„Álljon a közösség saját lábain!”

Székely Gáborral, Budapest főpolgármester-helyettesével beszélget Szántó T. Gábor

Néhány éve még a MAZSIKE közgyűlésén, lezser pulóverben, ma már egy ország által ismert pislogással szemüvege fölött, nazális hangon tett csöndben epés megjegyzéseket. Az irónia ma is a régi, olykor önmagát sem kíméli, a szénanáthás hang, s a közvetlenség úgyszintén.

-Amikor a jövőjét tervezi az ember, nem valószínű, hogy azt mondja, ha nagy leszek, Budapest főpolgármester-helyettese leszek. Miből, illetőleg kiből lesz tehát a főpolgármester-helyettes ?

• 1948 szeptemberében születtem Egerben, ortodox családban. 1840-ben telepedtek le az őseim a városban, s egészen 1952-ig kóser háztartás volt nálunk. Annak idején a helyi hitközség megalapításánál is közreműködtek a felmenőim. Apám kiskereskedő volt, a Chevra elnöke, majd miután hitközségi elnök nagybátyám alijázott, apám került a helyére. Pesten végeztem a Közgazdaságtudományi Egyetemen, utóbb Pécsett, a jogi karon abszolváltam. Négy államvizsga közül a polgári jog nem sikerült, és föladtam. Általában nem hiszik el rólam, de olykor lemondok dolgokról. Dolgoztam tanácsnál költségvetési munkakörben, két évig a Budai Járási Hivatalban, majd a főváros VII. kerületében a pénzügyi osztályt vezettem. Utóbb egy kisszövetkezetet hoztam létre, s öt évig adótanácsadó voltam. 1990-ben a helyi választások után hívtak meg jelenlegi posztomra.

Gondozom a várost a legjobb tudásom szerint

-Korábban volt közöd politikához?

• Soha. Nem voltam, s nem vagyok párttag, csupán különböző ifjúsági szervezetekben mozgolódtam. Apám ér­deklődött a politika iránt, szocdem volt, s 1950-ig az egri képviselőtestület tagja.
• Zsidó közösségben tevékenykedtél?

-Bármicvo voltam, később eltávolodtam a hagyománytól, s ahogy ’68-ban elköltöztem Egerből, megszakadt ez a laza kapcsolat is. 1988-ban azonban alapító tagként vettem részt a MAZSIKE közgyűlésén.

• Aztán jött a rendszerváltás. Egyértelmű volt, hogy a liberálisokkal szimpatizálsz?

-Koromnál fogva az SZDSZ-szel, de akkor csak szurkoltam nekik, ebben merült ki a viszonyunk. Később is szakmai alapon kértek fel a munkára.

-Az eltelt majdnem három év politikai „közhangulatát” hogyan értékeled, minősíted liberális városháza-vezetőként, zsidóként, civil polgárként?

• Ez roppant bonyolult. Én a gazdaságban liberális elveket vallók: minden termelőegységet azonnal privatizálni, ez a legfontosabb. Szociális kérdésekkel kapcsolatban viszonylag érzéketlen vagyok. A szociális szféra hálószerepet játsszon, de a gazdasági döntésekben nem lehet szempont, csupán a háttérben. Ehhez egy óvatos, mondhatni konzervatív költségvetésre kell alapozni, spórolósan, fillérről fillérre átgondoltan. Ha a rasszista jelenségekre gondolsz, zsidóként nincs félelemérzetem. Főként a politikai töltetű antiszemitizmus zavar, de nem tartok a gyűlölet fokozódásától.

-Álmodsz-e a várossal? Van-e küldetéstudatod kis túlzással: olyasfajta felelősségérzeted Budapesttel kapcsolatban, mint apának a gyerekével?

• Gondozni próbálom legjobb tudásom szerint. Ha akcióban látok egy tűzoltót ez megtörtént, amikor az Ybl-bazárnál égett valami -, igyekszem megtudni, mi történt. Amikor nagyobb közterületi csőrepedés volt, elmentem, hátha hasznomat veszik. Úgy gondolom, hogy a városért felelősséggel tartozom. Kihívás talán, de én magaménak érzem a teendőket. Biztos, hogy sok feladatot kisvárosiasan, aprólékosan végzek el, felesleges részletekbe merülök, de nem tudok nagyvonalúan intézkedni, ha az számomra nem tiszta.

Mindig azt mondom, amit gondolok

-Rólad köztudott, hogy nemcsak „zsidó származású” vagy, de ma is fontosnak érzed kötődésedet e közösséghez. Játszik-e szerepet e tény abban, ahogy megnyilvánulsz hivatali posztodon, vagy igyekszel kettéválasztani a két életszférát?

-Én azt hiszem, mindig azt mondom, amit gondolok.

Nekem nem kell kontrollálnom magam, hogy a két dolog egymással harmóniában legyen.

-Azért kérdezem, mert számos politikusnál akik bár „zsidó származásúak”, ma nem vallják magukat zsidónak érzékelhető egy ezzel kapcsolatos zavar. Olykor mosakodásnak ható hivatkozás a származási tényre, olykor bizonyos hátsó szándékú politikai megfontolású vallomás. Nálad a két kötődés látszólag természetesen összefér.

-Én fürödni esténként szoktam… külön mosakodásra pedig nincs szükségem.

• Hogyan férhet meg egymás mellett ebből a szempontból a közélet és a magánélet, illetve esetedben a zsidó közösségi szerepvállalás?

-Pont fordítva látom. Számomra az a különös, akinél kétfelé válik. Például az, aki zsidónak született, zsidónak tartja magát, s esetenként mégis másként nyilvánul meg.

-Ebben nincs vita köztünk…

-Értem én a problémát. Akad rá számos példa, hogy olyan személyiség, aki magát bizonyos értelemben zsidóként definiálja, s mások is így könyvelik el, olykor szerepzavarba kerül. Több az olyan eset, akinél szülei esetében is csak „zsidó származású” a precíz meghatározás, az utód pedig nem talál utat a közösséghez. Aki valódi hagyományőrző családból jön, ma nemigen szerepel a nagypolitika színpadán.

• Mi a csúcs, a legfelső szint, amin túl a galutban, a befogadó társadalom közéleti ranglétráján, egy magát zsidóként meghatározó embernek már nem szabad, nem érdemes vállalkoznia pozíciók betöltésére?
• Már az enyém is ilyen.

Zsidó származású miniszterelnök?

• Mi lehet az elvi határ, ahol még nincs ütközőpont?

• A másságot bármilyen legyen is nehezen tűrik az emberek, a kisebbségi másságot még kevésbé. A hagyományos antiszemitizmus még fokozza az ellenérzést. A zsidó­ság és a magyar közéletben vállalt szerep könnyen súrlódást szül. Aki pedig nem pozitívan éli meg zsidóságát, annak dupla fenekű lelki problémái adódhatnak. Engem magyar zsidónak neveltek, természetes egyenrangúsággal kezelve mindkét kötődést, talán ezért veszem könnyebben az akadályokat.
• Sarkítom a kérdést: Mit szólnál, ha Magyarországnak 1994-től „zsidó származású” miniszterelnöke lenne? Szerencsés dolognak tartanád-e ezt?
• Nem tartanám szerencsétlennek.
• Ez ellentmond az általad előbb vázoltaknak.
• Csak annyira találnám elhibázottnak, amennyiben mondjuk egy „református identitású” személynél. Egy politikus jó esetben elsődlegesen a pártjával kell identifikálja magát. Egyébként az SZDSZ részéről felmerülő személyek esetében nem jellemző az identitás, legfeljebb a származás.

-Maradt itt számos ellentmondás, de térjünk rá más problémákra. Hogyan fér meg a liberális szemlélet ami jó esetben nem csupán politikai frázis, de egész életet átható szellemiség a lényegénél fogva tradicionális zsidó vallássál?

• Sehogy nem fér meg. A vallás meglehetősen türelmetlen. Testközelből éreztem ezt, ahogy apám szembesült az én vallástalanságommal, s e feszültséget csak egymás iránti szeretetünk tudta feloldani.
• Te most mégis tanulsz mint tudom -, s ha nemzedékedben ez nem is tendencia, de többen próbálják birtokba venni az elmúlt évtizedekben elkallódott zsidó tudást.
• Semmi mást nem szeretnék elérni, minthogy annyira ismerjem a vallást, mint az apám, vagy legalább úgy, mint ahogy jómagam a bármicvo idején. A bennem lévő igazi ellentétet a vallástalanság okozza. Ha tudom, se gyakorlom.

Emberek hitközség nélkül, hitközség emberek nélkül

-Mivel parlamentáris gyakorlattal rendelkezel, olykor felkérnek zsidó szervezetek, hogy akadozó konzultációjukat elősegítsd „pártatlan moderátorként”. Milyen a viszonyod e szervezetekhez?

• Kevés ember mondhatja a zsidó közösségben önmagáról, hogy nincs haragban senkivel. Nemcsak beszélő, de beszélgető viszonyban is vagyok különféle irányzatok reprezentánsaival, s ez sokkal több az előzőnél. Ellenben rosszul esik az az értetlenség, amivel néhányan képtelenek a megegyezésre. Egyébként úgy látom talán mert vallásos közegből származom -, a diaszpórában nem lehet más prioritás, mint a vallás, a hitközség. Ezt a „civil” zsidó szervezeteknek meg kell érteniök. A hitközségnek pedig el kell ismerni, hogy itt egy olyan nagy közösségről van szó, amelynek csupán töredékét birtokolja, képviseli. Ezért a többség véleményét is figyelembe kéne vennie.

-Ez egy búvópatakként újra és újra felbukkanó gond Rákényszerülhet egy vallásos közösség, hogy az „ ostromlókat ”, a hagyomány kötelékét részben lazítva beengedje várába. Ez bár lehetséges, elvben sántít. Az igazi ellentét a hitközség sorvadása és a „vallástalan, de zsidó energiák” parlagon hagyása között feszül.

• Szerintem töredékszármazásúakkal, vegyesházasságbeli partnerekkel együtt kb. 300 ezer embert érint a zsidóság Magyarországon. Tehát a létszám jelentős.

A másik szempont a diaszpórában a vallás lényegi szerepe, azon belül az ortodoxiáé. A tények, a korlátok ellenem beszélnek, de az ortodoxiát az asszimilációtól még a neológia is elválasztja. Abból nehezebb kiszakadni. Nem pótolható semmi mással a sabesz melegsége, a rasesóne, a jankiper áhítata. Emlékük is maradandó, különösen a mindennapokat átszövő életforma.

• „Vonj kerítést a Tóra köré”?
• Pontosan.

-De ezzel azt is kimondod, hogy ily módon itt kipusztulásra van ítélve ez a közösség.

• Tartok tőle, hogy utánunk ha így folytatódik az életünk, és nem lesz egy vallásos fordulat nem marad fenn a zsidóság. Hiába a gimnáziumi hanukabál ezres tömege, a vitalitást sugárzó fiatalok, hiába az iskolák, ha kilépve a kapun, ha otthon, ha életformájukban nem nyer nagyobb teret a tradíció.

Lehet, hogy ennek a generációnak a meghatározó élménye a cionizmus lesz, ami nem baj, csak másik meccs. Ők mások lesznek, jó esetben sikeresen beilleszkedve izraeli zsidók. Én úgy gondolom, a diaszpóra lét egy „írástudóbb” zsidóságot jelent, vallást és kultúrát; az izraeli élet inkább egy cselekvő attitűdöt. Ez utóbbival szemben semmi fenntartásom, nem értékesebb, nem alávalóbb a galutnál, egyszerűen más. Akkor érzek igazi kötődést, ha az ortodox unokatestvéreimmel beszélgetek, s nem akkor, amikor a cionista rokonaimmal Izraelben. Mások a gondok, mások a gondolatok. Az ortodoxok is gyakran máshogy látnak bizonyos dolgokat, mint én, de nekik meg tudom magyarázni, hogy dolgom van itthon, fontos hogy például az egri temető rendben legyen, míg ezt a cionista nem érti meg.

Járni csak saját lábon lehet

-Az egyedek közösségi együttműködéséhez egy anyagi és szellemi értelemben egyaránt többszörösen lerombolt gyülekezetnek financiális eszközökre van szüksége…

• Egerben gyakorlatilag egy évszázadig éltek zsidók. Ez alatt az idő alatt teljes infrastruktúrát teremtettek maguknak számos ingatlannal, a szükséges intézmények teljes skálájával…

-Attól tartok, azt akarod mondani, hogy a közösség egyedei teremtsék elő önerőből közösségi létük valamennyi feltételét.

• Ez a feladat.

-Csakhogy most van egy űr. „Élcsapatok”próbálnak a jövőnek dolgozni, mert létszámában kicsiny gyülekezetnek ma éppúgy szükséges zsinagóga, étterem, kultúrház, mint reményeim szerint a jövőben a népesebbnek De ma e kevés forrásból lehetetlen külső segítség híján, vagy korábbi tulajdon visszaszerzése nélkül működni.

• Ezt nem vitatom, de a közösség addig nem tud „járni”, míg nem áll a saját lábára. Mert tény, hogy a magyar zsidóság mely döntően rendezett körülmények között él nem támogatja anyagilag saját közössége életét. A Hitközségnek e tekintetben offenzívabb politikát kellene folytatnia. Törekednie kell az értelmiséget és a vállalkozók remélhetőleg egyre bővülő és financiálisán erősödő táborát bevonni a zsidó életbe.

-Az első apró lépés már megtörtént. Gondolok itt a Hitközség hanukai fogadására, ahol számos olyan közéleti személy, a kulturális élet reprezentánsa megjelent, aki ez idáig legfeljebb írásban, vagy egy-egy megnyilvánulásában fejezte ki azonosságát a zsidósággal. De távlatilag kevés az évi egy hanuka. Dinamikussá, vonzóvá kellene tenni minden szerveződést.

• Kétségtelenül igaz, hogy mind anyagi, mind szellemi értelemben lerongyolódott a zsidó élet Magyarországon. Abból a báli tömegből kell megalapozni a rendszert, amit az iskolák növendékei produkáltak. Ez hosszú építőmunkát kíván. A több tízezer főre tehető esetenként anyagilag is nehéz helyzetben lévő „időseket” el kell látni segélyekkel, szociális intézményi háttérrel. Erre tényleg nincs más lehetőség, mint a külföldi alapítványi vagy nemzetközi szervezetek által biztosított források, illetőleg a honi költségvetési támogatás. Az azonban nem reális igény, hogy a MAZSIKE vagy a cionisták pénzt kérjenek a magyar államtól, vagy külföldről. El kell magukat tartaniuk, s ha ez nem megy, akkor a létjogosultságuk kérdőjeleződik meg. A Hitközség mindennapi működését is saját forrásból kellene finanszírozni. Az egyes templomkörzetek fenntartása az ottani tagok feladata lenne.
• Iskolák?
• Meggyőződésem, hogy a minden tanintézetet megillető állami kvóta mellett, ezeket a tandíjakból kellene alapvetően működtetni. Azoknak a szülőknek, akik megengedhetik maguknak, nem szabadna elfogadni a külföldi támogatás tényét. Egy szemléletmódot kell megváltoztatni. Természetesen az alacsony jövedelmű szülők gyerekeinek szükséges a külföldi szponzor.

-A kultúra jellegzetesen nonprofit ágazat. Hogyan képzelhető el például egy igazán jól, tehát funkcionálisan működő kulturális szervezet támogatás nélkül?

• A MAZSIKÉ-t a tagoknak űri módon kellene fenntartani. Ha nem megy nincs rá szükség. Ezek nem olyan nagy összegek. Ha a tagdíjból nem jön össze a fenntartási költség, akkor a szervezet nem életképes. Meg kell mozgatni saját erőforrásainkat. Tudomásul kell vennünk, hogy csak magunkra számíthatunk. Enélkül nincs magyar zsidó jövő.