. augusztus 1-ig azzal a céllal, hogy később majd könyvet írjon élményeiből, és híres írónő legyen belőle. A bejegyzéseket egy képzeletbeli barátnőnek, Kittynek címezte. Miután Margot behívót kapott a munkatáborba, 1942-től kezdve a család bujkálni kényszerült mindaddig, amíg egy ismeretlen feljelentése alapján fel nem fedezték őket 1944. augusztus 4-én egy titkos épületszárnyban. A család Svájcba szeretett volna szökni, ellátásukról az apa korábbi alkalmazottjai gondoskodtak, akik közül Miep Gies magához vette a letartóztatott család iratait, köztük Anne naplóját, hogy később majd visszaadja nekik.

A családot szeptember 2.-án Auschwitzba szállították, Anne és Margot október 28-án a bergen-belseni haláltáborba kerültek, mindketten ott haltak meg egy tífuszjárvány után 1945 márciusában, pár héttel az angol felszabadító csapatok megérkezése előtt. Édesanyjuk, Edith Frank Auschwitzban lelte halálát. Az Anne által halottnak vélt édesapja, Otto Frank a család egyetlen túlélőjeként Amszterdamba hazatérve tudta meg, hogy felesége meghalt a koncentrációs táborban, júliusban a Vöröskereszten keresztül kapott értesítést lányai haláláról, melynek pontos dátumáról máig nem tudni biztosat.

Anne naplóját az apja Miep Giestől kapta meg, miután elolvasta lánya személyes gondolatait, a naplóhoz megjegyzéseket fűzött. 1947-ben adta ki, így lett Anne Frank naplója ismert és világhírű. Számos nyelvre lefordították, színdarabot, filmet, operát írtak belőle. A napló kiadásából származó jogok jelenlegi tulajdonosa az Anna Frank Alapítvány, amit Anne apja 1963-ban alapított Bázelben. Végrendelete szerint a Hollandiai Háborús Dokumentumok Intézetébe került eredeti napló, amit 1986-tól nyilvánosnak minősítették és szabadon kutathatóvá tették.

[popup][/popup]